Bújj a bőrömbe, ha meg akarsz érteni!

Egész más olvasni arról, hogy milyen egy autizmussal élő gyerek egy napja, vagy mennyire kell igyekezni egy írni tanuló elsősnek – és egész más átélni azt. A szentesi pedagógia szakszolgálat érzékenyítő tréningjén éreztük magunkat néha dühösnek, néha elveszettnek, néha szó szerint a nyelvük is lógott, de pont ez volt a cél. Az, hogy lássuk: egyre több gyerek küzd egyre súlyosabb gondokkal. Ha országos kitekintést teszünk, számok támasztják alá a sejtésünket: valami nagyon félremegy a világban.

Bereczk Imola: Kettes nap

Autizmussal élő családok támogatására tartanak jótékonysági koncertet december 8-án a Zeneakadémián

Zenével négy családért. 

Fejérvári Zoltán zongoraművész fellépő és érintett egyszerre

Autikum: a hely, ahol az autizmussal élők közösségre lelhetnek

A kirekesztés nélküli társadalom utópia, és ne reménykedjünk, a szűklátókörűség miatt mindig is az marad, ám mégis szükség van olyan elkötelezett civil szervezetekre, amelyek segítik a beilleszkedésben a bármiben kisebbségbe, ezáltal segítségre szorulókat. Ezek egyike az AURA Autistákat Támogató Közhasznú Egyesület, amely a Budapest Főváros Önkormányzata első, közösségi részvételi költségvetési programjának pályázatgyőzteseként megkapta a támogatást, hogy létrehozzon egy olyan közösségi teret, ahol a felnőtt autisták találkozhatnak, közös foglalkozásokon fejlődhetnek, és minőségi időt tölthetnek együtt. Mert bár a közvélekedés úgy tartja, az autisták számára nehezített a szociális kapcsolatteremtés, ők is vágynak egy közösségre, ahová tartozhatnak.

„Semmiféle ellátást nem kapnak a magas szükségletű autisták, nem is értem, miről beszél a minisztérium”

Hatféle szakosított ellátást nyújtó intézményi és otthoni segítség biztosítja az autisták gondozását – állítja a minisztérium. A szülők viszont azt mondják, teljesen magukra maradtak a 24 órás felügyeletet igénylő gyerekeikkel.

A lapunk által már bemutatott családban a szülők tavaly január óta 33 intézeti elutasítást kaptak autista fiuk elhelyezésével összefüggésben

Egy év alatt 33 állami, civil és egyházi intézménytől kaptak visszautasító határozatot 30 éves autista fiuk ügyében a hallássérült szülők

Van, ahol 8-10 év várható bekerülési időről tájékoztatták a szülőket, vagy arról jött visszajelzés, hogy Zoltán a 405. a sorban. Elfáradtak, nem látogatja őket senki.

József és Éva harminc éve a fiuknak él, de félnek, mi lesz, ha már nem bírják

Nem jelöltek ki új intézményt, ugyanoda küldenék vissza az ötéves autista kisfiút, ahol Mauglinak csúfolták őt az óvónők

Erről szavai szerint a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat tájékoztatta, miután a szakembereik megvizsgálták a kisfiút. A PDSZ szerint viszont a szakértői bizottságnak nem az a feladata, hogy konkrét intézményt jelöljön meg, hanem azt kell kijelölnie, hogy a gyereknek milyen fejlesztésre van szüksége.

Élet autistaszemmel

Vajon milyen érzés, ha az ember felnőttként ismeri fel, hogy autista? Ezt járja körül a New Yorkba is eljutott AuterSight animációs rövidfilm, amelynek főszereplője egy autista lány, aki a saját múltjába „utazik vissza”, hogy jobban megismerje magát. A huszonhét éves rendező, Csépke Bernadett Nadin, aki maga is autista, az alkotást azért készítette el, hogy láthatóvá tegye az autizmusspektrumon élő felnőttek különleges világát.

Csépke Bernadett Nadin

Nem küldték el az ötéves autista kisfiút Mauglinak gúnyoló nőt az óbudai óvodából

Két munkatársát kirúgták, ő azonban csak figyelmeztetésben részesült. A tankerületi központ szerint arányosak az ügyben hozott intézkedések.

Maugli

Mauglinak hívtak és gúnyoltak egy autista gyereket óvónők Óbudán, elbocsátással zárult a vizsgálat

A verbálisan bántalmazott gyermek édesanyja titokban felvette a csoportszobában elhangzottakat, így derült fény a megdöbbentő esetre.

Stresszmentes otthon épült Budapesten az autistáknak

Személyre szabott egyhetes, bentlakásos program segíti az autizmusban érintett gyermekek családját abban, hogy közösen kialakítsák a mindennapi menetrendjüket, életvitelüket.

Nem a divat, hanem a lakók speciális igényei diktálták a minimalista stílust

Az autisták szeretnék, ha megértenénk őket, ezért beszélnek egyre többet magukról a közösségi médiában és a grafikáik szivárványszínű nyelvén is

Az autizmusról legtöbbször filmekben, cikkekben vagy pszichológiai előadásokon hallhatunk sztereotip állításokat, így a többségi társadalom számára nem feltétlenül egyértelmű, hogy mit is takar a fogalom. Az autista személyek közössége azonban nyit a neurotipikus emberek felé is, erre adott alkalmat nemrég a neurodiverzitás-világnapi piknik, melyet az Autistákról Autistáktól csapata szervezett a Margitszigeten. Ezen nemcsak érintettek beszélgettek egymással a nyilvánosság előtt, de neurodivergens művészek által készített műalkotásokat is kiállítottak, az úgynevezett Élő Könyvtárból pedig autista személyeket lehetett „kikölcsönözni”, akik az érdeklődőknek elmesélték saját történetüket. Szabad volt a kötetlen beszélgetés és a hallgatás is. Az eseményt követően Oravecz Lizanka autista érdekvédőt, gyógypedagógust és Cseh Judit szemléletformáló aktivistát kérdeztük meg arról, hogyan látják, érzékelik a világot, és mit lehetne tenni azért, hogy mások is jobban megértsék, elfogadják őket.

