Őrizetbe vett a lengyel rendőrség egy ukrán férfit, aki késsel megtámadott egy délkelet-lengyelországi bencés kolostort. A támadás következtében egy ott tartózkodó katolikus pap életét vesztette, négy másik személy pedig megsebesült - jelentette a lengyel közmédia.
A rendőröket reggel fél 9 körül riasztották a délkelet-lengyelországi Jarosławban található bencés kolostorhoz. A hatósági tájékoztatás szerint a gyanúsított négy férfit és egy nőt késelt meg, közülük hárman papok voltak. Mindannyiukat kórházba szállították, az egyik sérült életét azonban már nem tudták megmenteni. Bożena Harasz-Wołoszyn ügyész közlése szerint további két személy állapota súlyos, közülük egy van stabil állapotban.
Az elkövetőt a rendőrség elfogta - jelentette be Donald Tusk lengyel miniszterelnök. „Az elkövető ukrán állampolgár. A lengyel törvények teljes szigorával fogják megbüntetni. Gondolataim a brutális támadás áldozatainak szeretteivel vannak” - fogalmazott a kormányfő. Karol Nawrocki lengyel elnök szintén részvétét fejezte ki az áldozat családjának és a kolostor közösségének, a sebesülteknek pedig mielőbbi felépülést kívánt. „Ilyen cselekményekkel szemben az államnak erősnek kell lennie, gyorsan kell cselekednie, és habozás nélkül érvényesítenie kell a törvényeket” - írta az X-en, az illetékes hatóságokat pedig gyors és alapos munkára szólította fel.
A történtekre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is reagált az X-en, bejegyzését lengyelül és angolul is közzétéve. Mint írta, borzalmas bűncselekmény történt, megrendítette a gonosz tett. „Legmélyebb részvétünket fejezzük ki az elhunyt családjának és szeretteinek. A sérülteknek mielőbbi felépülést kívánunk. A gonosz tett elkövetőjének a törvényeknek megfelelően teljes felelősséget kell vállalnia tettéért. Számítunk az ügy minden körülményének gyors és alapos kivizsgálására” - fogalmazott az ukrán elnök.
A támadás a 17. századi egyházi komplexum egyik lelkigyakorlatos központjában történt. Egy apáca az RMF FM-nek azt mondta, hogy a támadó nyitva hagyott kapun jött be, miután egy csoport fiatal meglátogatta a kolostort. Egy másik apáca a Wirtualna Polskának arról beszélt, nem ismerték az illetőt, berontott és rátámadt az emberekre. Úgy tűnt számára, hogy a férfi nem teljesen beszámítható, a hideg idő ellenére rövidnadrágot és rövidujjú pólót viselt.
A nyomozók szerint a gyanúsított Németországból érkezhetett Lengyelország területére és a korczowai határátkelőhely felé tartott, de ott nem ment át. A támadás indítéka egyelőre nem ismert. Jarosławban a hét végéig gyászidőszakot tartanak.
A horrific crime at the Benedictine Sisters' Abbey in Jarosław, committed by a Ukrainian citizen. We are shaken by this evil.According to the information available so far, a Catholic priest was killed and several other people were injured.We extend our deepest condolences to the family and loved ones of the deceased. We wish all those injured a speedy recovery.The perpetrator of this evil must bear full responsibility in accordance with the law. We count on a swift and thorough investigation of all the circumstances.It is painful that people are capable of such evil crimes. Justice must be done.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) September 24, 2026

