Az újvidéki kulturális élet legtekintélyesebb intézménye, az 1861-ben alapított Szerb Nemzeti Színház falai között példátlan konfliktus robbant ki, amely a balett-társulat mindennapi működését veszélyezteti. Tíz balerina bírósági keresetet nyújtott be munkahelyi zaklatás miatt Aja Jung balettigazgató ellen.
A felperesek nem elégedtek meg a jogi eljárás elindításával: ezzel párhuzamosan hivatalos kezdeményezést terjesztettek a patinás színház felső vezetése elé, amelyben a balettkar élén álló vezető azonnali felmentését és munkaviszonyának megszüntetését követelik. A táncművészek képviseletét ellátó Srđan Kovačević újvidéki ügyvéd szerint a beadvány olyan súlyos, rendszerszintű visszaéléseket dokumentál, amelyek megkérdőjelezik a jelenlegi vezetési struktúrát.
A balkáni térség egyik legfontosabb művészeti műhelyében kialakult feszültség felszínre hozta az állami repertoárszínházak és a korszerűsítést hirdető menedzserszemlélet összeütközését.
A benyújtott keresetlevél egyik legfontosabb jogi eleme a balettigazgató kinevezésének jogszerűségét kérdőjelezi meg. Srđan Kovačević ügyvéd határozott álláspontja szerint Adriana Aja Jung nem felel meg az igazgatói tisztség betöltéséhez törvényben és a színház belső szabályzatában előírt szakmai követelményeknek. Az érvényes munkajogi rendelkezések ugyanis minimális feltételként rögzítik, hogy a balett-társulat vezetőjének rendelkeznie kell legalább ötévnyi, hivatásos klasszikus balett-táncosként igazolt munkaviszonnyal. Az ügyvéd a bíróságnak benyújtott beadványában kifejtette: Aja Jung soha nem állt szerződésben professzionális társulatnál klasszikus balerinaként, így nem rendelkezik az előírt táncművészi státusszal. A felperesek beadványa közismert valótlanságnak bélyegzi azt az állítást, miszerint az igazgatónő az ország legjelentősebb balettművészei közé tartozna, rámutatva arra, hogy a kulturális menedzseri és fesztiválszervezői múlt nem pótolhatja a klasszikus színpadi gyakorlat hiányát.
Aja Jung és a Belgrádi Táncfesztivál világa
Adriana Aja Jung a modern szerb kulturális menedzsment egyik legismertebb és legbefolyásosabb alakja. Tanulmányait a belgrádi Lujo Davičo Balettiskolában kezdte, majd az Egyesült Államokban és Görögországban folytatott kortárs táncművészeti képzést. 2004-ben alapította meg a Belgrádi Táncfesztivált (Beogradski festival igre), amely Európa egyik legtekintélyesebb táncművészeti seregszemléjévé fejlődött. A rendezvény a világ vezető koreográfusait és élvonalbeli együtteseit hozza el Szerbiába, miközben Jung létrehozta a Nemzeti Táncalapítványt és saját belgrádi balettiskoláját is. Munkásságát rangos nemzetközi díjakkal, olasz és francia állami kitüntetésekkel ismerték el. Vezetési stílusa ugyanakkor megosztja a szakmát: kritikusai a támogatások elosztása és a színházi kinevezések kapcsán a politikai elithez fűződő kiváló kapcsolatait emlegetik, míg hívei a szerb kortárs táncművészet fáradhatatlan nagyköveteként tekintenek rá.
A bírósághoz forduló művészek által feltárt problémakör messze túlterjed a kinevezés formai feltételein, és a társulat mindennapjait megnyomorító intézkedéseket sorol fel. Andreja Kulešević balerina elmondta, hogy a lelki terror és a szakmai ellehetetlenítés immár csaknem két esztendeje folyamatos. A táncosok azért vártak eddig a nyilvános fellépéssel, mert hosszú időn keresztül a színház belső fórumain, párbeszéd útján kísérelték meg rendezni a méltatlan helyzetet. A panaszosok szerint a vezetőség szisztematikusan megvált a helyi balettiskolákból kikerülő, fiatal hazai tehetségektől, szerződéseiket felbontotta vagy nem újította meg, miközben helyükre nagy számban vett fel külföldi vendégtáncosokat, gyengítve a vajdasági művészképzés hátterét és a hazai szakmai utánpótlást.
A felperesek legsúlyosabb bírálatai az idősebb, negyven év feletti balettművészekkel szembeni bánásmódot érintik. A keresetlevél részletesen mutatja be, miként kísérelte meg az igazgatónő a több évtizedes szolgálati idővel rendelkező, tapasztalt szólisták kiszorítását a szakmai életből. Az érintett művészeket egyik napról a másikra kivették a repertoáron lévő darabok szereposztásaiból, kötelező napi fitneszedzésekre rendelték be őket, s megalázónak tartott ellenőrző meghallgatásoknak vetették alá őket. A beadvány rögzíti, hogy a fitneszgyakorlatokhoz kijelölt helyiség semmiféle egészségügyi vagy szakmai minimumnak nem felelt meg, a foglalkozások szakképzett oktató és egészségügyi felügyelet nélkül zajlottak, ami közvetlen sérülésveszélynek tette ki a megterhelt izomzatú táncosokat. 12 munkatársat kényszernyugdíjaztak, közülük nyolcan munkaügyi bírósághoz fordultak, megnyerték a pert, a bírói ítéletek nyomán pedig a színház kénytelen volt visszahelyezni őket eredeti munkakörükbe.
A Szerb Nemzeti Színház patinás öröksége
A Szerb Nemzeti Színház (Srpsko narodno pozorište) a legpatinásabb hivatásos színházi intézmény Szerbiában, amelyet 1861-ben hívott életre az újvidéki szerb értelmiség a nemzeti identitás és az anyanyelvi kultúra megőrzésének céljával. A teátrum évtizedeken át vándortársulatként járta a térség városait, mielőtt állandó otthonra lelt a tartományi székhelyen. A színház önálló balettegyüttese az 1950-es évek elején alakult meg, s gyorsan a jugoszláv táncélet meghatározó műhelyévé vált. Repertoárján a klasszikus balettirodalom alapművei – a Diótörő, a Hattyúk tava, a Giselle és a Don Quijote – mellett a szerb zeneszerzők műveire épülő koreográfiák is helyet kaptak. A társulat szoros kapcsolatot ápolt az újvidéki Balettiskolával, biztosítva a helyi tehetségek folyamatos színpadi bemutatkozását. A mostani vita a történelmi tradíciók védelme és a nemzetközi korszerűsítés közötti mély szemléletbeli feszültségből fakad.
A feszültségek hátterében meglévő művészeti koncepciót Aja Jung sajátos modernizációs törekvései magyarázzák. A 2024 októberében kinevezett igazgatónő következetesen az európai versenyképesség és a nemzetközi nyitás fontosságát hangoztatja. Nyilatkozataiban kiemelte: a színház nem mond le a hagyományos klasszikus alkotásokról, amit a Hattyúk tava telt házas felújítása és olyan nemzetközi vendégsztárok fellépése bizonyít, mint Danyiil Szimkin vagy Jana Szalenko. Ugyanakkor határozott meggyőződése, hogy a társulat nemzetközi hírnevének megteremtéséhez elengedhetetlen a modern koreográfusi kézjegyek elsajátítása. Olyan neves alkotókat hívott meg Újvidékre, mint az olasz Enrico Morelli, az izraeli Itzik Galili, Maša Kolar, Jacopo Godani vagy Annabelle Lopez Ochoa. Jung büszkén beszélt arról, hogy a világ minden tájáról érkeznek fiatal táncosok az újvidéki együttesbe, akiknek energiája és jelenléte lehetővé tette a rangos olaszországi és boszniai vendégjátékokat.
A művészeti modernizáció és a társulati tradíciók ütközése mély szervezeti törésvonalat hozott a felszínre.
A Szerb Nemzeti Színház évtizedeken át a megszokott repertoárrendszer biztonságára, a közalkalmazotti státusz védelmére és a hagyományos orosz balettiskola technikai alapjaira támaszkodott. Ezzel szemben Aja Jung a magánszférából, a rendkívül sikeres Belgrádi Táncfesztivál éléről érkezett a színházba, magával hozva a versenyszféra tempóját és a nemzetközi kortárs táncélet könyörtelen elvárásait. Jung korábban úgy nyilatkozott: megérti azokat, akik nehezen tartják a lépést ezzel a felfokozott munkatempóval, ám a világ színpadain való helytállás megköveteli a kompromisszummentes minőséget. A hazai táncosok szemében viszont ez a hozzáállás érzéketlen, a kollektív jogokat sárba tipró önkényeskedésként jelent meg, amely a társulat szerves fejlődésének megőrzése helyett az idősebb generációk megalázó eltávolítását célozza.
