A várakozásoknak megfelelően az Alternatíva Németországért nagy fölénnyel megnyerte a szász-anhalti tartományi választást. A jobboldali populista AfD azonban nemcsak itt, hanem más keletnémet tartományokban is messze a legnépszerűbb, így Szászországban, Türingiában, Brandenburgban és Mecklenburg–Elő-Pomerániában, miközben Nyugat-Németországban jóval gyengébb. A német politika egyik központi problémája továbbra is az, mi táplálja a keletnémetek dühét.
Kézenfekvő magyarázat lenne, hogy még ma is rosszabbul élnek, és ezért büntetik Berlint. Csakhogy a számok egyre kevésbé igazolják ezt. A bér és a termelékenység a keleti tartományokban már a nyugati szint mintegy 84 százalékán áll, a hosszú biztosítási idő után járó átlagnyugdíj pedig a nyugati 95 százaléka. A digitális átállás terén több keletnémet régió kifejezetten fejlettnek számít, szó sincs arról, hogy Szász-Anhalt és a többi keleti tartomány messze elmaradna például Bajorország vagy Észak-Rajna–Vesztfália mögött. A német újraegyesítés óta eltelt évtizedekben óriási pénzek áramlottak keletre, és ezek hatását ma már autópályákban, felújított városközpontokban, színházakban, egyetemekben és ipari beruházásokban is látni lehet.
Mégis makacsul él a keletnémetekben az az érzés vagy meggyőződés, hogy ma is csak másodrendű polgároknak számítanak. Ez részben történelmi örökség. Az 1990 utáni átalakulásért sok családnak komoly árat kellett fizetnie. Számos keletnémet polgár életszínvonala rohamosan csökkent, többen lecsúsztak a társadalmi ranglétrán.
Az egyesítés politikai szempontból igen sikeres volt, társadalmi tekintetben azonban sokan úgy élték meg, hogy az egyik rendszer beolvadt a másikba. Nyugati vezetők érkeztek a minisztériumokba, az egyetemekre, a vállalatokhoz, miközben a keletnémeteknek azt kellett hallgatniuk, hogy jobb, ha mielőbb alkalmazkodnak.
A keletnémetek szűnni nem akaró kisebbségi érzésében döntő szerepet játszik az elvándorlás.
Szász-Anhalt 1991 és 2024 között lakosságának csaknem negyedét elvesztette. A távozók között aránytalanul sok volt a fiatal, a képzett munkaerő és a nő. Sok kisvárosban és faluban ezért ma idősebbek, bizonytalanabb jövőjű társadalmi rétegek élnek. Ezek az emberek a saját szemükkel látják a települések lassú elnéptelenedését és annak minden drámai következményét: boltok zártak be, regionális buszjáratok szűntek meg, egy sor házban senki sem maradt, kevesebb gyerek tanul az iskolában.
Ilyen környezetben könnyű elhinni, hogy „Berlin” megfeledkezett róluk, még akkor is, ha országos összevetésben az adatok ezt nem támasztják alá.
Ez magyarázza azt a különös helyzetet is, hogy az AfD gyakran éppen ott a legerősebb, ahol kevés a bevándorló. A párt sikere szorosan összefügg az elöregedéssel, a fiatalok elköltözésével és azzal az érzéssel, hogy a településnek nincs jövője. A migráció így sokszor inkább jelkép: a választó szemében annak a bizonyítéka, hogy a kormány másokra figyel, miközben őt magára hagyta.
Az AfD ezt az érzést pontosan érti, és minden konfliktust ugyanabba a történetbe illeszt be: Berlin és Brüsszel diktál, a „mainstream” média kioktat, a régi pártok pedig nem hallják meg a hétköznapi embert.
A szövetségi kormányok erre többnyire gazdasági válaszokat adtak. Támogatást, beruházást, ipartelepítést, közlekedésfejlesztést. Ezek fontosak is, de önmagukban nem jelentenek gyógyírt a keletnémet társadalom lelki gondjaira. Ha egy térségből folyamatosan elköltöznek a fiatalok, és az ott élők azt érzik, hogy az ország többi része alig vesz róluk tudomást, akkor kevés vigaszt jelent számukra, hogy a gazdasági mutatók javultak.
Berlinnek ezért nem elég támogatásokkal és beruházásokkal válaszolnia. A keletnémetek sérelmeit komolyan is kell vennie ahelyett, hogy rendre kioktatná őket arról, miért látják rosszul a saját helyzetüket.
Az AfD persze nem azért erős, mert a keletnémeteknek igazuk van minden sérelmüket illetően, a számokból is tudjuk, hogy ez mennyire nincs így. Ugyanakkor a szász-anhalti eredmény azt üzeni: harminchat évvel az egyesítés után Németország gazdaságilag sokkal egységesebb lett, érzelmileg viszont ismét távolodik egymástól Kelet és Nyugat. Ezt a rést a szélsőjobb párt ma ügyesebben tölti ki, mint bárki más. És ennek nagyon drámai következményei lehetnek nemcsak Németországra, hanem egész Európára nézve.