Nem bocsátotta feltételes szabadságra hétfői döntésével a büntetés-végrehajtási bíró Bene Krisztiánt - közölte a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya a Telexszel.
A lúgos orvosként ismert férfi és védője ismét kérte a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének felülvizsgálatát.
A meghallgatást eredetileg június 5-re tervezték, de akkor elnapolták, mert Renner Erikát nem értesítették időben. A Fővárosi Törvényszék akkori tájékoztatása alapján újabb szakértői véleményre és környezettanulmányra is szükség volt. Az erőszakos bűncselekmények áldozatai a vonatkozó jogszabály módosítása óta észrevételt tehetnek az ilyen eljárásokban, a meghallgatásról pedig harminc nappal korábban kell tájékoztatni őket. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága később elismerte, hogy a júniusi értesítéssel kicsúsztak a határidőből, ezért belső vizsgálatot rendeltek el, és elnézést kértek Renner Erikától.
Bene Krisztián feltételes szabadságáról korábban is született döntés. 2025 februárjában első fokon engedélyezték szabadlábra helyezését, az ügyészség azonban fellebbezett, és a másodfokú bíróság végül úgy döntött, hogy nem szabadulhat.
Feltételes szabadságra kerülhet a lúgos orvosDöntött a Fővárosi Törvényszék, nem kerülhet feltételes szabadságra a lúgos orvosBene Krisztián 2013. március 12-én támadta meg volt barátnőjét, Renner Erikát, akit megkötözött, elkábított, majd maró lúggal öntött le. A Budai Irgalmasrendi Kórház volt kórházigazgatóját 2018-ban jogerősen 11 év szabadságvesztésre ítélték, és végleg eltiltották az orvosi hivatás gyakorlásától.
Lovagkeresztet kapott az orvosszakértő, aki kiállította a lúgos orvost mentegető szakvéleményt
