„Mi a szabadság pártján maradunk” – Alföldi Róbert, Kepes András és Ungváry Krisztián is kiállt az Orbán-kormány átláthatóságinak nevezett javaslata ellen

„Ami ma Magyarországon próbára tétetik, az nem csupán az írás és ezáltal a könyvkiadás szabadsága, hanem a képzelet szabadsága is” – hangsúlyozzák.

Alföldi Róbert: Nem a Pride-tól, a magyar valóságtól kell védeni a magyar gyermekeket

A színművész, rendező üzent a gyermekvédelmet hatalmi politikává züllesztő kormánypárti, posztfasiszta politikusoknak.

Korábbi felvétel

Bejárni a képzeletbeli tereket – Személyes hangvételű tárlatvezetést tartott Alföldi Róbert a Godot Kortárs Művészeti Intézetben

Megpróbáltam a lépcsőkön le- és felmenni, és megnézni, hova jutok, de rájöttem, hogy sehova sem. Mert nem az a lényeg, hova visz a lépcső, hogy hova érkezem. Hanem, hogy a képet nézve belekerülünk egy térbe, a világ egy részletébe – mondta a színész-rendező Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet kiállításán.

Alföldi Róbert elárulta, hogy a tárlat egyes képeinek létrejöttéhez neki is köze van

Elszabadul a gyűlölet, leginkább fájdalmas színeket mutat Székely Csaba Az igazság gyertyái című darabja Alföldi Róbert rendezésében

A humorát elnyomja, hogy a műben megjelenő kirekesztést és gyűlöletet egyre közelebb érezzük a mindennapjainkban.

A Kovács család: Fröhlich Kristóf, Pelsőczy Réka, Hartai Petra és Ilyés Róbert

Szalonképes

Három tanácstalan úr (László Zsolt, Puskás Samu, Alföldi Róbert) a Centrál Színház Játék a kastélyban című előadásán

Cserhalmi György: Feudalizmus

A Kossuth-díjas művész, a Nemzet Színésze szavazója volt Orbán Viktor pártjának, de ma már nem lát Fideszt, Vidnyánszky Attila pedig dermesztően hat rá.

Alföldi Róbert, a kérdező

A kötetbe huszonnégy beszélgetés került be és Alföldi interjúalanyai főként színészkollégái, illetve rendezők.

Alföldi Róbert reagált Magyar Péter róla szóló kijelentéseire

A színész-rendező nyilvánosság előtti bocsánatkérést kért és kapott a Tisza Párt elnökétől.

„Tavasszal végleg befejezzük” - Legördül a függöny a Kultúrbrigád társulata előtt

Az ok a pénztelenség, és hosszú évek óta tartó, társadalmi szinten zajló, az élet minden területére kiható kivéreztetés. 

Pokoli fájdalmaink

Wéber Kata Egy nő anatómiája című drámáját mutatták be a Pesti Színházban. A történetből korábban film is készült. Petrik Andrea az előadás címszerepében közel engedi a nézőt a szenvedéshez.

Az otthon szülés első fél­órányi keserves vívódását Petrik Andrea annyira hitelesen láttatja, hogy az szinte a nézőnek is fáj

Alföldi Róbert és László Zsolt remek párost alkot a Játék a kastélyban című darabban

A Centrál Színház tűzte műsorára Molnár Ferenc klasszikusát. A szereposztás csábító.

A fanyarul akadékoskodó László Zsolt és a primadonna Alföldi Róbert remek párost alkot

Nyáry Krisztián és Alföldi Róbert is nyílt levélben kéri, ne szüntessék meg a szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatát

A középiskola igazgatója, aki 2024 októberétől a város fideszes önkormányzati képviselője eldöntött tényként közölte, hogy dráma helyett zenét tanulhatnak majd a diákok. – Teljesen mindegy, hogyan gondolják önök, mert most már így lesz – közölte a háborgó szülőkkel.

A gimnázium irodalmi-drámai-média tagozatának évekkel ezelőtti tablója

Alföldi Róbert ezúttal Budaörsön rendezte meg a Hamletet

Már többször színre vitte a drámát, de talán a mostani teljesen mai nyelvi változat a legelkeseredettebb és legradikálisabb. 

 A cím nyelvi átalakítása jelzi, hogy sok szempontból más ez a változat, mint az eredeti mű

Alföldi Róbert: A mesterek már nincsenek, meghaltak

Mindenki a saját szövegét löki, semmiféle átjárás nincs az eltérő álláspontok között – jelentette ki a Népszavának adott videóinterjúban a színész-rendező.

Alföldi Róbert: Annak a gondolkodásnak, amit én képviselek, itt nincs létjogosultsága

Arthur Miller Az ügynök halála című drámáját rendezi a Centrál Színházban, amelynek szombat este lesz a premierje. A barátságról, a magányról, a közéletről, Molnár Ferenc Liliomáról, és az elmúlásról is kérdeztük. Interjú.

