Elstartolt a Balaton-átúszás

Délig lehet nevezni, 11 és félezer embert várnak a szervezők. 

Az időjárás miatt elhalasztották a szombati Balaton-átúszást

A tervezett új időpont vasárnap, de a végleges döntés csak péntek délben születik meg.

Testőrök

PILLANTÁS A KILENCEDIKRŐL

Novák Katalin is átússza idén a Balatont

Férjével együtt áll rajthoz.

Újra kellett éleszteni egy férfit a Balaton-átúszáson

Szerencsére sikerült stabil állapotban kórházba szállítani.

Forrás: Facebook/Balaton-átúszás (Kovács Tibor)

Közel hétezren vettek részt az idei Balaton-átúszáson

A rendezvényre az ország közel 800 településéről érkeztek nevezők.

Úgy zúgott át a Balatonon, mint egy motorcsónak a világbajnok

Új Balaton-átúszási rekordot állított fel Rasovszky Kristóf.

Augusztus elsejére szervezik az idei Balaton-átúszást

Jó idő esetén az északi parti Révfülöpről a déli Balatonboglárra érkezhetnek majd a több mint öt kilométeres távot teljesítők.

Balaton-átúszás

Óriási tömeg igyekszik a Balaton túlpartjára

Már partot is értek azok, akik elsőként úszták át a magyar tengert.

Ők nyerték meg az idei Balaton-átúszást - Fotók!

Vasárnap rendezték meg a 35. Balaton-átúszást, melynek nyertesei már délelőtt átértek Révfülöpről Balatonboglárra. A leggyorsabb Juhász Janka junior Európa-bajnok úszó volt, a férfi győztes Kutasi Máté úszó lett. A versenyen 8277-en vettek részt.

Balaton-átúszás - Lesz verseny vasárnap

Vasárnap megrendezik a 35. Balaton-átúszást - a főszervező Budapest Sportiroda (BSI) tájékoztatása szerint.

Elhalasztják a Balaton-átúszást

Bejelentették, mikor lesz az idei Balaton-átúszás

Július elsején rendezik meg az idei, sorrendben 35. Balaton-átúszást - tájékoztattak a szervezők csütörtökön.

Rekordidő a Balaton-átúszáson

Két riói olimpikon, Papp Márk és Risztov Éva volt a leggyorsabb a 34. Suzuki Balaton-átúszáson, amelyen 8223-an szálltak vízbe.

Fotók: MTI, Varga György

Megtartják hétvégén a Balaton-átúszást

A terveknek megfelelően szombaton megrendezik a 34. Suzuki Balaton-átúszást.

Balaton-átúszás - Lesz, nem lesz?

Csak pénteken dől el, hogy a terveknek megfelelően szombaton megrendezik-e a 34. Suzuki Balaton-átúszást.

Balaton-átúszás sztársportolókkal

A jelenleg érvényben lévő időjárás-előrejelzések szerint nincsen akadálya annak, hogy szombaton megrendezzék a 34. Balaton-átúszást Révfülöp és Balatonboglár között. 

Bejelentették: ekkor lesz a Balaton-átúszás

Az idei, sorrendben 34. Balaton-átúszást július 2-án rendezik meg - jelentették be a szervezők kedden a Balatonbogláron tartott sajtótájékoztatón.

Illusztráció: Thinkstock

Menczinger: teljesítettük a kitűzött célt

„Gyorsan elrepült”- így kezdte lapunknak elmesélni a 26 órás Balaton-átúszást Menczinger Melinda, aki Gabura Alexandra oldalán hosszában szelte át a „magyar tengert”. A két úszóoktató Keszthely és Balatonakarattya között váltóúszásban 81,72 km-t tett meg.

Újfajta Balaton-átúszás

Rendhagyó feladatra vállalkozott két vízilabdás hölgy, Menczinger Melinda és Gabura Alexandra. A hagyományos, 5,2 kilométeres Balaton-átúszás helyett, hosszában szelik át a „magyar tengert”. A két úszóoktató a Keszthely és Balatonakarattya közötti, körülbelül 100 km-es távot váltóban, az előzetes tervek szerint 26-30 óra alatt teljesíti majd.

Risztov Éva lett az első a nők között a Balaton-átúszáson

Szombaton immár 33. alkalommal rendezték meg a Pek-Snack Balaton-átúszást Révfülöp és Balatonboglár között. Elsőként Papp Márk debreceni úszó ért célba, a nők közül Risztov Éva úszta le leggyorsabban a két part közötti 5200 méteres távot. 

Risztov Éva olimpiai bajnok úszónő, a Révfülöpről indult Balaton-átúszás második helyezettje, a női verseny győztese beérkezik a

Lehet készülni, lesz szombaton Balaton-átúszás

Kétszeri halasztás után szombaton megtartják a 32. Balaton-átúszást a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5200 méteres távon.

Újra elhalasztják a 32. Balaton-átúszást

A várhatóan kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt a szervezők újra elhalasztják a szombatra tervezett 32. Balaton-átúszást a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5200 méteres távon.

Jövő szombaton kevesebb kockázattal úszhatja át a Balatont, ha szeretné

Amennyiben az időjárás is kegyes lesz, július 5-én, szombaton immár 32. alkalommal rendezik meg a Balaton-átúszást a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5200 méteres távon. Nevezni a révfülöpi futballpályán lehet 7 órától 13.30-ig. A rajtra 8 órától folyamatosan kerül sor a révfülöpi kikötőből.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang