Figyelmeztet a Magyar Közút, Baranyában és Tolnában is jelentős havazás, hófúvás várható

A közútkezelő a délutánra várható hófúvások idejére azt kéri a közlekedőktől, hogy csak halaszthatatlan utazás esetén induljanak útnak.

Képünk illusztráció.

„Egy falusi ember semmit nem érez az Európai Unióból. Semmit!” – Húsz évvel az EU-csatlakozás után Magyarországon ugyanolyan nehéz maradt, mint előtte

Dél-Baranyában szinte mindenkinek dolgozik rokona, ismerőse nyugat-európai országban, itthon nehezen boldogulnak. Élnek egyik napról a másikra, ezért is érezhetik úgy, az uniós csatlakozás szinte semmit nem hozott számukra, de a kormánypropagandának is van hatása. 

Kozma Lászlóné a németországi keresetéből tudta felújítani a házát

„Százötven-kétszáz ember szívja a kristályt, már ezer forintért kapnak egy adagot, aki elkezdte, nem tud lejönni róla”

Meghalt egy 34 éves, drogos asszony a baranyai faluban. A terjesztőket őrizetbe vették, majd elengedték. Utóbbi miatt sok helybeli háborog, mivel a falu lakóinak negyed-ötöde kristályfogyasztó.

A Lufinak becézett férfi háza: rászokott a kristályra, majd mindenét eladta, háza ablakait és ajtóit is kiszerelte és darabját pár ezer forintért elherdálta, hogy tudjon venni anyagot

A versendi polgármester szerint patkányméreggel kevert pszichoaktív anyag okozhatta egy helybéli nő halálát

„Embert még ennyire szenvedni nem láttam, mint őt. Az ügyeletes doktornő szerint a jelek arról vallanak, hogy a drogozás miatt az asszony mája mondta fel a szolgálatot. De a végleges eredmény csak később várható, a boncolás után” – mondta a településvezető.

A versendi polgármesteri hivatal

34 ezer liter cseppfolyósított gázt sikkasztott el egy érdi LNG-fuvarozó

Az 57 éves férfi a finomítóból szállított LNG egy részét megtartotta, majd nyomott áron eladta vevőinek. 

Jogi diploma nélkül dolgozik hét baranyai falu jegyzője, de szerinte csak egy év múlva lehetne felmenteni

Nem láthatná el hivatalát a nagydobszai jegyző a lapunkhoz elküldött dokumentum alapján. A jegyző viszont azt mondja, hogy legfeljebb egy év múlva lehet felmenteni őt, most nem. Majd akkor kérdezzük őt, addig ne!

A Nagydobszai Közös Önkormányzati Hivatal jegyzőjéhez hét baranyai falu, Nagydobsza, Kistamási, Merenye, Molvány, Nemeske, Pettend és Tótszentgyörgy tartozik

Videón egy részeg férfi, aki annyira jó ötletnek gondolta a motorozást, hogy a sokadik esésnél sem adta fel

A reménytelennek tűnő próbálkozásoknak a kiérkező rendőrök vetettek véget.

Holtan találtak egy férfit a szigetvári szőlőhegyen, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A helyszínen elfogtak egy 48 éves nőt.

„Tök mindegy, hogy mit ikszelek a kérdőíven, úgyis az lesz, amit ők akarnak”

A nemzeti konzultációról kérdezett baranyaiak túlnyomó többsége azt ígéri, nem fog válaszolni a kormány kérdéseire. Machinációnak tartják az egészet. Néha azok is annak tartják, akik kitöltik. És van, aki arra is válaszol, amiből egy szót se ért.

Videón, ahogy hatalmas jégeső ver el egy Baranya vármegyei települést

Dőltek a fák, emellett sok ház teteje megrongálódott. 

Hetekig éheztette, majd egy deszkával agyonverte kutyáját egy férfi Baranyában

Hatalmas kínokat kellett átélnie szegény állatnak, mielőtt gazdája végzett vele. 

„Átkúrt minket a nagy vezérünk” – Az idősek szerint nagyon jól jött a nyugdíjemelés és a 13. havi, de nem egyenlíti ki az inflációt

Amúgy a prémium éppúgy megosztja az embereket, mint bármi más ebben az országban.