„Ez egyenes? Ez gerinces?” – Alföldi Róbert naivnak tartja magát, amiért elhitte, Vidnyánszky Attila komolyan gondolja a lemondását

Nem hittem, hogy ez előre át lett gondolva, ki lett találva – mondta a Nemzeti Színház korábbi igazgatója.

Kulisszákon innen és túl – Évértékelő 2023-ról, amikor újra érdemes volt színházba járni

Színházi Olimpia és fesztiválok, új színpadi adaptációk, olykor radikális értelmezések. 2023-ban is érdemes volt színházba járni, szerencsére most is lehetett találni izgalmas, a mára reagáló kortárs szövegeket is. 

Embtrag – Székely Kriszta változata az eredeti mű hagyományos formáját is felbontja

Konténeren egyensúlyozva – Alföldi Róbert játssza a címszerepet Molnár Ferenc Liliomának markáns átiratában

A rendező Kovalik Balázs.

Alföldi Róbert nagy kedvvel és igazán önmagát adva formálja meg Liliomot;

„Rajtam nem múlt” – Kötetnyi dialógus Alföldi Róberttel

Csáki Judit színházkritikus írt már korábban is Alföldiről, és az általa vezetett Nemzeti Színházról. Alföldi – rajtam nem múlt című új könyve egy hosszú interjú.

Alföldi Róbert: Az igazságot annyiszor kiforgatták már, röhögnöm kell, ha meghallom a szót

A színész-rendező szerint Magyarországon egyre abszurdabb helyzeteket szül, hogy a fogalmaink jelentésüket vesztették. Azt pedig, ami Vidnyánszky Attila lemondása óta zajlik, a szakma egyik leggusztustalanabb és legalpáribb történésének, egy igazi „ötvenes évekbeli hűségcunaminak” tartja.

Alföldi Róbert: Némileg provokatívan azt tudom mondani, várom, hogy mikor szednek össze minket

Ez egy olyan ország, ahol a melegeket befóliázzák, betiltják, a nácikat meg nem – mondta a színész-rendező.

Alföldi Róbert: Nem az a fontos, ki mikor mondott le, hanem a két színész mielőbbi gyógyulása

A Nemzeti Színház korábbi igazgatója szerint a teátrumban történt szörnyű baleset elszenvedőinek minden segítséget, anyagi támogatást meg kell adni.

Rejtélyes családi útvesztők: 3tél címmel a Radnóti Színház mutatta be a horvát kortárs Tena Štivičić drámáját

A női nézőpontokat közel hozó mű 1945-től a kétezres évek elejéig hív egy tanulságokkal teli szembesítő időutazásra.

Együtt a család: László Zsolt, Tóth Ildikó, Bata Éva, Sodró Eliza és Pálfi Kata

A napjuk maradhat az övék: még nem érezni, mit akar kihozni Geszti Péter az új műsorából

A kritikusnak semmi oka a felháborodásra, igaz, nagyon meg kéne izzadnia, hogy dicshimnuszt tudjon zengeni.

Előítéletek örvényében

Robert Icke Az orvos című darabját mutatta be az Átrium Alföldi Róbert rendezésében, kissé rendhagyó időpontban, július elején. A sok szálat felölelő előadás a mindennapjainkról szól, arról, hogy miként kezdjük el egymást üldözni, címkézni, ellehetetleníteni.

Alföldi Róbert rendezése pontos, persze közben kíméletlen tükröt is tart. Előtérben Kocsis Gergely és László Zsolt

Most Alföldi Róberttől kellett bocsánatot kérnie a három cikkében is hazudó Origónak

A jogerős bírósági ítélet szerint is valótlanságokat állítottak róla.

Alföldi Róbert pert nyert az Origo ellen, megsértették a jó hírnévhez való jogát

Az ég kék, a fű zöld, az Origo hazudik.

2022. január 13. Alföldi Róbert a Network című színdarab a Centrál Színházban

Idén Székely Csaba Mária országa nyerte el a Kortárs Magyar Dráma-díjat

A történelmi drámát Alföldi Róbert rendezésében a Szegedi Nemzeti Színházban mutatták be.

„Ajándékot oszt, munkát kínál” – Varsányi Annával Az eprésző kislányról

Egész életében színházban akart dolgozni. Angol–olasz szakot, majd divattervezést végzett. Dramaturg lett a Szegedi Nemzeti Színházban, de jelmezt és díszletet is tervez. És drámát ír, körülbelül húszat ez idáig. Most egyiket Alföldi Róbert megrendezte a Budaörsi Latinovits Színházban. Az eprésző kislány szórakoztató látlelet a birkaságról, a hatalommal való viszonyról. Mert nem a polgármester bűne a legnagyobb itt, hanem ahogy a környezete szemet huny fölötte és tűri keresztapaságát. A darab szerzőjével, Varsányi Annával beszélgettünk.

Londonban is terjesztették a „szent igét"

Két estén át nagy sikerrel adta elő az Átrium társulata az Isteni végjátékot Alföldi Róbert főszereplésével.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang