Szívet rajzolt két tinédzser lány Ajkán a templom falára, rongálás bűntett miatt indult eljárás

Több tízezer forintos kár keletkezett.

Az egyik falfirka

Fél évig szünetel a vasúti közlekedés Veszprém és Ajka között

A MÁV haváriahelyzetet hirdetett, mert az elmúlt napok esőzései nyomán a pályaállapot romlása felgyorsult. Vitézy Dávid szerint a vonalon a szükséges vízelvezetési munkákat a Lázár János vezette közlekedési tárca utasítására mondták le, költségcsökkentésre hivatkozva. 

Sokasodnak a közlekedésért felelős Lázár János gondjai

Okirathamisítás miatt feljelentette a Momentum az ajkai MSZP-t

A történtek miatt szakad az eddigi választási koalíció. 

Azonnali hatállyal visszaadta megbízatását az ajkai kórház főigazgatója

Döntését nem indokolta, de a háttérben az állhat, hogy bár március elsejétől emelkednek a szakdolgozói bérek, a pótlékok megvonása miatt többen ugyanannyit vagy kevesebbet kaptak, mint korábban.

Navracsics Tibor azt állítja, Magyarország hatékonyan és jól hasznosítja az európai uniós forrásokat

Ezt Mészáros Lőrinc biztosan meg tudja erősíteni.

Rádőlt a fa az ajkai erdőben egy favágóra, a helyszínen belehalt sérüléseibe

A rendőrség a súlyos baleset miatt nyomozást indított.

A minimális feltételek sincsenek meg, szünetel az onkológiai járóbeteg-ellátás Ajkán

Emellett a Pest megyei Flór Ferenc Kórházban a fül-orr-gégészet szünetel a nyár végéig, Tolna megyében pedig a megyei kórház teljes rehabilitációs és krónikus betegellátási spektruma.

Teljesen összezavarodtak a Fideszben, Navracsics azzal kampányol, ami Kásler szerint nem is probléma

Ajkai kampányabszurd: egy kórház, két kormányzati állítás.

Családi tragédia: két holttestet találtak egy házban a rendőrök Ajkán

A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja az ügy körülményeit.

Halálos motorosbaleset történt Ajkán

Autó és motoros ütközött a Petőfi Sándor utcában, az áldozat a helyszínen életét veszítette.

Tűz ütött ki egy ajkai idősotthonban

Negyvenöten hagyták el az épületet az oltási munkálatok idejére.

Képünk illusztráció

Halálos baleset – Két autó karambolozott Ajkánál

Az egyik jármű vezetője az ütközés következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A baleset a 7309-es számú úton történt.

Hunor és Magor a levegőben

Orbán Viktor ma Ajkán vizitelt: jött, látott, demonstrált (videó)

A miniszterelnök vasárnap délelőtt az ajkai Magyar Imre Kórházban tartott előzetes bejelentés nélküli ellenőrzést, melyről a Facebook-oldalán videó-beszámolót közölt - tájékoztatta természetesen az MTI-t Havasi Bertalan sajtófőnök.

A helyszínen meghalt egy motoros a súlyos balesetben Ajkán

A baleset áldozata egy 72 éves férfi.

Illusztráció

Baltával támadt az ajkai férfi, őrizetbe vették a rendőrök

A gyanúsított egy 59 éves nőt és 48 éves férfit bántalmazott.

Képünk illusztráció

Láncra kötötte, majd hagyta éhen pusztulni kutyáját egy ajkai férfi

Az állat gazdája elköltözött az ingatlanból, de kutyájáról nem gondoskodott.

Képünk illusztráció

Rakodógép gázolt halálra egy nőt Ajkán

A tragikus eset egy helyi üzemben történt, az áldozat a tolató targonca mögé került.

Képünk illusztráció

A környezetvédelemből nem lehet megélni, a szennyezésből annál jobban

Nemcsak a Mészáros Lőrinc-féle visontai erőmű okoz kellemetlenséget a helyieknek, Ajkán szombaton tüntettek a Veolia Zrt. erőművének környezetszennyezése miatt.

Egy ajkai férfi azzal fenyegetett, hogy felrobbant két üzemet, ha nem szüntetik meg a levegő szennyezését

A vádlottat 140 ezer forint pénzbüntetésre ítélték.

Bakonyjákói buszbaleset: hét gyereket hazaengedtek a kórházból

Már csak egy könnyebben megsérült gyereket és egy nőt kezelnek súlyos sérülésekkel.

Csikószobrok

Robbanás Ajkán: mostantól kimossák a szűrőt az erőműben

Csak 5 nappal a robbanás után vonultak ki a hatóságok a helyszínre, nincs személyi felelőse az esetnek.Csak 5 nappal a robbanás után vonultak ki a hatóságok az erőműbe.

Durrant az épület, repült a tető az ajkai erőműben

Pénteken látványosan felrobbant a Bakonyi Erőmű egy ajkai kazánjának szűrője. A cég több napra rá tett közzé tájékoztatót. Felelős nincs.

Korábbi felvétel

Ajkát ellenzéki összefogással akarják megőrizni ellenzékinek

A városban öt éve is szocialista polgármester nyert és a képviselő-testületben is ellenzéki többség van.

Schwartz Béla

Jeges ruhával hűtik a beteget, míg operál az izzadó orvos - Pécsen és Ajkán is 30 fok van a műtőkben

Hiába kérik a vezetőséget évek óta a kórházak munkatársai, a fertőzésveszély ellenére sem foglalkoznak a klíma-kérdéssel.

Képünk illusztráció

Ajka is nemet mondott a rabszolgatörvényre

A képviselőtestület elutasította a jogszabály alkalmazását. Szombaton félpályás útlezárással tiltakoznak.

Pert nyertek a kétfarkúak az ajkai rendőrökkel szemben

A Kutyapárt aktivistáinak nem engedték, hogy ingyen gyűjtsenek aláírást Ajkán. A nem jogerős ítélet szerint szabálytalanul jártak el a rendőrök a betiltás során.

Az MKKP egy korábbi aláírásgyűjtő akciója - illusztráció

Az orvoshiány tovább hajszolja a kórházakat az eladósodásba

Az ajkai kórházban bejelentett felmondások megmutatták, hogy egy jól szervezett rendszerben nem is kellene annyi kórház, amennyi ma működik, hiszen nem jut mindenhová kellő számú szakember, vagy csak irreális áron.

Magyar Narancs: Felmondtak az orvosok az ajkai kórház intenzív osztályán

Többségük több mint 10 éve dolgozik az intézményben.

Illusztráció
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang