Gubik Petrát jókor találta meg Evita figurája. Annyi színt és energiát képes megmutatni az alakításában, hogy amikor színpadon van, elejétől a végéig érdemes rá figyelni. Színpadi jelenlétének részletei is izgalmasak.
Szirtes Tamás, aki több mint két évtizede vezeti a Madách Színházat, és újabb ciklusra pályázik, éppen a pályázati időszakban vitte színre Tim Rice és Andrew Lloyd Webber világhírű musicaljét. Jó néhány előadásra már előre elkeltek a jegyek. Szirtes régóta szoros munkakapcsolatban van Webberrel, így nem meglepő, hogy az Evita most, a mű alapjául szolgáló, 1976-ban megjelent konceptalbum ötvenedik évfordulóján ismét színpadra került a Madáchban.
Nagyon látványos Vízvárdi András többszintes díszlete és a hozzá készített vetített animáció, olykor azonban el is vonja a figyelmet a színészekről. A díszlet ráadásul a zenekari árkot is elfoglalja. Az általam látott előadást Köteles Géza vezényelte, a zenekar pedig a színház egy másik terében muzsikált: csak a végén láthattuk a zenészeket, amikor integettek a közönségnek. A hangzás ettől kissé steril lett, az élő zene közvetlenségéből kevesebbet érzékelhettünk.
Hatásosak Romhányi Nóra népművészeti motívumokat és nemzeti elemeket használó, egyszerre dekoratív és sokszor ünnepélyes jelmezei. Olykor azonban az az érzésünk támadhat, mintha a rendezés elsősorban a produkció kiállításával szeretné elmondani a történetet. Hallunk a pénzről és a politikáról, szóba kerülnek az oligarchák is, akik megnyomorítják a nép egyszerű gyermekét, de ezek az utalások a dalokon túl dramaturgiailag nincsenek igazán kifejtve vagy továbbgondolva, inkább felvetés, geg szintjén maradnak. A magyar szöveg Bárány Ferenc munkája.
Az Evita történetét nálunk is sokan ismerik: a Rock Színház változatától a világsztárokkal leforgatott filmig többször találkozhattunk vele. Nemrég a Margitszigeten, illetve Győrben is látható volt Bakos-Kiss Gábor rendezésében. A Madách Színház változata a rendezői koncepciót illetően nem tesz igazán hozzá az eddig ismert verziókhoz, a látvány és a koreográfia viszi a prímet.
Tihanyi Ákos koreográfus régi, bevált munkatársa Szirtes Tamásnak. Táncosai energikusak, és sokszor képesek szavak nélkül is szenvedélyt, érzelmeket, boldogságot és fájdalmat közvetíteni. A vetített képek viszont nem élők, ezért nem hozzák könnyű helyzetbe a színészeket: idealizált világot teremtenek, miközben nekik valós emberi motivációkat kellene megmutatniuk.
Gubik Petrát a címszerepben már említettem – én vele láttam az előadást, Evitát Gadó Anita és Muri Enikő is játssza váltva. Neki elhisszük, hogy egy fiatal nő mélyről szeretne magasra jutni, és ehhez nem válogat az eszközökben. Alakításában azonban nem az eszközök kapják a nagyobb súlyt, hanem az elhatározás. Amikor pedig magasra jut, adni szeretne, ami szintén nem egyszerű. Akarata mindig továbbviszi.
Gubik Petra ugyanakkor Eva Perón törékenységét és esendőségét is érzékenyen képes ábrázolni. Arról nem beszélve, hogy nagyszerűen énekel.
Partnere az általam látott előadásban Perónként Posta Victor volt, aki a figura motivációit kevésbé tudta megmutatni: néhány gesztusból és mozdulatból ezt nem is lehet igazán mélyen és hitelesen felépíteni. A narrátorként is működő Chét Tóth Dominik alakította, és biztosan oldotta meg a feladatát, ahogy Magaldiként Sánta László is. A kidobott szerető szerepében Szőke Laurának mindössze néhány színpadi perc jutott.
Az Evita várhatóan sokáig a Madách repertoárján marad, bárhogyan is alakul az igazgatói pályázat eredménye.
Infó: Tim Rice–Andrew Lloyd Webber: Evita. Madách Színház Rendező: Szirtes Tamás
