Újabb légicsapásokat mért Iránra az amerikai hadsereg, Irán eközben Bahreint és Kuvaitot támadta

Az amerikai hadsereg közlése szerint hatodik egymást követő éjszaka támadott iráni célpontokat pénteken, az akció közel nyolc órán át tartott. Donald Trump elnök csütörtök este a nemzethez intézett beszédében azt mondta, hogy az Egyesült Államok „nagy győzelmet arat Iránban”. 

Donald Trump amerikai elnök

Az Egyesült Államok légicsapást mért egy iráni kikötővárosban található drónkilövő állomásra

A z amerikai hadsereg előzőleg lelőtt négy iráni támadó drónt, majd csapást mért arra a kilövő állomásra, amely az ötödik drónt tervezte elindítani. Az USA szerint az iráni drónművelet fenyegetést jelentett az amerikai erőkre és a kereskedelmi hajózásra a Hormuzi-szorosban.

Korábbi felvétel

Válaszcsapást intézett iráni katonai célpontok ellen az Egyesült Államok

Az amerikai hadsereg szerint önvédelmi csapásokról volt szó, amelyeket arra válaszul indítottak, hogy Irán megtámadott három, a Hormuzi-szorosban az Ománi-öböl felé, nemzetközi vizeken közlekedő amerikai hadihajót csütörtökön.

Amerikai katonák tűntek el Marokkóban egy hadgyakorlat alatt

Az eltűnésük körülményeit vizsgálják, felkutatásukra közös mentőakció indult.

A Marokkói Királyi Fegyveres Erők (FAR) tagjai az „African Lion” nevű közös éves amerikai-marokkói hadgyakorlaton az ország délnyugati részén, a Tan-Tan régióban 2024. május 31-én.

Az Irakban lezuhant amerikai katonai repülőgép hatfős legénységéből négyen meghaltak

Az amerikai Központi Parancsnokság korábbi közlése szerint nem ellenséges vagy baráti tűz okozta a balesetet, röviddel később azonban az Irán által támogatott Iraki Iszlám Ellenállás nevű mozgalom azt állította, hogy ők lőtték le a gépet. 

Illusztrácó: KC-135 Stratotanker katonai utántöltő repülőgép

Aknák lerakására kialakított iráni hajókat semmisítettek meg az amerikaiak

Donald Trump ha a teheráni vezetés megkísérli elaknásítani a Hormuzi-szorost, elzárva a kulcsfontosságú energiaszállítási tengeri útvonalat, az korábban nem látott katonai következményekkel jár Iránra nézve.

Kuvait véletlenül lelőtte a szövetséges amerikai légierő három vadászgépét

Az amerikai hadsereg szerint a közel-keleti ország elismerte a tévedést. A pilóták megúszták, katapultáltak, állapotuk stabil. 

Dzsungelharc a csatornánál

Donald Trump katonai erő bevetését is mérlegeli Grönland ügyében

A Fehér Ház közlése szerint az amerikai elnök és stábja számos lehetőséget vitat meg a sziget megszerzése érdekében.

Donald Trump készül a háborúra, az Egyesült Államok lezárja Venezuela légterét

Szárazföldi hadműveletekre akar utasítást adni Venezuelában az amerikai elnök, aki azt állítja, Nicolas Maduro áll a drogkartell élén, amely az Egyesült Államok felé tartó kábítószercsempészet jelentős hányadáért felelős. Valódi indítékait amúgy nem a kábítószer-kereskedelemben, hanem inkább Venezuela kőolajmezőin, a Szaúd-Arábiáénál is nagyobb, 303 milliárd hordóra becsült kőolajtartalékában kell keresni inkább.

Maduro a nemzeti ikon, Simon Bolivar kardjával üzent az USA-nak

Donald Trump már halállal büntetné a demokratákat

 Az amerikai elnök Truth Social nevű közösségi oldalán osztotta meg nézeteit az ellenzékről, miszerint a „lázító magatartást” tanúsító demokratákat halállal büntetné. 

Donald Trump lesújtana a lázadást szító demokrata politikusokra

Az amerikai hadsereg csapást mért egy venezuelai drogkartell hajóra, hárman meghaltak a támadásban

Ez volt a második ilyen támadás a térségben állítólagos drogcsempész hajók ellen az elmúlt hetekben. Donald Trump amerikai elnök közölte, az ő parancsára hajtották végre a támadást, amely nemzetközi vizeken történt. 