„Az nem normális dolog, hogy anyagmozgatóként többet keresek majd, mint egy diplomás tanár”

Érthetetlenül kevésnek tartják a pedagógusok fizetését az általunk kérdezett baranyaiak, így megértik, ha sztrájkolnak a magasabb bérért.

Kollégái napok óta nem látták a drávaszabolcsi férfit, a tűzoltók bukkantak a holttestére otthonában

A tűz keletkezésének okát vizsgálják.

Illusztráció

Holttestet találtak a tűzoltók egy parasztházban Himesházán

A parasztház egyik szobájában bútorok és szemét égett.

Képünk illusztráció.

Választási csalás miatt emeltek vádat 25 ember ellen Baranya megyében

A választások kiírása idején a névjegyzékben szereplők száma megduplázódott az átjelentkezések következtében.

Egy dél-baranyai város már 13 éve két termálkút vízével fűti saját intézményeit, százmilliókat takarít meg ezzel

A termálvíz melegét eladja az ipari park cégeinek is.

„Annyira lekötött a kata változása, hogy nem is érdekelt semmi, csak dühöngtem. A gáz meg az áram?! Ezt nem hiszem el!!”

Korábban nem tapasztalt sokkhatások érték az embereket az elmúlt két évben: koronavírus, gyorsuló infláció, háború, energiaínség, a rezsiharc bukása. Arról kérdeztük a baranyaikat, hogyan küzdenek a változások és a szorongások ellen.

Horvátország átadta Magyarországnak a nőt, aki magára hagyta újszülött gyerekét a Baranya megyei Márfa szőlőhegyén

Bár a rendőrség orvosi végzettséggel rendelkező munkatársa a helyszínen stabilizálta a magára hagyott csecsemő állapotát, az újszülött életét végül nem sikerült megmenteni.

Meghalt az újszülött, akit anyja magára hagyott a Baranya megyei Márfa szőlőhegyén

A gyermekét egy 31 éves, horvát állampolgárságú nő hagyta magára a csalitosban.

Hatvan varjúfiókát ölhetett meg a szabálytalan gallyazás egy baranyai iskola udvarán

A tankerület ugyanakkor azt állítja, valóban voltak fészkek az ágak közt, de ezek üresek voltak. 

Képünk illusztráció!

Másfél év után elfogták a bári gyilkosság gyanúsítottjait

A két férfi tűzesetnek próbálta álcázni a gyilkosságot.

„Ez az ország még nem érett meg a demokráciára” – Csocsóasztalt is avatott a Fidesz, de Hoppál Pétert verhetőnek tartják Baranyában

Az előjelek szerint a két pécsi központú körzetben az ellenzéknek, a kistelepüléseket tömörítő másik kettőben a kormánypártoknak jobbak az esélyei. Sorozatunkban a megyéket, illetve a fővárosi kerületeket mutatjuk be az április 3-i választásig.

A kis baranyai falvak lakóinak jó része elhiszi, hogy házaikba az ellenzék migránsokat költöztetne.

Kimerült túrázó családot mentettek a rendőrök Baranya megyében

Az ijedtségen kívül senkinek sem esett komolyabb baja.

Képünk illusztráció

Halálos balesettel indult a nap Görcsönyben

A kerítésnek csapódott autó négy utasa is súlyosan megsérült.

Képünk illusztráció

Letért az úttestről és fának ütközött, majd kigyulladt egy autó Egerágnál, meghalt a sofőr

A balesetben egy 35 éves férfi vesztette életét.

Illusztráció

Nyugdíjasokat vert át milliókkal az álpostás

A baranyai férfi az ország számos pontjára elautózott, hogy társasházi lakásokban élő idős embereket tévesszen meg.

Két autó karambolozott Baranya megyében, meghalt egy ember (fotók)

A baleset kedd reggel, Szabadszentkirály és Szentlőrinc között történt.

Ismét unokázós csalókat fogtak, most Baranya megyében (videó)

A módszer országszerte azonos.

Vitába keveredett két társaság Szentlőrincen, egy férfi a levegőbe lőtt

Nyolc embert előállítottak a rendőrök.

Illusztráció
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang