Öt embert vettek őrizetbe vasárnap az egyik brit légitámaszpont közelében robbanóanyagokkal elkövetett visszaélés gyanújával.
A nap folyamán a hatóságok kiürítették a nyugat-angliai RAF Fairford támaszpont közvetlen közelében fekvő Whelford község jelentős részét. Richard Ocone, a Gloucestershire megyei rendőrség főparancsnok-helyettese vasárnap délutáni sajtótájékoztatóján elmondta: az akció előzményeként a kora hajnali órákban bejelentés érkezett arról, hogy az amerikai légierő által használt brit légitámaszpont felé három gyanús furgon halad.
Richard Ocone szerint a járműveket fegyveres rendőrök állították meg, és a furgonokban utazó öt embert őrizetbe vették azzal a gyanúval, hogy a robbanóanyagokkal elkövetett visszaélést szankcionáló törvénybe ütköző bűncselekményt követtek el. (Ez terrorista merénylet előkészítését jelenti – a szerk.) Tájékoztatása szerint a rendőrség a furgonok köré 400 méter átmérőjű kordont vont, és a járműveket a brit hadsereg tűzszerész egységei vizsgálják. A vizsgálat idejére elővigyázatosságból a település 85 házából evakuálták a lakókat, és a közeli szabadidőközpontot megnyitották azok számára, akik nem tudtak hozzátartozók vagy ismerősök otthonaiba átköltözni a kiürítés idejére.
Irán bűnbandákon keresztül szervez támadásokat Európában, fiatalokat is toboroznakRichard Ocone elmondta, folyik a vizsgálat annak feltárására, hogy pontosan milyen jellegű incidensről van szó. Kérte, hogy senki ne kezdjen találgatásokba, és mindenki a hivatalos hírforrások beszámolóiból tájékozódjon. Megerősítette azt a korábbi médiainformációt, hogy a vizsgálatba bekapcsolódott a Scotland Yard országos hatáskörű terrorellenes ügyosztálya is. A megyei rendőrség főparancsnok-helyettese ugyanakkor egyelőre nem közölte, hogy találtak-e robbanószert a furgonokban.
A drónokkal készült helyszíni médiafelvételek tanúsága szerint a brit hadsereg önjáró, pokolgépkeresésre kialakított robotokkal is vizsgálta a megállított három járművet. Fairford a brit királyi légierő (RAF) bázisa, de jórészt az amerikai légierő használja. Ez az egyetlen olyan légitámaszpont az Egyesült Királyság területén, amely képes B-52-es, illetve B-1-es és B-2-es nehézbombázók fogadására.

Az iráni konfliktus február végi kezdete után számos B-52-es és B-1 Lancer stratégiai nehézbombázó szállt le Fairfordon, és bekapcsolódtak az Egyesült Államok és Izrael által indított iráni hadműveletekbe.
Az Egyesült Királyság annak idején komoly konfliktusba keveredett az Egyesült Államokkal, miután Keir Starmer akkori brit miniszterelnök egyértelműen kizárta a brit fegyveres erők csatlakozását az Irán elleni amerikai–izraeli hadműveletekhez, és a konfliktus első napjaiban a brit támaszpontok használatát sem engedélyezte az amerikai légierőnek.
Iráni rakétaindító állásokat támadott az Egyesült Államok, válaszul az irániak Jordániában működő amerikai támaszpontokat vettek célbaAz Egyesült Államok iráni célpontokat támadott, Irán válaszul öbölmenti országokat lőttDonald Trump amerikai elnök rendkívül erőteljes és nyilvános bírálatai nyomán – írja összefoglalójában az MTI – a londoni vezetés nem sokkal később feloldotta a brit támaszpontok használatának tilalmát, azzal a kikötéssel, hogy ezeknek a támaszpontoknak a használata szigorúan csak olyan védelmi célokra korlátozódhat, amelyekben a felek előzetesen megállapodnak. Keir Starmer exkormányfő – aki júliusban távozott a kormányzó brit Munkáspárt éléről és a miniszterelnöki tisztségből – a tilalom feloldását bejelentő márciusi alsóházi felszólalásában az Irán ellen indított amerikai–izraeli hadműveletek jogi megalapozottságát is megkérdőjelezte, és kijelentette, hogy kizárólag a levegőből nem lehet rendszerváltást elérni Iránban.
Nyáron az iráni Forradalmi Gárda nyilatkozatban fenyegette meg következményekkel az Egyesült Királyságot arra az esetre, ha a brit kormány engedélyezi az amerikai légierőnek a brit légitámaszpontok használatát az Irán elleni támadásokhoz.
A londoni belügyminisztérium válaszul, a nemzetbiztonsági törvény alapján kezdeményezte a teheráni rezsim fegyveres erejének illegális szervezetté nyilvánítását.
Az amerikai légierő újabb Irán elleni csapásokat hajtott végre
