Műsorváltozás

„Ha kiderülne, hogy itt vagyok, kirúgnának” – Az Orbán-kormánynak már felmondtak, de még van tüntető, aki fél

Volt, aki a tömeget hiányolta a több tízezres kedd esti tüntetésen. 

„Már csak egyetlen érvényes követelés van: takarodjanak” – Galéria a Kossuth téri tüntetésről

Bár Kocsis Máté múlt szerdán bejelentette, a Fidesz a törvény szavazását őszre halasztja, a tiltakozást nem fújták le. Zenészek, művészek, bloggerek, influenszerek és újságírók szólaltak fel a Polgári Ellenállás elnevezésű tüntetésen, amelyet Puzsér Róbert publicista hirdetett meg.

„Nem szabad lebecsülnünk azt a jelenséget, amely felerősítette a szélsőséges pártok támogatottságának mértékét"

Egy profi dezinformációs kampány, a közösségi média rosszindulatú felhasználása képes átírni a politikai erőviszonyokat. Ez nem jövőkép, ez már a jelen, amire nem vagyunk felkészülve, állítja Mircea Toma jogvédő, a román Országos Audiovizuális Tanács tagja. 

A román parlamentben most három párt – az AUR, az SOS Romania és a POT – értékei a román történelem leginkább anti-demokratikus eszméjéhez, a legionarizmushoz nyúlnak vissza

Téves helyzetértékelés

Székesfehérváron is tiltakoztak az ellehetetlenítési törvény ellen

A demonstráción az egyébként a saját pártjával is gyakran kritikus fideszes polgármester is bírálatot kapott, amiért nem állt ki a fenyegetett civilek és a sajtó mellett.

Amikor a fehérvári belváros csendes

Rükverc az autópályán

Civil beszéd

Halasztás

Rejtély az ellehetetlenítési törvény halasztása, de a Fideszben elgondolkodhattak, jöhet még idő, amikor egy ilyen jogszabályt majd a NER ellen fordítanak

Politikai elemzők szerint több magyarázat kínálkozik arra, miért halasztotta el hirtelen az Orbán-kormány a botrányos ellehetetlenítési törvény elfogadását. És még az is lehet, hogy a több magyarázat egyszerre igaz.

A civileket és a sajtótermékeket némítaná el a törvény

Itt a vége, a PestiSrácok főszerkesztője is bírálta a Fidesz átláthatósági törvényét

Bohózat lett volna belőle.

Huth Gergely

Török Gábor: Akár azt is gondolhatnánk, hogy az MSZP-t látjuk valamikor 2006 után

A politikai elemző szerint az átláthatósági törvény javaslatának az elsődleges célja az volt, hogy ismét hiszterizálja az ellenzéki tábort, és lehetőleg Magyar Péter is csatlakozzon.

VSquare: még a Fideszen belül is vita van az átláthatósági törvényről, Rogán Antal a mérsékeltek táborába sodródott

Nincs egység a javaslattal kapcsolatban. 

Gulyás Gergely ceruzával, mellette Rogán Antal. Gondolkodóban

Puzsér Róbert az ellehetetlenítés törvény elnapolása után is megtartja a jövő keddi tüntetést

A publicista szerint ezek után ezek után még határozottabban kell valamennyi felelősségtudatos magyarnak kiállnia. Hadházy Ákos is jelezte, hogy ott lesz a Polgári Ellenállás címmel meghirdetett tüntetésen. 

Magyar Péter: Az átláthatóságinak csúfolt törvény fő célja a terelés és a közbeszéd uralása

A Tisza Párt elnöke szerint az ellehetetlenítési törvény egy „szándékosan bedobott gumicsont”, és azért halasztják el őszre az elfogadását, hogy „még több bőrt le lehessen húzni róla” ahelyett, hogy az ország állapotáról kelljen beszélni. 

Kocsis Máté bejelentette, hogy elhalasztják az ellehetetlenítési törvény elfogadását

A Fidesz frakcióvezetője szerint nyár előtt nem hoznak döntést a kérdésben, a törvény tárgyalását őszre halasztják. Szándékban egységesek, de az eszközökben még vita van a párton belül az általuk átláthatóságinak nevezett törvény részleteiről. 

Halász János, Kocsis Máté és Nacsa Olivér a törvény vitáján az Országgyűlésben május 20-án

Az emberi jogokat veszélyezteti az ellehetetlenítési törvény az Európa Tanács biztosa szerint

Kövér Lászlónak címzett levelében kéri a törvényhozókat a javaslat elutasítására vagy módosítására Michael O'Flaherty.

Michael O`Flaherty - Korábbi felvétel

Elkezdte módosítani a Fidesz az ellehetetlenítési törvényt, Soros György magánszemélyként akár most is támogathatná Orbán Viktor pártját

A hivatalosan Halász János által benyújtott javaslat első verziója még a magyar kettős állampolgárok támogatásait is külföldinek minősítette.

