Álmomban megkaptam a feladatot, drámát kell írnom, tessék, itt a jelenet. Néhány szavas instrukciót adtak hozzá, ezzel elindultam haza, és reggelre csak a feladat maradt, a részleteket teljesen elfelejtetem.
Nem sok időbe telt – igaz, sokáig nem is kellett élveznem az intézményt –, hogy egész jól kiismerjem magam a Honvédkórház labirintusában Erős felütéssel kezdődött az év, rögtön az első munkahéten szívműtét.
Három napra elnyelt a kardiológia labirintusa. Ha csak három nap volna és csak ott, nem is siránkoznék, de ez azért annál jóval hosszabb menet volt és lesz is, mert a Honvéd útvesztője még vár ránk, ott még csak egyszer tévedtünk el.
Simon József marcali káplánt tizenhat fogolytársával együtt 1919 augusztusában gyilkolták meg a nemzeti hadsereg (Prónay Pál) tisztjei. Az ő kálváriáját szeretnék filmre vinni Patak Márta kiadás előtt álló (werkfilm)regényének fikcióbeli főszereplői, Lívia, a rendező és Juli, a forgatókönyvíró. A Nyitott mondat öt héten át közölt folytatásokban részleteket az alaposan dokumentált tényeket és laza szövésű, jelen idejű háttércselekményt forgatókönyvszerű szerkezetben megvalósító regényből.
Simon József marcali káplánt tizenhat fogolytársával együtt 1919 augusztusában gyilkolták meg a nemzeti hadsereg (Prónay Pál) tisztjei. Az ő kálváriáját szeretnék filmre vinni Patak Márta kiadás előtt álló (werkfilm)regényének fikcióbeli főszereplői, Lívia, a rendező és Juli, a forgatókönyvíró. A Nyitott mondat öt héten át közöl folytatásokban részleteket az alaposan dokumentált tényeket és laza szövésű, jelen idejű háttércselekményt forgatókönyvszerű szerkezetben megvalósító regényből.
Simon József marcali káplánt tizenhat fogolytársával együtt 1919 augusztusában gyilkolták meg a nemzeti hadsereg (Prónay Pál) tisztjei. (A városban összesen huszonhetüket.) Az ő kálváriáját szeretnék filmre vinni Patak Márta kiadás előtt álló (werkfilm) regényének fikcióbeli főszereplői, Lívia, a rendező, és Juli, a forgatókönyvíró. A Nyitott mondat öt héten át közöl folytatásokban részleteket az alaposan dokumentált tényeket és laza szövésű, jelen idejű háttércselekményt forgatókönyvszerű szerkezetben megvalósító regényből.
Simon József marcali káplánt tizenhat fogolytársával együtt 1919 augusztusában gyilkolták meg a nemzeti hadsereg (Prónay Pál) tisztjei. (A városban összesen huszonhetüket.) Az ő kálváriáját szeretnék filmre vinni Patak Márta kiadás előtt álló (werkfilm)regényének fikcióbeli főszereplői, Lívia, a rendező, és Juli, a forgatókönyvíró. A Nyitott mondat öt héten át közöl folytatásokban részleteket az alaposan dokumentált tényeket és laza szövésű, jelen idejű háttércselekményt forgatókönyvszerű szerkezetben megvalósító regényből.
Simon József marcali káplánt tizenhat fogolytársával együtt 1919 augusztusában gyilkolták meg a nemzeti hadsereg (Prónay Pál) tisztjei. (A városban összesen huszonhetüket.) Az ő kálváriáját szeretnék filmre vinni Patak Márta kiadás előtt álló (werkfilm)regényének fikcióbeli főszereplői, Lívia, a rendező és Juli, a forgatókönyvíró. A Nyitott mondat öt héten át közöl folytatásokban részleteket az alaposan dokumentált tényeket és laza szövésű, jelen idejű háttércselekményt forgatókönyvszerű szerkezetben megvalósító regényből.