Amit a nép szavatol
A népszavazás a demokráciák nagy részében – avagy: jobb helyeken – azon kevés eszközök egyike, amikor két választás között véleményt mondhat a választó. Négy év nagy idő, és a kampány utáni pillanattól a következő osztogatásáig jószerével bármit büntetlenül meg tud csinálni a hatalom. Miniszterelnöki apanázst emelhet a kétszeresére soha nem látott pénzügyi válság küszöbén, rezsit emelhet „a balosok rezsit emelnének, ha nyernének, de mi nem fogunk” kampányígérete után, mobilcéget vehet százmilliárdokért, és közben Brüsszeltől várhatja a tanárbérrendezés kiadási oldalát, és a többi. Ez Magyarország, ahol az elmúlt tizenkét évben akkor volt népszavazás, amikor a kormánypárt „elrendelte” azt, mert ez éppen politikai bunkó lehetett (migrációs és nemváltós hisztériakeltés.) Chilében az alkotmányról szavazott a nép nemrég, és majdnem kétharmaddal utasította el a baloldal által kínált nagyobb szociális jólétet. Arrafelé gyakoriak a népszavazások, és a lakosság is aktív: utcára megy, amint erősen rosszal valamit. A metrójegy emelése például egészen az alkotmányozásig vezetett néhai Pinochet országában.
