A digitalizációs úttörőnek számító Észtország elnökével, Alar Karisszal nemcsak a múltról, de a jövőbeni lehetőségekről is beszélt Baka András államfő – közölte a Facebook-oldalán a Sándor-palota. A magyar köztársasági elnök az ENSZ Közgyűlésre érkezett New Yorkba, ahol, ahogy arról már korábban mi is hírt adtunk, elsőként Guy Parmelin svájci államfővel tárgyalt, többek között a Svájci Államszövetség 34 milliárd forint értékű magyarországi támogatási programjáról.
Magyarország és a balti államok kapcsolata az utóbbi évtizedekben leginkább védelmi téren, a NATO balti légtérrendészeti missziója terén vált szorosabbá. A Magyar Honvédség Gripenjei már négyszer vettek részt nemzetközi elismerés mellett a három balti ország (Észtország, Lettország és Litvánia) légterének védelmében. Észtországgal azonban ennél jóval messzebbre nyúlik közös történetünk, diplomáciai kapcsolataink 105 (újrafelvételt tekintve 35) évre nyúlnak vissza – hangsúlyozta közleményében Magyarország köztársasági elnökének hivatala.

Baka András az ENSZ Közgyűlés margóján az európai diplomácia egyik veteránjával, Alexander Stubb finn elnökkel tárgyalt. A Sándor-palota újabb bejegyzése emlékeztetett, hogy Finnország – Magyarországhoz hasonlóan – a NATO keleti szárnyán helyezkedik el. – Ez a terület az orosz-ukrán háború óta különös jelentőséget kapott, mindkét ország fontos szerepet játszik a Szövetség határainak védelmében. Kapcsolataink – a Finnország csatlakozását is befolyásoló viták rendeződése után – most új lendületet kaphatnak – tették hozzá.
Baka András a svájci köztársasági elnökkel tárgyalt, bő 87 millió frank az eredmény
