Kedélyes mosoly és egy sor háború, avagy Lindsey Graham karrierje bombákkal volt kikövezve

Dél-Karolina szenátorának váratlan halálával nemcsak a Trump-adminisztráció, de Izrael, Ukrajna és az amerikai fegyvergyártó cégek is fontos szövetségest veszítettek. A mindkét pártban jó kapcsolatokat építő politikus után a washingtoni gerontokrácia és a háborús héják befolyása is gyengülni fog.

Donald Trump széles támogatásra számíthat a hívei által többségben irányított szenátusban

Miközben Harris elismeri a vereséget, de folytatja a harcot.

Donald Trump nemcsak a latino és fekete, de a fiatal férfi szavazók körében is áttörést tudott elérni

Az amerikai republikánus szenátor szerint kitüntetés, hogy körözik Oroszországban

Lindsey Graham ellen azután adtak ki körözést az orosz hatóságok hétfőn, hogy az ukrán elnöki hivatal videót jelentetett meg a politikus kijevi látogatásáról.

Kövér szerint az amerikaiakkal van baj, nem velünk

Az Országgyűlés elnöke szerint úgy javíthatók az amerikai-magyar kapcsolatok, ha az Egyesült Államok abbahagyja a Magyarországgal szemben gyakorolt, szövetségesek között merőben szokatlan és barátságtalan magatartást, valamint politikát. Kövér László tiltakozásul levelet küldött az Amerikai Egyesült Államok Szenátusa elnökének.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Emlékmű - Amerikai törvényhozók fordultak a kormányfőhöz

A Szabadság téri emlékmű megépítésére vonatkozó tervek felülvizsgálatát kérte Orbán Viktor miniszterelnöktől harminc zsidó származású amerikai szenátor és képviselő.

Tiltakozó feliratok a készülő emlékmű talapzatánál Fotó: K2 PRESS, Népszava
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang