Tíz évvel Giulio Regeni eltűnése után megszületett az első olasz bírósági ítélet az ügyben. A római esküdtbíróság három egyiptomi biztonsági tisztet – Magdi Ibrahim Abdelal Sharifot, Hisham Helmit és Athar Kamel Mohamed Ibrahimot – 10-10 év börtönre ítélt a Cambridge-i Egyetem doktoranduszának súlyosbított elrablásáért. A negyedik vádlottat, Tariq Sabirt felmentették. A bíróság a gyilkosság vádjában nem állapított meg bűnösséget; az ügyészség Sharif esetében életfogytiglani büntetést kért, de a testület a rendelkezésre álló bizonyítékokat nem találta elegendőnek ehhez.
A római ítélet az elrablás felelőseit nevezte meg, Regeni meggyilkolásának közvetlen elkövetői továbbra sem ismertek.
Regeni 2016. január 25-én tűnt el Kairóban, miközben az egyiptomi független szakszervezetek és utcai árusok helyzetéről végzett doktori kutatást. Kilenc nappal később találták meg a holttestét egy Kairó és Alexandria közötti út mellett. Az olasz vizsgálatok szerint súlyosan megkínozták. Az ügy hamar diplomáciai konfliktussá vált, mert az egyiptomi hatóságok több, egymásnak ellentmondó magyarázatot adtak, az olasz nyomozók pedig azt állították, hogy Kairó nem biztosította a bizonyítékokhoz és a gyanúsítottakhoz szükséges hozzáférést.
Távollétükben ítélték el őket
A négy vádlott egyike sem jelent meg Rómában. Egyiptom nem adta ki őket, az olasz hatóságok pedig sokáig azt sem tudták igazolni, hogy a terheltek hivatalosan tudomást szereztek a büntetőeljárásról. Ez évekre megakasztotta a pert, mert az olasz jog szigorúan korlátozza a távollétben folyó eljárásokat. Végül az alkotmánybírósági és felsőbb bírósági döntések lehetővé tették a tárgyalás folytatását arra hivatkozva, hogy egy külföldi állam együttműködésének hiánya nem teheti lehetetlenné a súlyos jogsértések kivizsgálását.
A család és az ügyvédek az ítéletet fontos lépésnek nevezték, de hangsúlyozták, hogy az ügy még nem zárult le. A három elítélt büntetése csak akkor hajtható végre, ha olyan országba utaznak, ahol az olasz elfogatóparancs érvényesíthető, vagy ha Egyiptom hajlandó lenne együttműködni a kiadatásban. Kairó eddigi magatartása alapján ennek rövid távon kevés esélye van. Az egyiptomi kormány következetesen elutasította azt az olasz álláspontot, hogy az állambiztonság tagjai felelősek lennének Regeni eltűnéséért és kínzásáért.
A bíróság kártérítést is megítélt a Regeni családnak és az olasz államnak, bár ennek behajtása ugyanúgy a vádlottak elérhetőségétől és a nemzetközi jogsegélytől függ. A szülők szerint a döntés legfontosabb része az, hogy egy olasz bíróság bizonyítottnak látta az állambiztonsági tisztek részvételét fiuk elrablásában.
A jogi áttörés nem oldja meg a végrehajtás kérdését: az elítéltek továbbra is Egyiptomban vannak.
Az ítélet után Antonio Tajani külügyminiszter úgy fogalmazott, hogy az olasz bíróság három személyt ítélt el, nem az egyiptomi államot. A kijelentés az ellenzék részéről bírálatot váltott ki, mert többen úgy értelmezték, hogy a kormány igyekszik elválasztani a büntetőeljárást a kétoldalú kapcsolatoktól. Tajani szerint ugyanakkor ez jogi alapelv: a bíróság egyéni büntetőjogi felelősségről döntött, nem államközi felelősségről.
Erős gazdasági és biztonsági érdekek
Olaszország és Egyiptom kapcsolatai közben jóval szorosabbá váltak, mint közvetlenül Regeni halála után voltak. Róma 2016-ban hazarendelte nagykövetét Kairóból, de a diplomáciai kapcsolatot 2017-ben teljeskörűen helyreállította. Azóta Egyiptom fontos partner lett a földközi-tengeri migráció kezelésében, az energetikában és a védelmi együttműködésben.
Az ENI évtizedek óta az egyiptomi energiapiac egyik legnagyobb külföldi szereplője, a Zohr gázmező pedig különösen fontos lett az orosz energiafüggőség csökkentése után. Az együttműködés az Európai Unió számára is fontos: Brüsszel az elmúlt években pénzügyi és gazdasági csomagokkal támogatta Egyiptom stabilitását, miközben Kairót a keleti és középső mediterrán migrációs útvonalak egyik kulcsszereplőjének tekinti. Ez tovább növeli annak politikai költségét, ha Róma a Regeni-ügy miatt tartós diplomáciai konfrontációt vállalna.
A Meloni-kormány ezért egyszerre próbálja támogatni az olasz igazságszolgáltatás munkáját és fenntartani a stratégiai együttműködést Kairóval. Ez a kettősség az ítélet után ismét láthatóvá vált. Az ellenzék erősebb diplomáciai nyomást követel, a kormány viszont arra hivatkozik, hogy a migráció, a gázszállítások és a közel-keleti biztonsági kérdések miatt Egyiptommal folyamatos párbeszédre van szükség.
Regeni családja az elmúlt évtizedben végig azt kérte az egymást követő olasz kormányoktól, hogy az államközi érdekek ne írják felül az igazságszolgáltatást. A mostani ítélet ebből a szempontból fontos fordulópont: először mondta ki olasz bíróság, hogy egyiptomi biztonsági tisztek felelősek a kutató elrablásáért. Arra azonban továbbra sincs jogerős válasz, ki rendelte el és ki hajtotta végre a kínzást és a gyilkosságot. A történet ezért bírósági értelemben sem ért véget. A történet Olaszországban közéleti szimbólummá vált: önkormányzatokon, egyetemeken és középületeken évek óta láthatók az „Igazságot Giuliónak” feliratok. Ezért a kormány minden, Kairóval kapcsolatos lépését nemcsak külpolitikai, hanem belpolitikai mércével is értékelik.