Megkérdeztük az aHang néma tüntetésének résztvevőit, meddig van maradásuk ebben az országban – Videó!

Megtörténhet-e az Európai Unióban, hogy a politikai ellenfeleit bebörtönzi, vagy akár erőszakhoz folyamodik a Fidesz uralta állam?

Szuverenitásbarát költségvetés

Leragasztott szájjal tiltakoztak a Fidesz szájkosártörvénye ellen Budapesten

Az aHang fővárosi demonstrációján több mint ezer ember vett részt.

Kezdenek eszmélni a poloskák, nagy takarodás követheti a nagytakarítást

Orbán Viktornak ma reális, potens kihívója van, akinek tábora több felmérés szerint már nagyobb a miniszterelnökénél, és egyáltalán nem biztos, hogy az átláthatóságihoz hasonló törvények meg tudják törni a lendületét, visszafogják a kormánnyal szembeni társadalmi indulatokat.

Hat magyar városban is tüntettek szombaton a Fidesz üldözési törvénye ellen, és még nincs vége

Az aHang hívja utcára az embereket, miután az Orbán-kormány az átláthatóság címkéje mögé bújva hadüzenetet küldött mindenkinek, aki nem ért vele egyet. 

Törvény még nincs, de Kocsis Máté már elkezdte listázni az újságírókat

A Fidesz frakcióvezetője az egykori önkéntes rendőrök mintájára egy személyben átvette a Szuverenitásvédelmi Hivatal szerepét is. Célját sem titkolja: lejáratás, megbélyegzés.

Kocsis Máté, amikor előre örül

„Szerintem a Fidesz ellen tüntetnek” – mondta a fiatal szentesi srác, azonnal be is állt a demonstrálók közé

Az átláthatóság címkéje mögé próbál bújva valójában a szabad sajtót, a civil szervezeteket – és egyáltalán mindenkit, aki nem ért vele egyet – akarja elnémítani az Orbán-kormány. A Fidesz szándékának megágyazó átláthatósági törvény ellen szervez országszerte 15 kisebb és nagyobb városban demonstrációt az aHang. Még csütörtök este a Csongrád megyei Szentesen várták a szimpatizánsokat.

Hiába ígér védelmet a magyar civileknek, úgy tűnik, kifutott az időből az Európai Bizottság

A brüsszeli testület már hivatalosan kérte a magyar kormányt, hogy vonja vissza az átláthatóságinak nevezett törvény javaslatát, mert nem felel meg a belső piaci szabályozásnak és az alapjogokat is sért. De ha az Európai Bizottság megvárná az új törvény elfogadását, az új, évekig tartó kötelezettségszegési eljárást jelenthetne.

Az Orbán-­kormány reklámadója miatt gyorsan lépett az EB, később mégis bukta a pert a bíróságon

Magyar Péter azt mondja, hogy ha bilincsben viszik el, követi Kossuth Lajos példáját

A Tisza Párt elnök arról beszélt, hogy már csak 318 nap van hátra a választásig, azt valahogy ki kell bírni. Úgy tudja, a Fideszben felvetették, hogy esetleg Orbán Viktor helyett Lázár Jánossal vágjon neki a párt 2026-nak.

Magyar Péter Romániában 2025. május 24-én

21 Kutatóközpont: A magyarok többsége elutasítja az átláthatósági törvényt

A megkérdezettek 52 százaléka szerint az Orbán-kormány el akarja hallgattatni a vele kritikus médiát és civileket, csak az emberek negyede gondolja, hogy a cél az átláthatóság növelése és annak megakadályozása, hogy külföldről befolyásoljanak újságírókat és közéletben megnyilvánuló szervezeteket. 

Tüntetők a Szuverenitásvédelmi Hivatal előtt 2025 május 27-én

„Önök Istent játszanak, ha a szólásszabadságot betiltani próbálják, pedig távolról sem istenek” – Iványi Gábor nyílt levelet írt a fideszes törvényhozóknak az átláthatósági törvény miatt

Szerinte előfordulhat olyan helyzet is, hogy a kormánynak önmagát kellene a szuverenitást veszélyeztetők listáján az első helyre írnia. 

Iványi Gábor

Határon billegve

Nézelődő

Karácsony Gergely összeférhetetlenségi eljárást kezdeményez a Fidesz fővárosi frakciójának azon tagjai ellen, akik az Országgyűlés Hivatalának fizetett munkatársai is

„Az a kormányzati politika, ami a fővárost szándékosan csődbe akarja vinni, ebben a teremben nem kaphat támogatást” - szögezte le Budapest főpolgármestere.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang