közbiztonság;szabályozás;dohánybolt;alkoholárusítás;Pikó András;

Pikó András hatósági jogköröket adna az önkormányzatoknak a dohányboltok nyitvatartásának és alkoholértékesítésének korlátozására

Súlyos jogsértésnél a működés felfüggesztését is lehetővé tenné.

Hatósági jogköröket adna az önkormányzatoknak a dohányboltok éjszakai nyitvatartásának és alkoholértékesítésének korlátozására Budapest VIII. kerületének polgármestere.

Pikó András hétfői Facebook-bejegyzésében azt írta, súlyos jogsértések esetén a helyhatóságoknak a működés felfüggesztésére is lehetőséget kellene kapniuk.

A politikus azzal indokolta a javaslatot, hogy állítása szerint a Nemzeti Dohányboltok tevékenységét eddig az önkormányzatok hatósági ügyosztályai és más szervek sem ellenőrizhették, a felügyelet a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságához (SZTFH) tartozott. A hírekre hivatkozva közölte, hogy a koncessziós szerződések tételesen meghatározták, mely szervek nem végezhetnek ellenőrzést. Úgy fogalmazott, egyes dohányboltok környezetében az alkoholárusítás, az utcai italozás, a drogfogyasztás, a hangoskodás, a szemetelés és az erőszakos viselkedés mind gyakoriak és összefonódnak, ezek a helyek pedig a közbiztonságot és a lakók nyugalmát súlyosan zavaró gócpontok.

A Blaha Lujza tér egyik dohányboltját példaként említve azt írta: „vajon miért csak erős rácsok mögül szolgálnak ki az ottani dohányboltban?” A VIII. kerületi polgármester közlése szerint az Országgyűlés hétfőn várhatóan megszünteti a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának koncessziókkal összefüggő feladat- és hatásköreit. Pikó András ezt önmagában nem tartja elegendőnek: felidézte, hogy korábban több belvárosi polgármesterrel együtt már javasolták az önkormányzati hatósági jogkörök bővítését. A politikus jelezte, ez szolgálja a lakók érdekeit, valamint a közbiztonsági helyzet javítását.

A Sándor-palota még délelőtt közölte, hogy a köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja a legfőbb ügyészi posztra. Az államfő szerint megszólalásával is súlyt szeretne adni annak, hogy Magyarország mielőbb visszatérhessen a demokratikus működéshez.