Az Autistákról Autistákról csoport Neurodiverzitás-világnapi piknikje

Tíz napig szinte folyamatosan lekötözve tartottak egy autista fiút a kaposvári kórházban, itt a jogerős ítélet

Másodfokon is pert nyert a TASZ, öt év után jogerős ítélet mondja ki: a kórház megsértette a fiatal emberi méltóságát, személyes szabadságát és testi épségét.

Tábor Ádám: Autisztikus nyitány

Esőgyermekek – Jön az autizmus világnapja, Magyarországon rengeteg előítélet közepette él a 100 ezer érintett

Március 31. és április 3. között kék díszkivilágítást kap a Gellért-hegyi Szabadság-szobor. Az autisták világnapja, április 2. alkalmából így hívják fel a figyelmet az érintettek helyzetére, nehézségeire.

Hunor, Dávid, Niki és Nimród. Dávid és Nimród speciális lakóotthonos iskolába jár

Átlépve a félelmeinken

Megindítóan fájdalmas és egyben emberi, elsősorban az elfogadásról szóló történet A kutya különös esete az éjszakában Budaörsön.

Terézváros csúcsdísze: autisták alkotásai a különös karácsonyfán

Stilizált karácsonyfa fogadja a járókelőket a budapesti Nyugati téren, ahol bankkártyás terminál segítségével adakozhatunk az Autistic Art Alapítványnak. A szervezet 2006 óta segíti az autizmussal élőket, megteremtve számukra a mindennapokhoz szükséges feltételeket. Ők lakóházba költözhetnek, az adakozók pedig ismeretlenül is a szívükbe. Az ötlet találkozott Terézváros önkormányzatának elképzeléseivel.

Fagyállóval akarta megölni magát az autista debreceni fiú, miután tanára folyamatosan alázta

Csak a szerencsén múlt, hogy elmaradt a tragédia. 

Csodatévő lovak

Legalább öt évig tart egy terápiás ló kiképzése, de tudása felbecsülhetetlen. Egyetlen foglalkozás 16-20 ezer forintba kerülne, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fóti Lovasterápiás Központja gyakran csak ennek töredékét kéri, noha nem kap fix állami támogatást. Pedig a lovak és a szakemberek munkája nélkülözhetetlen, súlyos fejlődési rendellenességgel, autizmussal, pszichés zavarral küzdő gyerekeknek segítenek.

Radar alatt az autisták és a fogyatékosok

Mindenkinek másképp volt nehéz az elmúlt néhány hónap, de az autizmussal élő vagy sérült gyereket nevelő szülők számára különösen kemény volt a karantén. Sokan egy személyben voltak dolgozó nők, anyák, feleségek, gyógypedagógusok, fejlesztők, mindezt úgy, hogy semmiféle segítséget nem kaptak az államtól. Egy friss felmérés szerint a sajátos nevelési igényű vagy fogyatékos gyermekek 8,2 százaléka távoktatásban sem részesült.

Zárt világok megismerése

Csaknem tizenhárommillió forint gyűlt össze az Autistic Art Alapítvány online árverésén, amelyet magyar galériák, kortárs művészek, illetve autista fiatalok munkáiból hirdettek meg június 24-én.

Művészek az autistákért - autisták művészete

Online árverést hirdet az Autistic Art Alapítvány magyar galériák, kortárs művészek, illetve autista fiatalok munkáiból.

Papírja van róla, és ez jó

Egész életében érezte, hogy valami nincs rendben vele, de csak 72 évesen kapta meg a diagnózisát. Ez majdnem olyan – mondja –, mintha meggyógyították volna. Átértékelődtek az évtizedek. A lánya, az unokája és szerinte az apja is autista. Marion egyedül él, de már így szokta meg. Tulajdonképpen boldog.

Autizmussal élők mutatják meg a világot

Egyedülálló kezdeményezést indított autizmussal élő fiatal alkotók számára az idén ötvenéves Óbuda Fotóklub Egyesület.

Gyulladás is szerepet játszhat az autizmus kialakulásában

Az immunrendszer zavara és egyes agyterületek gyulladása is szerepet játszik az autizmus kialakulásában egy új kutatás szerint.

Összefüggést találtak az autizmus és a terhesség elején kialakuló vérszegénység között

A gyerek későbbi autizmusát, figyelemzavarát, értelmi fejlődésének elmaradását a koraterhességi vérszegénységgel hozták kapcsolatba svéd tudósok.

Rohanó autók között sétált egy autista nő, csak dudáltak rá, de egy sofőr megmentette az életét

Az autista nő édesanyja levélben köszönte meg a segítséget.

Greta Thunberg visszavágott: az Asperger-szindróma a szuperereje

A svéd klímaaktivista a Twitteren írt először a „másságáról”.

Kis csodák, ha találkoznak

Hiánypótló klubot álmodott meg egy édesanya autista gyermekével, ahol végre egymásra találhatnak a nem hétköznapi fiatalok. Az első Csudibogár-találkozón jártunk, ahol kiderült, milyen különleges képességei lehetnek az autistáknak és mekkora bajban van egy szülő, ha megfelelő iskolát szeretne találni gyermekének.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang