A Nemzetközi Büntetőbíróság körüli vita új szakaszba lépett, miután amerikai források szerint a Trump-kormányzat nemcsak egyes bírákat és ügyészeket, hanem magát az intézményt is szankciós listára helyezheti. Egy ilyen döntés megtilthatná az amerikai cégeknek és pénzügyi szolgáltatóknak, hogy külön engedély nélkül üzleti kapcsolatban maradjanak a hágai testülettel. A lépés ezért nemcsak politikai üzenet lenne: a bankolástól az informatikáig a bíróság napi működését is érinthetné.
A fenyegetés ugyanakkor már nem érné felkészületlenül az ICC-t. Nazhat Shameem Khan helyettes főügyész szerint a bíróság az elmúlt évben több olyan intézkedést tett, amely csökkenti az amerikai szolgáltatóktól való függést. Az intézmény a Microsoft szoftverei helyett a német openDesk rendszerre állt át, alternatív biztosítási és banki megoldásokat keresett, és több hónapra előre rendezte egyes alkalmazottak fizetését.
Az Egyesült Államok nem részese a Római Statútumnak, és régóta vitatja, hogy az ICC eljárhat-e amerikai állampolgárok vagy az Egyesült Államok szövetségesei ügyében.
A konfliktus Donald Trump második elnöksége alatt éleződött ki ismét, különösen az izraeli vezetők ellen kiadott elfogatóparancsok miatt. Marco Rubio külügyminiszter az elmúlt hónapokban több bírót és ügyészt is szankcionált, Trump pedig az ENSZ-közgyűlés idején arra szólította fel az államokat, hogy hagyják el a bíróságot.
Az amerikai nyomás eddig nem indított el tömeges kilépési hullámot. A bíróságot 125 állam támogatja, és az európai kormányok többsége továbbra is a nemzetközi büntető igazságszolgáltatás fontos intézményének tekinti. Ugyanakkor a washingtoni intézkedések gazdasági súlya jóval nagyobb annál, mint amit a formális joghatóság önmagában mutat: a dolláralapú pénzügyi rendszer és az amerikai technológiai szolgáltatók miatt az Egyesült Államok a határain kívül is jelentős befolyással rendelkezik.
Brüsszelben ezért ismét előkerült az úgynevezett Blocking Statute alkalmazása. Az 1996-ban elfogadott uniós rendelet eredetileg az Egyesült Államok Kuba, Irán és Líbia elleni extraterritoriális szankcióinak hatását próbálta korlátozni. A szabályozás lehetővé teszi, hogy az Európai Unió megtiltsa az európai vállalatoknak bizonyos harmadik országbeli korlátozások végrehajtását, és kártérítési lehetőséget adjon az ebből eredő veszteségek esetére.
Spanyolország már tavasszal kérte az Európai Bizottságot, hogy az ICC védelmében is aktiválja ezt az eszközt. Azóta más tagállamok és európai parlamenti képviselők is keményebb fellépést sürgettek. A döntés azonban politikailag és gazdaságilag kényes, mert az európai bankoknak választaniuk kellene az uniós jog és az amerikai pénzügyi rendszerhez való hozzáférés kockázatai között.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a nagy európai pénzintézetek általában rendkívül óvatosan reagálnak az amerikai szankciókra.
Nemcsak a közvetlen bírságokat mérlegelik, hanem azt is, milyen következménye lenne annak, ha elveszítenék hozzáférésüket a dollárban működő elszámolási rendszerekhez. Emiatt a jogi védelem önmagában nem feltétlenül elég: az EU-nak pénzügyi és technikai garanciákat is kellene kínálnia azoknak a cégeknek, amelyek továbbra is kiszolgálják a bíróságot.
A hágai intézmény közben igyekszik úgy átalakítani saját működését, hogy egy esetleges teljes amerikai tiltás se bénítsa meg egyik napról a másikra. A tartalékrendszerek azonban nem szüntetik meg a hosszabb távú kockázatokat. Az ICC mintegy kilencszáz alkalmazottal, nemzetközi nyomozásokkal, tanúvédelmi programokkal és több kontinensen futó ügyekkel működik; mindehhez stabil banki, biztosítási, utazási és informatikai háttér kell.
A konfliktus nem csak az ICC és Washington vitájáról szól. Ha az Egyesült Államok egy egész nemzetközi bíróságot szankcionál, az precedenst teremthet arra, hogy nagyhatalmak pénzügyi eszközökkel próbálják korlátozni a velük szemben eljáró nemzetközi intézményeket. Az uniós vita ezért azt a kérdést is érinti, képes-e Európa megvédeni egy olyan jogi rendszert, amelynek létrehozásában maga is meghatározó szerepet vállalt.
