Bár a sok hiányzása miatt csak minimálbért kapott júliusban a parlamentben, és a szavazások több mint kilencven százalékát kihagyta, pártügyekben nem tétlenkedett Lázár János – tudta meg a Telex.
A portál információi szerint a volt építési és közlekedési miniszter a párt megbízásából az országot járta, hogy felmérje, milyen állapotban vannak a Fidesz vidéki szervezetei az áprilisban elszenvedett választási vereség után, és mi maradt egyáltalán a pártból.
A tapasztalataiból szeptemberre kell jelentést készítenie a Fidesz elnökségének, ahol ez alapján értékelik majd a párt lehetőségeit.
A Telex úgy tudja, eddig főleg a dunántúli megyéket látogatta Lázár János. Az értesülést erősíti, hogy az Úgy Tudjuk.hu olvasója csütörtökön délután a szombathelyi Fidesz-iroda előtt fotózta le Lázárt Jánost. A lap információja szerint a volt tárcavezető eligazítást tartott a Vas megyei választókerületi elnököknek, Ágh Péternek és V. Németh Zsoltnak, és a jövőbeli feladatairól beszélt a két politikussal. A Telex viszont úgy értesült, ennél konkrétabb feladata is van Lázár Jánosnak.
Havasi Bertalan, a Fidesz sajtófőnöke megerősítette a portál értesüléseit.
„Igen, meg tudom erősíteni, Lázár János feladata – amire a pártelnök és a Fidesz elnöksége együttesen kérte fel – egy általános állapotfelmérés”
– közölte. Havasi szerint Lázárnak a teljes, országos párt-infrastruktúra állapotát fel kell mérnie. Azt írta, ő már túl van vele egy személyes egyeztetésen, ami „nagyon részletes, professzionális és optimista hangulatú” egyórás konzultáció volt. Havasi azt is megerősítette, hogy Lázár határidőt is kapott. „Jelenleg a munka gőzerővel zajlik, a határidő: szeptember” – írta. Ennél többet nem árult el, de közölte, hogy amennyiben a későbbiekben szükséges lesz, majd tájékoztatják a közvéleményt, de ez alapvetően belső pártügy.
A portál információi szerint sok helyen a városi irodákat is bezárja a Fidesz, de Lázár Jánosnak nemcsak arról kell információt gyűjtenie, hol lehet ezt meglépni, hanem arról is, hogy milyen a hangulat
a helyi szervezetnél, és a tagok, helyi politikusok hogyan értékelik a választási vereséget és a Fidesz jövőjét. A Telexnek küldött válaszában Havasi Bertalan is kiemelte, hogy Lázárnak nemcsak az irodákról és a helyi csoportokról kell jelentést tennie.
Lázár János Szombathelyen járt, eligazítást tartott a Fidesz helyi irodájábanV. Németh Zsolt lapunk megkeresésére – amikor arról kérdeztük, miről és milyen minőségében egyeztetett Lázár János a Fidesz Vas megyei szervezeteivel Szombathelyen – azt mondta, arról beszéltek, hogy milyen szervezeti keretekben, milyen módon és milyen megújulással látják el a konstruktív ellenzéki teendőiket. A fideszes képviselő hozzátette, a találkozón nemcsak Lázár, ő és Ágh Péter vettek részt, hanem a Fidesz tagságát is reprezentálva 10-12 emberrel folytattak eszmecserét. Kérdésünkre, hogy milyen minőségében tart ilyen találkozókat Lázár – hiszen semmilyen tisztséget nem tölt be a Fideszben, sőt, manapság a parlamentben is alig látni – V. Németh Zsolt azt mondta, a párt elnöke nyilván bárkit bármire felkérhet. Érdeklődésünkre, hogy Lázár János más megyékben is hasonló találkozókat tart-e, annyit mondott: sok mindenki dolgozik ezen, mindenki más-más aspektusból. Szavai szerint a választási vereség óta Orbán Viktor szintén több hasonló összejövetelt tartott a megyei szervezeteknél. – Azt kell mondjam, hogy a Fidesz az egy demokratikusan szervezett párt – fogalmazott. Hozzátette: a helyi csoportokban, a választókerületekben és a megyei választmányokban is több alkalommal értékelték a választási eredményt. Ezeken a fórumokon a tagság elmondhatta a véleményét, amely végül a kongresszuson is megjelent.
V. Németh Zsolt: Lázár János alkalmi megbízást kapott Orbán ViktortólLázár János csak minimálbért kapott júliusban a hiányzásai miatt
