Vidnyánszky Attila csütörtök este indulatosan berohant az ATV-be, mert azt hallotta egy helyettes-államtitkártól, hogy fel fogják menteni a Nemzeti Színház éléről. Péntekre azonban kiderült, hogy vagy nem voltak jók az értesülései, vagy időközben változott a stratégia – nem a felmentéséről, hanem az intézmény átvilágításáról tájékoztatták.
A vezérigazgató mindenesetre az interjú alatt a riporter szinte minden felvetését elutasította.
Felháborodott, olyan hősként viselkedett, akit jogtalanul éppen meg akarnak hurcolni, ahelyett, hogy megdicsérnék vagy kitüntetnék.
Több mindent elfelejt a vezérigazgató. Például azt, hogy áprilisban választást tartottak, amelyet nem a kormányzópárt nyert meg, hanem a kihívója, mégpedig kétharmaddal. Szakmai érvekre és párbeszédre vágyik, miközben éppen ő volt az, aki éveken át politikai segédlettel osztott támogatásokat, javasolt színházigazgatókat, nyúlt bele a színészoktatás struktúrájába. Most viszont önkritika, önreflexió helyett visszatámad, vádaskodik és a saját ötleteit, döntéseit fitogtatja.
Senki sem vitatja Vidnyánszky színházi tehetségét. Csakhogy a Fidesz-éra alatt sok mindenhez adta a nevét, és tényleg ezekről kellene beszélni. A Nemzetiben történt súlyos baleset kapcsán az nem elfogadható érv, hogy máshol is történtek balesetek. Az is cinikus hozzáállásnak tűnik, hogy ha felmentik és kifizetik a végkielégítését, akkor majd abból kisegíti a „senyvedő” Pintér Béla-társulatot, vagy Molnár Áront, netán a Színházi Kritikusok Céhét.
A szintén megszólított Alföldi Róbert sokszor elmondta, az ő színházi eszménye a szembenézés. Úgy látszik, a Nemzeti vezérigazgatója számára ez az attitűd teljesen idegen. Ő küzd és harcol, miközben az elmúlt években ő volt hatalmon, több helyen is, az ő szava számított, az általa támogatott szakemberek kerültek pozícióba.
A vezérigazgató egy ideje súlyos szereptévesztésben van. Mérsékeltebb hangvételre, felelősségvállalásra volna szükség.
Jobb későn, mint soha. Mindenkinek ez volna a legjobb. És akkor talán újra lehetne szakmai érvekről, vagy konkrét előadásokról beszélni.
