vizsgálat;Vidnyánszky Attila;Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet;Bodolay Géza;Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium;

A Vidnyánszky Attila vezette alapítványtól kéri a minisztérium a Színháztörténeti Múzeum vezetőjének kirúgását

A minisztériumi ellenőrzés szerint csökkent a szakképzett dolgozók száma, visszaesett több szakmai tevékenység, és a műtárgyak tárolásánál is találtak problémákat.

Lezárult az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) működésének rendkívüli szakfelügyeleti vizsgálata, az eredmények alapján pedig Bodolay Géza igazgató vezetői kompetenciájának vizsgálatát is javasolták - írja a hvg.hu.

A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium augusztus 6-án továbbította a jelentéseket és saját szakmai javaslatait az intézményt fenntartó Színház- és Filmművészetért Alapítványnak, és a szükséges fenntartói intézkedések megtételét kérte a kuratórium elnökétől, Vidnyánszky Attilától.

Államtitkárként Sári Zsolt Facebook-bejegyzésében azt közölte, hogy a feltártak alapján Bodolay Géza vezetői kompetenciájának vizsgálatát javasolták. A szakfelügyelet több területen súlyos szakmai hiányosságokat állapított meg. Az elmúlt években jelentősen fogyott a szakképzett szakalkalmazottak létszáma, miközben magas volt a fluktuáció, és visszaesett a nyilvántartási, digitalizálási, illetve közművelődési tevékenység. A tudásátadásban és a vezetői működésben ugyancsak hiányosságokat azonosítottak.

Külön problémákat rögzített az állományvédelmi vizsgálat. Eszerint több raktár és műtárgytároló jelenlegi állapota nem felel meg teljesen azoknak a feltételeknek, amelyek hosszabb távon biztosítanák a gyűjtemény megfelelő megőrzését, ezért a jelentés célzott intézkedéseket tart szükségesnek.

A tárca több szakmai jelzés után rendelte el az ellenőrzést. Három független szakfelügyelő dokumentumokat nézett át, helyszíni bejárásokat tartott, áttekintette az intézmény működését, valamint személyesen és online is interjúkat készített a vezetőkkel és a dolgozókkal. A vizsgálat a gyűjteménykezelésre, az állományvédelemre, a tudásátadásra és az intézmény szervezeti működésére is kiterjedt.

Az OSZMI 2021-ben került ki a Petőfi Irodalmi Múzeum szervezetéből, és a Színház- és Filmművészetért Alapítványhoz került. Bodolay Géza igazgatói megbízását 2024-ben pályázat nélkül hosszabbították meg; a múzeum ekkor már nem állami intézményként, hanem egy magánegyetem nonprofit kft.-jeként működött, miközben szakmai felügyelete a minisztériumnál maradt.

Sári Zsolt közgyűjteményekért és örökségvédelemért felelős államtitkár felszólította a Vidnyánszky Attila vezette múzeumfenntartó alapítványt a halaszthatatlan lépésekre, köztük az igazgató kompetenciájának a vizsgálatára.