Oroszország;Lengyelország;Ukrajna;Donald Tusk;Egyesült Államok;titkosszolgálatok;merényletkísérlet;gyilkossági kísérlet;hibrid hadviselés;orosz-ukrán háború;

Orosz merényletet hiúsítottak meg a lengyel fővárosban

Az utolsó pillanatban akadályozták meg Varsóban egy ukrán-amerikai állampolgár orosz utasításra történő meggyilkolását – jelentette be a lengyel kormányfő. Az eset beleillik az Ukrajna elleni invázió óta megszaporodott, a Kreml által elrendelt európai merényletek sorába.

A lengyel biztonsági szolgálatok őrizetbe vettek egy orosz férfit, aki egy Moszkva számára „kényelmetlen” amerikai-ukrán állampolgár meggyilkolásával volt megbízva – közölte Donald Tusk miniszterelnök. Az esetről tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján Tusk azt mondta, ez volt „az első olyan eset, hogy valaki orosz utasításra úgy döntött, támadást hajt végre egy amerikai állampolgár ellen egy másik NATO-ország területén”.

Az orosz férfit augusztus 7-én tartóztatták le – tette hozzá a lengyel miniszterelnök, megköszönve az amerikai hatóságoknak az ügyben való együttműködést.

A gyanúsítottat az orosz hírszerzés toborozta, és utasítást kapott, hogy „hajtson végre egy kivégzést itt, Varsóban” – mondta Tusk. 

Az Ukrajnával, Oroszországgal és Fehéroroszországgal is határos, NATO-tag Lengyelország eddig is azzal vádolta Moszkvát, hogy Ukrajna elleni teljes körű inváziójának 2022-es elindítása óta szabotázst, kémkedést, kibertámadásokat és más ellenséges műveleteket követ el területén.

A merénylőnek „az utolsó pillanatban” állták útját

„Az utolsó pillanatban, az ABW (a lengyel belbiztonsági szolgálat) és a rendőrség műveletének köszönhetően sikerült megakadályoznunk ezt a kivégzést” – mondta Tusk. Szavai szerint a kiszemelt célpont „kényelmetlen” volt Vlagyimir Putyin orosz elnök kormánya számára. Egyúttal figyelmeztetett: feltételezésük szerint a Putyin-rezsim továbbra is törekedni fog arra, hogy „kiiktassa a világ különböző pontjain különböző okokból számára nemkívánatos embereket”.

A varsói rendőrség azt is közölte, hogy a gyanúsított egy 29 éves orosz állampolgár – jelentette a TVP World angol nyelvű lengyel közszolgálati televízió hírportálja.

A rendőrség szerint a nyomozás során összegyűjtött bizonyítékok lehetővé tették az ügyészek számára, hogy bérgyilkosság kísérletével vádolják meg a férfit. A bíróság ezért három hónapos előzetes letartóztatását rendelt el. Ha bűnösnek találják, tettéért akár 15 év börtönbüntetésre is számíthat.

Egy Putyin-kritikus két hónappal ezelőtti meggyilkolása

A varsói eset kevesebb mint két hónappal azután történt, hogy a Szemjon Szkrepeckij alkotói álnéven néven ismert Robert Kuzovkov Kreml-kritikus orosz művészt fényes nappal agyonlőtték Biała Podlaska-i otthona közelében, Kelet-Lengyelországban. A 44 éves Kuzovkov szatirikus festményeiről volt ismert, amelyek Putyint és más orosz politikai személyiségeket ábrázoltak.

Tusk akkor azt nyilatkozta, hogy a gyilkosság politikai merényletre utaló jeleket mutatott, miközben a lengyel biztonsági szolgálatok vizsgálták, hogy külföldi hírszerzés is érintett lehetett-e az ügyben. Később egy 36 éves, grúz útlevéllel rendelkező férfit vádoltak meg Kuzovkov meggyilkolásával.

Oroszország titkosszolgálatai mindig is híresek voltak arról, hogy külföldön is célba veszik a rezsim ellenségeit, többek között ritka mérgek használatával.

A varsói esetről beszámoló AP amerikai hírügynökségnek hírszerzési tisztviselők korábban azt mondták, hogy az orosz biztonsági szolgálatok egyre merészebbek a célpontok kiválasztásában, orosz aktivistákat és Ukrajna külföldi támogatóit, valamint katonai disszidenseket is üldöznek.

Moszkva az Ukrajnát támogató európai országok stabilitását akarja aláásni

A nyugati tisztviselők úgy látják, hogy a Kremlnek ez a kampánya összefügg Oroszország szélesebb körű erőfeszítéseivel, hogy aláássa az Ukrajnát támogató európai országokat. Az AP az ukrajnai háború kezdete óta mintegy 200 Oroszországhoz köthető szabotázsakciót, gyújtogatást és egyéb zavarkeltést térképezett fel Európa-szerte.

2006-ban a brit hatóságok bizonyítani tudták, hogy Oroszország áll Alekszandr Litvinyenko volt FSZB-tiszt radioaktív polóniummal való londoni meggyilkolása mögött. Az Egyesült Királyság Oroszországot hibáztatja Szergej Szkripal volt orosz katonai hírszerző tiszt elleni 2018-as salisbury-i gyilkossági kísérletért is, amelyet novicsok típusú idegméreggel követtek el.

A német hatóságok szerint Oroszország szervezte meg Zelimhan Hangosvili egykori csecsen lázadóparancsnok 2019-es meggyilkolását. Hangosvilit egy berlini parkban lőtte le a gyilkosságra felbérelt Vagyim Kraszikov, akit később Putyin személyesen üdvözölt, miután kémcserével hazatérhetett.

Tavaly a francia hatóságok meghiúsítottak egy összeesküvést, amelyről úgy vélik, hogy Vlagyimir Oszecskin orosz emigráns meggyilkolására irányult Oszecskin rendőri védelem alatt él, és azon dolgozik, hogy segítsen a Putyin-háborúja elől menekülő katonai disszidenseknek. Litván tisztviselők szintén tavaly meghiúsítottak egy kísérletet, amely egy Ukrajnát támogató litván állampolgár meggyilkolására irányult, valamint egy orosz aktivista elleni összeesküvést.

Különösen nagy visszhangot kapott az az amerikai és a német hírszerzés által meghiúsított orosz merényletkísérlet, amely az Ukrajnát fegyverekkel és lőszerrel ellátó legnagyobb német hadiipari vállalat, a Rheinmetall vezérigazgatója, Armin Papperger ellen irányult.

 Egy másik németországi kísérlet célpontja egy ukrán katonai tisztviselő volt.

A lengyel hatóságok 2024-ben letartóztattak egy férfit, aki állításuk szerint egy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök meggyilkolására irányuló összeesküvés részese volt. Abban az évben egy disszidens orosz helikopterpilótát is megöltek Spanyolországban – annak a gyilkosságnak is orosz ügynökök a fő gyanúsítottai.

„Ez a kampány nem véletlen vagy véletlenszerű” – mondta korábban egy magas rangú európai hírszerző tisztviselő az AP-nek. „Politikai felhatalmazás van rá.”

A Reform UK vezetője a két évvel korábbinál alacsonyabb részvétel mellett is több szavazatot kapott az általa provokált clactoni megméretésen, kvázi személyes népszavazáson.