Donald Trump amerikai elnök.

Lövöldöztek az amerikai hadsereg georgiai bázisán, több katona megsérült

A fegyverest azóta elfogták, de a létesítmény továbbra is részlegesen le van zárva. A lövöldözésben öt katona sérült meg, őket kórházba szállították.

Képünk illusztráció, katonák a Fort Stewart támaszponton 2012--ben

Piri a parádé

A NATO-főtitkár szerint amerikai katonák haltak meg Litvániában

Kedden veszett nyoma négy amerikai katonának és egy lánctalpas járműnek a balti országban, az ügyről egyelőre keveset tudni.

Mark Rutte NATO-főtitkár

Az abortuszharc elérte a hadsereget is

Tommy Tuberville alabamai szenátor nyolc hónapja nem szavazza meg a fegyveres erők előléptetéseit a Pentagon egy intézkedése miatt.

Tuberville szenátor közölte: nem szavaz, amíg a Pentagon nem változtat az abortuszpolitikáján

Megálljt parancsol Kínának az Egyesült Államok

Nevében még önkéntes az amerikai hadsereg

Nem vágynak a gyöngy életre

Nem csak az orosz, az ukrán (és a magyar) katonaságnak vannak utánpótlásgondjai, de az amerikainak is. Legalábbis erre utal, hogy a szárazföldi hadsereg (Army) immár a kezükön vagy arcukon tetovált, netán középiskolát sem végzett újoncokat is vár. 

Nagyszabású akciót hajtottak végre az amerikaiak Szíriában, megölték az Iszlám Állam vezérét

Szemtanúk szerint legalább 12 ember életét vesztette a rajtaütésben.

„Befejeződött az afganisztáni kivonulásunk”

Az előírt határidő előtt, helyi idő szerint hétfőn éjfélkor az utolsó amerikai katona is elhagyta Afganisztánt.

Mind fagyosabb a német–amerikai viszony

Németországban sosem volt túl kedvező Donald Trump megítélése, most azonban, hogy az elnök lebegteti azt a kérdést, kivonják-e az amerikai csapatok negyedét Németországból, még nagyobb lett a bizalmatlanság a két ország között.

Katonák Washington utcáin – Alkotmányos válsággal fenyeget a hadsereg bevetése

Donald Trump fegyverrel akarja leverni a rendőri erőszak miatti tömegtüntetéseket.

3000 katonát küld Washington a Közel-Keletre, Irán a kínai és az orosz flottával gyakorlatozik

A katonák térségbe vezérlését Szulejmáni meggyilkolása után, de a hadgyakorlatot még előtte jelentették be.

Illusztráció

"Nem erre szerződtünk" - a Microsoft dolgozói petícióban kérik, ne kelljen fegyvert fejleszteniük

A cég köszöni a visszajelzést, de nem érdekli.A cég köszöni a visszajelzést, de az nem érdekli.

Illusztráció

Aszad vádaskodik

A szíriai kormányhadsereg szándékos bombázásával vádolta meg az amerikai hadsereget Bassar el-Aszad. A szír elnök az amerikai AP hírügynökségnek azt mondta, hogy szándékos volt a 62 halálos áldozatot követelő amerikai légicsapás a szíriai kormányerők katonái ellen, amely közel egy óráig tartott. A damaszkuszi vezető az Egyesült Államokat tette felelőssé az alig hét napot élt tűzszünet összeomlásáért is.

Hét gyermek is meghalt a légicsapásban

Cáfolta az amerikai hadsereg azt a napvilágot látott információt, miszerint egy április 30-i légicsapásnak Szíriában 52 civil áldozata volt. Állítják – nem civilek, hanem fegyveres harcosok voltak az áldozatok. 

Már otthon is kezelhető a depresszió

Habár a depresszió és a szorongás szinte népbetegségnek számít Magyarországon, sokan mégsincsenek tisztában a tüneteivel. Ha valaki mégis orvosi segítség igénybevétele mellett döntött, általában mellékhatásokkal járó gyógyszeres kezelésben részesült. A legtöbbet kutatott amerikai műszer azonban most már hazánkban is alternatívát nyújthat a gyógyulni vágyóknak.

Forrás: Thinkstock
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang