Magyarországon az irány sem jó, nem élünk rosszul, de Ausztriát sosem fogjuk utolérni

Extrém magas a magyar 27 százalékos fogyasztási adó, szemben az osztrákkal vagy a némettel, és a béreket terhelő adók sem olyan alacsonyak, ahogy elsőre tűnik.

Becsületbeli ügy

Az egyszeri kiadások húzták fel a hiányt, februárban az időarányosnál magasabbak voltak a kiadások

Ezzel együtt nincs túl nagy baj, hisz a kincstár kéthavi áfabevétele 1248 milliárd forintra rúgott.

Az időseknek kevés, a büdzsének sok a 13. havi nyugdíj

Magyarországon az élelmiszer nem kirívóan drága, a közérzeten inkább a magasabb átlagbér és az alacsonyabb áfa javítana sokat

Végeztünk egy kis összehasonlítást a környező országok élelmiszeráraival. 

Az Orbán Viktor által elnökölt nyugdíjas testület tárgyalt az Orbán-kormánnyal, hogy még több termékre kapjanak a nyugdíjasok áfa-visszatérítést

Méghogy nincs kirobbanó formában a magyar demokrácia.

Korábbi felvétel

Orbán Viktor nagyon szeretné, ha az emberek értenék, miről szól a nyugdíjasok áfavisszatérítése

A miniszterelnök azt is kommentálta, hogy a forint-euró árfolyam benézett 400 alá.

Korábbi felvétel

Alig javít a legrászorultabb nyugdíjasok helyzetén az áfa visszatérítése

A legtöbb idősnek havi néhány száz forintos kiadáscsökkentést jelenthet csak az áfa-visszatérítés - állítja a szakértő a nyugdíjasok valós fogyasztás alapján.

Az a csaknem 400 ezer nyugdíjas, akinek a teljes havi ellátása nem éri el a 200 ezer forintot sem, olyan keveset költhet tejre, zöldségre, gyümölcsre, hogy körülbelül 600 forintos visszatérítésre számíthat

Adóügyi baklövés: Nagy Márton tárcája akkorát hibázott, amekkorára évtizedek óta nem volt példa

Már most hiányzik a Pénzügyminisztérium.

A taxisok indították el a lavinát, és még most sem elégedettek

12 millióról 18 millió forintra emelte az Orbán-kormány az áfa szerinti alanyi adómentesség értékhatárát

A döntést az orosz-ukrán háború miatt meghirdetett veszélyhelyzettel indokolták.

Sok kis adót emelt meg az Orbán-kormány, drágul januártól az autózás, a bankolás sem lesz olcsóbb

Vigaszul jön a megemelt családi kedvezmény, de csak júliusban.

Orbán Viktor miniszterelnök és a legkiszámíthatóbb jegybankelnökjelölt, Varga Mihály

A tanárok béremelésére küldött uniós pénz mentette meg a májusi hiányt, de az még így is magasabb az egész évre engedélyezettnél

A hiány csökkenését nem segíti az EB legutóbbi ítélete sem, amely kimondta: Magyarország menekültügyi szabályozása megsérti az uniós jogot, ezért a bíróság 200 millió eurós egyösszegű bírságot vetett ki, ami napi 400 millió forinttal emelkedik, míg a kormány nem hozza átfedésbe az uniós és magyar menekültügyi jogot.

Az áfabevételek megugrottak májusban, amit akár a lakossági fogyasztás is eredményezhetett

Csak úgy lazán, parlamenti jóváhagyás nélkül 1468 milliárd forinttal növelte a 2024-es költségvetési hiánycélt az Orbán-kormány

Most először forintosították.

A Pénzügyminisztérium még adós a válasszal, mikor dönt a parlament a hiánycél módosításáról

Túladóztatják a fogyasztást, a 27 százalékos áfa olyan drog, amelyről nehezen tud lejönni a magyar állam

SARC A régóban a magyar fogyasztás példátlanul túl-, míg a cégek nyeresége meglehetősen alul adóztatott – derül ki többek között a Mazars régiós összehasonlításából.

A kontinens legmagasabb hozzáadott­érték-adója a magyar, a termékeket, szolgáltatásokat 27 százalékos áfa sújtja

Siralmas helyzetben a költségvetés, már 3487,6 milliárd forint volt az államháztartás hiánya október végén

Az idei költségvetés már elszállt, november-decemberben nincs remény a javulásra. A hiány akár még további ezer milliárd forinttal nőhet, amit csak eladósodásból tud a kormány finanszírozni.

Túrót!

