A Pride szervezői pedig hangsúlyozták, hogy a jogorvoslati eljárás mellett a 2025-ös felvonulás a kormányzati megfélemlítés ellenére meg lesz rendezve június 28-án.
Erről levélben tájékoztatta a törvényszéken dolgozó bírákat, bírósági titkárokat és fogalmazókat.
Az orosz főügyészség bejelentése alapján a jogvédő civil szervezettel együttműködőket, sőt azokat is büntetőeljárással fenyegetik, akik akár csak egy posztjukat is megosztják.
A jogvédő szervezet szerint az izraeli miniszterelnök budapesti látogatása gúnyt űz az Izrael által a palesztin területeken elkövetett háborús bűncselekmények áldozataiból.
Ez azt jelenti, hogy egy magyar nő csaknem évi két hónapon át nem kap fizetést a munkájáért.
Azután, hogy a nemzetközi jogvédő szervezet jelentésében azzal vádolta meg Izraelt, hogy népirtást követ el a Gázai övezetben.
A jelentés szerint Izrael valós háborús szándékainak megállapításában kulcsjelentősége volt Rafah megtámadásának.
Emellett elindítanak egy pályázatot, ahol bárki jelentkezhet az ülőalkalmatosság lefestésére. Nagy érdeklődés esetén több padot is bevonhatnak a kezdeményezésbe.
„STOP LMBTQ” – írták a térkövekre. A csütörtökön átadott padot éppen vasárnap festették vissza szivárványszínűre.
„Megígértük és újrafestettük nektek és mindenkinek, aki velünk együtt egy nyitott, szabad és boldog országban akar élni” – közölte az Amnesty International.
A jelentés szerint 2022-ben húsz országban legalább 883 kivégzést dokumentáltak, míg 2021-ben 579-et.
Teherán látszatamnesztiája.
Az idős ukrajnaiak közül aránytalanul többen halnak és sérülnek meg az orosz agresszió következtében, s menekültként kevésbé találnak maguknak új lakhelyet - áll az Amnesty International új jelentésében.
Az ukrajnai civilek, köztük gyermekek tömeges Oroszországba szállításának haladéktalan leállítását követeli az Amnesty International, amely több tucat interjú alapján dokumentálta az orosz invázió első hónapjaiban végrehajtott deportálások menetét.
A jelentés szerint az ukrán fegyveres erők a civilek életét veszélyeztető taktikát folytatnak.
Súlyos állításokat fogalmazott meg az emberi jogi szervezet, Okszana Pokalcsuk szerint azonban mindezt nem érthetik, ha nem a megszállt országban élnek.
A donyecki „népi milícia” parancsnokhelyettese azt állította, hogy az ukránok felrobbantották a városból kivezető utolsó hidat, nincs kiút számukra.
A döntés nem jogerős, a Kúrián támadják meg.
Így jó eséllyel nem lesz érvényes a homofób referendum.
Teljesen legálisan tarthatnák polcaikon a Meseország mindenkié című könyvet, mivel az ilyen intézmények nem végeznek kereskedelmi tevékenységet.
Nem akarják büntetlenül hagyni azt a sok "hazugságot és álhírt", amit az országról terjesztettek.
A szervezők az ellen is tiltakoznak, hogy a kormány törvényjavaslattal igyekszik egybemosni gyerekekkel szemben elkövetett, megbocsáthatatlan bűnöket elkövetőket az LMBTQI közösség tagjaival.
Művészek előadásában ismerhetünk meg összetett emberi jogi helyzetekre reflektáló meséket és történeteket az Amnesty International Magyarország projektjében.
Kétszer is lehetőséget kaptak az Egyiptomi Kezdeményezés az Emberi Jogokért (EIPR) nevű jogvédő szervezet aktivistái, hogy bemutassák a külföldi nagyköveteknek a hazájukban uralkodó elnyomást.
Több szakszervezettel és magánvállalkozással együtt csatlakoznak az Amnesty International nőnapi kampányához.
A vezetők csapatában érdemes játszani, ugyanis ők kétszer annyian vannak, mint az aktivisták, 2-0-ról indul a játék, és nekik lejt a pálya.
Holnap Szijjártó Péter ügyvezető külgazdasági és külügyminiszter is részt vesz azon az európai parlamenti ülésen, ahol a 7. cikk szerinti eljárás megindítását kezdeményező jelentéstervezetet tárgyalják - írja közleményében az Amnesty International.