Nyolcvannyolc éves korában elhunyt csütörtökön Marina Vlady francia színésznő, író és énekesnő - tudatta családja az AFP francia hírügynökséggel.
„Otthonában hunyt el szerettei és házi kedvencei körében” - közölték a színésznő gyermekei, kiemelve, hogy édesanyjuk hosszú és teljes életet élhetett.
Marina Vlady, aki 1963-ban a cannes-i filmfesztiválon elnyerte a legjobb női alakításért járó díjat a Méhkirálynő (Le lit conjugal) című francia-olasz filmvígjátékban játszott szerepével, pályafutása során a legnagyobb sztárokkal dolgozott Jean-Luc Godard-tól Bertrand Tavernier-n, Chris Markeren és Ettore Scolán át Orson Wellesig.
Az olasz és a francia film csillaga nagyon fiatalon, 16 évesen kezdte pályafutását az André Cayatte rendezte, Özönvíz előtt című filmdrámával (1954). A filmben nyújtott alakítását a legígéretesebb színésznőnek járó Suzanne Bianchetti-díjjal jutalmazták.

A következő évben házasságot kötött Robert Hossein rendezővel, aki több filmjében is szerepeltette. Hosseintől két fia született, majd egy harmadik fiú a második férjétől, Jean-Claude Brouillet-től, aki a francia ellenállás tagja volt, majd pilóta és légiközlekedési vállalkozó lett.
Marina Vlady apja Oroszországból került Franciaországba az első világháború alatt. Katonai pilótaként szolgált, emellett operaénekesként, színészként és több más művészeti területen is tevékenykedett. Anyja is orosz származású volt, balerina és táncosnő.
Marina Vlady operaénekesként és sanzonénekesként szintén ismert volt, két albuma is - amelyeket nővéreivel Les soeurs Poliakoff művésznéven készített - sikert aratott.

1969-ben lett a felesége Vlagyimir Viszockij orosz énekes-költőnek, akinek a kedvéért Moszkvába költözött, és ahol férje 1980-ban bekövetkezett haláláig élt. Házasságának történetét Szerelmem, Viszockij (Vladimir ou le vol arreté) című könyvében mesélte el, amely 1987-ben jelent meg. Később színdarab is készült ebből. Tucatnyi könyvet jelentetett meg, közöttük 2005-ben 24 images/secondes (24 kép/másodperc) címmel az emlékiratait.
Művészfilmeken kívül népszerű vígjátékokban is szerepelt az 1970-es években, mint Jean Yanne Mindenki szép, mindenki kedves, illetve Bertrand Tavernier Kezdődjék hát az ünnep című alkotásában.
Pályafutása mellett bőkezű aktivista is volt az algériai háború óta, aláírta a 343-ak Kiáltványát, amely a Nouvel Observateur című francia hetilapban 1971-ben követelte a nőknek az abortuszhoz való jogát, támogatta a lakhatási engedély nélkül Franciaországban élőket, majd utolsó élettársával, Léon Schwartzenberg rákspecialistával létrehozta a lakhatáshoz való jogért küzdő szervezetet, a DAL-t - írták fiai az AFP-nek küldött üzenetükben