Itt az Orbán-kormány őszi csomagja, adómentes lesz a lottó ötös

A milliárdosok kevesebbet adóznak a műkincsimport után, a lottó ötös is adómentes lesz, csökken a túrórudi áfája, de az élelmiszereket sújtó extraadók maradnak.

Nem az adócsökkentésekről fog szólni a 2024-es év, erről tanúskodnak a most benyújtott adótörvények

2023 a kőkemény megszorítások éve lett, bárhogy is igyekszik ezt tagadni az Orbán-kormány

Drasztikusan csökkent a szociális ügyekre az egészségügyre fordított kiadások reálértéke az idei költségvetésben. A kilátások sem bíztatók, jövőre folytatódik a nadrágszíjhúzás. GDP-arányosan 6 százalék körüli költségvetési kiigazításra kell sort keríteni néhány év leforgása alatt, ami nagy gazdaságpolitikai kihívás.

Több ágazat, köztük a szociális és az egészségügy is kevesebb pénzt kap idén, mint amennyi az infláció miatt indokolt lenne

Nincs fék az Orbán-kormány költekezésein, rekordméretű lyuk tátong Magyarország költségvetésén

Az államháztartás hiánya augusztusban 358 milliárd forint volt. Ilyen magas egyhavi deficitre  eddig még soha nem volt példa.

Túlköltekezett az Orbán-kormány, a bevételek messze elmaradtak, csak áfából közel hétszázmilliárdnyi hiányzik

Az első fél év során az államháztartás hiánya 2,9 ezermilliárdra, az éves terv 85 százalékára ugrott. A fogyasztás visszaesése 660 milliárddal apasztotta az időarányos áfabevételt.

Nem kellene áfát fizetni a napilapok után

Azt egyelőre nem tudni, hogy mikortól lépne életbe a javaslat. 

Nem úszhatja meg az Orbán-kormány, a 2024-es költségvetés alatt is több száz milliárdos időzített bomba ketyeg

Májusban már 2763 milliárd forint volt az államháztartás hiánya, ez az egész évre engedélyezett 3400 milliárd forint 81 százaléka, ami kételyeket ébreszt az elemzőkben, hogy akár a 2023-as deficitcél tartható lesz-e

A fogyasztás visszaesése mély nyomot hagyott az áfabevételeken

A magyarok fizetik a kiigazítást

A jövő évi költségvetésben a lakosságtól beszedett adóbevételekből csökkentenék a hiányt, emelkedhet a jövedéki adó is.

A kereskedelem különadója marad, pedig ez drágítja az élelmiszereket

Hatalmas pofont kapott a magyar adórendszer

Érkeznek a jövő évi adótörvények, a változtatásokat behatárolja, hogy szűk az Orbán-kormány mozgástere. Az Egyesült Államok által az év végével felmondott adóegyezmény hatalmas presztízsveszteség.

Az energiacégek, a bankok különadója mérséklődik, illetve megszűnik, a kereskedelemé marad a mostani ismereteink szerint

Az intimhigiéniai termékek áfájának eltörlését kezdeményezte az LMP

Ugyanakkor azt szeretnék, hogy a kormány biztosítson ingyenesen intimhigiéniai termékeket a közoktatási intézményekben, orvosi rendelőkben, védőnői szolgálatoknál, családsegítő és hajléktalanokat ellátó intézményekben a rászorulók részére.

Fiktív számlákkal titkolt el hárommilliárd forint áfát egy cég

Nagykereskedelmi tevékenységet ténylegesen soha nem végzett.

Már a mesterséges intelligencia segítségével keresi az adócsalókat a NAV

A fejlesztések révén új távlatok nyílnak az adóhivatal előtt.

Több lakás épült, megállt a drágulás

Összesen 13 617 új lakás épült meg az idei év első három negyedévében: ez 7,7 százalékkal több, mint ami tavaly az első kilenc hónapban elkészült. 

Képünk illusztráció

Lebuktatta és bezáratta a NAV az államot 88 forinttal megkárosító tejbárt

Az adóhatóság szerint nem ez az első eset, az üzemeltető a jogi környezetet, nem a NAV eljárását tartja „túlzónak”.

Még két évvel meghosszabbítják a kedvezményes lakásáfát, újabb átmeneti időre kaphatnak lökést az építkezések

A szakma kérését és a jegybank javaslatát részben meghallgatva újabb két évvel meghosszabbítja a kormány a kedvezményes lakásáfa igénybevételének lehetőségét – derült ki Orbán Viktor szokásos péntek reggeli rádióbeszédéből.

Ujhelyi: nyerészkedik a kormány a rezsiszámlák áfatartalmán

A politikus szerint tényszerűen nem igaz, hogy a kormány megvédené a rezsicsökkentést. 

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang