Megállíthatatlannak tűnik a szélsőjobb populizmus. Egyre több nyugat-európai, illetve tengerentúli ország politikai porondján tűnnek fel olyan „erős emberek”, akik nyíltan semmibe veszik a második világháború után meghonosodott demokratikus normákat, és önmagukat a tradicionális elittel szemben meghatározva, egyfajta néptribuni szerepben tetszelegnek.
A fősodorhoz tartozó pártok a jelenség terjedésével szemben eddig tehetetlennek bizonyultak, a tudásalapú társadalom entellektüeljei által eléggé el nem ítélhető módon lenézett tömegember ugyanis változatlanul saját hangját hallja ki a szóban forgó populisták demagóg szónoklataiból.
Hogy egyáltalán megértsük, mi zajlik jelenleg az éppen történetük legsúlyosabb válságát átélő képviseleti demokráciákban, a probléma mélyebb gyökeréig kell lehatolnunk.
Tudniillik nem csupán a hagyományos politikai elit áll támadás alatt a populizmus következtében, hanem a teljes értelmiség is.
Platón az antikvitás talán legnagyobb gondolkodójaként egyik dialógusában úgy érvel a demokratikus államforma létjogosultsága mellett, hogy a mindenkori embert eredendően képesnek tartja a jó és rossz közötti döntésre – szemben a szakpolitikai döntésekkel, amelyek sajátos kompetenciát igényelnek.
Véleményem szerint napjainkban ez a több ezer éves paradigmatikus megállapítás kérdőjeleződött meg, olyképpen, hogy az iskolázatlansága miatt kisebbrendűségi érzéstől frusztrált tömegember immáron önmagának vindikálja a magasabb képzettséget igénylő szakmai kérdések eldöntését is. Vagyis: nem hajlandó megtűrni maga fölött egy szellemi elitet.
Itt kell megemlítenünk, hogy a populista demagógok előszeretettel szítják az ominózus értelmiség-ellenességet. A magaskultúra a szemükben vörös posztó, műveletlenségükkel szinte kérkednek. Tudományos tényeket kérdőjeleznek meg, helyettük középkort idéző teóriákkal lépnek fel: gondoljunk a Kennedy család oltásszkeptikus fekete bárányára, aki a tanulatlan, ám annál öntudatosabb fehér farmerek Trumpra adott voksai nélkül sohasem kerülhetett volna döntéshozói pozícióba az amerikai közegészségügy területén.
Tagadják a már ezerszer bizonyított klímaváltozást, következésképp zöld utat adnak a fosszilis energiahordozók további kitermelésének, akár természetvédelmi területeken is. Bolsonaro bűnös ostobasága pedig egyenesen „a Föld tüdejét”, az Amazonas menti esőerdőket fenyegette. Számomra ezért nyilvánvaló, hogy a populizmus által fenyegetett államokban a nemzeti egységet nem bal- és jobboldal, hanem az értelmiség, valamint a „kékgallérosok” között kell helyreállítani.
Az áprilisi rendszerváltozás Magyarországon is lehetővé tette az Orbán Viktor által egymás ellen uszított szellemi elit és kétkezi munkások kiegyezését.
Tizenhat esztendő orbáni károkozása bebizonyította, hogy a magasan kvalifikált entellektüelek szakértelmének mellőzése zsákutcába vezet, ugyanakkor a képzetlenebb rétegek látványos lenézése is válságba taszítja a demokráciát. Találjuk meg mi elsőnek a populista áfium ellen való orvosságot!
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.