világbajnokság;kerékpár;Montreal;Valter Attila;

Szlovákia 28 éves masszőrét indítja, aki legutóbb kilenc éve vett részt hivatalos versenyen

Masszőrét kénytelen rajthoz állítani Szlovákia az országúti világbajnokság férfi elitversenyén

Szokatlan megoldást választott Szlovákia a montreali országúti világbajnokság férfi elitversenyére: mivel egyetlen nevezett versenyzője sem tud rajthoz állni, a válogatott egyik masszőrje indul a vasárnapi mezőnyversenyen.

A 28 éves Vladimir Kovačik eredetileg a szlovák csapat segítőjeként, masszőrként utazott Kanadába, most azonban versenyzőként is felhúzhatja a nemzeti mezt. Kovačik korábban maga is kerékpározott, 2016-ban egy kontinentális csapatban versenyzett. 2017-ben a magyarországi V4-en is indult a besztercebányai csapatban, de legutóbb kilenc évvel ezelőtt vett részt hivatalos versenyen. A szlovák szövetség szerint ugyanakkor rendelkezik a szükséges licenccel és megfelel az indulás feltételeinek.

A szokatlan nevezés mögött nem a világbajnoki érem reménye áll. Szlovákiának ugyanis a Nemezközi Kerékpáros Szövetség (UCI) ranglistája miatt fontos, hogy legyen versenyzője a férfi elit mezőnyben. Ha senki nem állna rajthoz, az ország jelentős mennyiségű UCI-ponttól esne el.

„Teljesítenünk kell az UCI kötelezettségét, hogy versenyzőt indítsunk az elitversenyeken. A részvételünk pusztán formális lesz”

– mondta Jakub Vančo szövetségi kapitány a Sportsnetnek. Hozzátette, hogy a válogatott szempontjából több száz pontról lehet szó, ami egy World Tour-szintű egynapos vagy szakaszverseny megnyerésével összemérhető értéket jelentene.

Szlovákia eredetileg három versenyzővel számolt: Martin Svrček és Matthias Schwarzbacher sérülés miatt nem indulhat, míg Lukas Kubist klubja, a Unibet Rose Rockets nem engedte el a világbajnokságra, hogy a csapat céljaira koncentrálhasson.

Kovačik így vasárnap nem azért teker majd Montrealban, hogy a világbajnoki címért harcoljon, hanem azért, hogy Szlovákia teljesítse a nemzetközi szövetség előírását, és megőrizze a ranglistapontokat.

„Ezt a tehetséges versenyzőinkért tesszük. Szeretnénk magasan tartani őket a ranglistán, hogy Schwarzbacher, Kubis, Riska, Novák, Chladoňová, Ungerová és a többiek kijuthassanak az olimpiára” – indokolta a döntést Vančo.

Kubis is sajnálatát fejezte ki, amiért nem lehet ott a rajtnál, ugyanakkor örül annak, hogy a szövetség megtalálta a megoldást a fontos pontok megőrzésére.

A 273,7 kilométeres férfi mezőnyverseny vasárnap 15 órakor rajtol majd, a mezőnyben egyedüli magyarként ott lesz Valter Attila is.

A szlovákok egyébként már biztosan éremmel térhetnek haza Kanadából, hiszen pénteken Viktória Chladoňová győzelmével zárult a női U23-as mezőnyverseny. A Visma 19 éves szlovák tehetsége 2024-ben a junioroknál bronzérmes, tavaly az U23-asoknál ezüstérmes lett.

Címét megvédve nyolcadik alkalommal nyerte meg a gyorsasági kamion Európa-bajnokságot Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője azzal, hogy a franciaországi Le Mans-ban zajló idei hatodik forduló első, szombat délután rendezett futamán rajt-cél győzelmet aratott és ezzel behozhatatlan előnyre tett szert az összetettben.