Ne tessék guglizni, a címben szereplő szó nem létezik. Én alkottam, remélhetőleg átmeneti használatra. A magyar elit azon részéről van szó, amelynek tagjai duplán voltak képesek irritálni az átlagosan élő földi halandót.
Egyrészt eleve gyanús a rohamos gazdagodásuk: politikai kapcsolataik közismertek, állami megbízások, koncessziók sora, sógorság-rokonság-komaság segítette őket magasra. Amivel eleve fékezték az ország gyarapodását, hiszen megfojtották a fejlődést serkentő valódi versenyt. Ki tudja, hány többre képes vállalkozó és vállalkozás volt, amelynek eleve kedvét szegték. Vagy jobb híján beálltak a munka javát elvégző alvállalkozónak, vagy elhagyták a hazai pályát.
Ennél is jobban felbőszítette a közvéleményt, amikor iszonyú hivalkodásba kezdtek a részben vagy egészben érdemtelenül szerzett vagyonnal. Kot-kot-kotkodács, minden napra egy tojás: „bátoran” kotkodáltak saját képességeikről, és naponta produkáltak sajtóhírt a megvillantott 10-20 milliós Rolex órákról, 15 milliós Birkin táskákról, 100 milliós autókról, a közszóvá vált „dubajozásról”, egy vagyonért bérelt helikopterekről, jachtokról, magángépekről, egy kisebb lakás árát érő divatcuccokról.
Mondhatni persze, mi közünk hozzá, mire költik a jövedelmüket, ha a karrierjüket segítő hátszél miatt nem érezte volna egy ország úgy, hogy a puccolás a mi pénzünkből van.
Így jött létre a „trambulinelit”. Legalább ne a trambulinról pisilnének a medencébe – dühöngött magában vagy a közösségi médiában a magyar. De még a zsörtölődés is a rezsim urainak segített. Könnyű volt maguk helyett rámutogatni az óvatlanul pöffeszkedő „luxizókra”: ők a hibásak, nem a rendszer! A bábok, és nem a bábjátékosok. Még a szót is Lázár alkotta meg. Így lett „Ondiból” és főleg hites urából nem egyszerűen lezsírozott pályázatok kedvezményezettje és lehetséges gyanúsítottja, jól fizetett kliens, esetleg stróman, de a bűntársak által előtérbe tolt bűnbak is. Ami persze egyáltalán nem zárja ki a valódi bűnöket. „Ondi”, mint különösen alkalmas, mutatós szereplő, kapóra jött.
Az okosabbak kevésbé álltak ki csili-vili szerzeményekkel. Orbánon maradt a rosszul szabott nadrág, a sörhasra gombolt ing – nem véletlenül.
Kár, hogy némely családtagok (mint most kiderült, nemcsak a vő, hanem a kétbalkezes öcs is, no meg Hadházy túravezetései jóvoltából Hatvanpuszta pompája) sokat rontottak a gondosan megszerkesztett képen. Ő még mindig olyan, mint mi – nyugtázhatta ennek ellenére az egyszeri polgár, csak az a néhány újgazdag feleség, jacht-office-ozó miniszter ne volna…
És voltak okos meggazdagodottak, akik nem keresték az ilyen nyilvánosságot. Vagy azért, mert vagyonukat amúgy sem Orbánnak köszönhették – Csányinak már nem okozna örömet a hivalkodás, és esze is ezerszer több van. Vagy nagyon is neki köszönhették, de tudták, nem jó a napra menni, ha vaj van a fejeden.
Ha a Fidesz számára kedvezőbben alakul a helyzet, néhány úrhatnám botrányhős beáldozásával még kikecmereghettek volna a bajból – szemlátomást ez lett volna Lázár forgatókönyve. A „trambulinelitnél” tényleg kevesebb baj volt – bocsánat az újabb anyagcserés hasonlatért – a ventilátormodell követőivel. Akik kétes gyarapodásukkal, lopásaikkal, korrupciójukkal kisebb feltűnéssel, de hasonlóképpen belepiszkítottak a ventilátorba. Mindnyájunkra jutott egy-egy láthatatlan részecske a szennyből, meg a levegő is büdös lett, de a tettesek kevésbé váltak nyilvánvalóvá.
Lázár ötlete későn jött. És a botrányhősök egy része túl közel állt Orbánhoz (családtag, „kötélbarát”, strómangyanús gyerekkori pajtás), aki így a családi asztalnál valószínűsíthető aggódó morgásoknál nem tett többet. Ha meg baj esetén valóban számított némi visszacsorgatásra, nem is volt igazán érdeke a konfliktus.
Ha megnézzük a 100 leggazdagabb magyar friss listáját, kiderül: nem egyszerűen a kapitalizmus velejárójáról van szó. A magyar pénzvagyon-koncentráció Európában a legmagasabbak közé tartozik.
72 százaléka a felső tized kezében van – Németországban ez az adat 60 százalék. Az infláció a kisebb jövedelműek vagyonát apasztotta, a leggazdagabbak csak nyertek a növekvő kamatokon és ingatlanárakon. Mészáros 2024-ben 500 milliárddal (napi 1,3 milliárddal) gazdagodott, 2025-ben „csak” 39 milliárddal, azaz 39 ezer millióval. Az is szép, kilencnullás szám.
Nyilván mai retorikánknál jobban szét kell választani a „tisztítótűz” igazságtételét, (lehetséges mértékű) vagyonvisszaszerzését és az igazságosabb közteherviselést szolgáló vagyonadó (és nem pénzbüntetés) tervét. Utóbbi körül folyik a közgazdászok vitája. A norvégoknál, azt mondják, bevált, de van, ahol a tőkekimenekítésnek és a beruházások visszafogásának veszélyét hozta. A pártolók – pl. a hat Nobel-díjas közgazdász nyílt levele vagy a nemrég nálunk járt világhírű Gabriel Zucman – ezeket a veszélyeket kiküszöbölő eljárásokat (a kimenekítéseket is adóztató „exit tax” stb.) javasolnak. Kaliforniában épp most lesz népszavazás egy egyszeri magas vagyonadóról.
Jobb, ha a Tisza táborán belül és rajta kívül lévő baloldal is értelmezhető, konkrét koncepcióval áll elő, ébren tartva a progresszív szja alapeszméjét is.
Mert ha nincs épeszű javaslat, jönnek a szélsőjobboldal megoldást nem hozó, elitellenes indulathullámai. Toroczkait máris egyharmadnyi megkérdezett tartja alkalmasnak nagyobb politikai szerepre.
Ideje az ébredésnek. Különben az egykori „Ébredő Magyarok”-féle szélsőséges, elő- és posztfasiszta szervezetek kelnek fel korábban.
A szerző egykori országgyűlési képviselő (MSZP).
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.