Időutazás. Elcsépelt reakciónak tűnik az elme részéről, de valóban ez a legelső szó, ami eszünkbe jut. Gyerekkorunk iparvárosainak a képe tolakszik elő az emlékezetből, gyárépületek, a pusztán a funkciójuknak megfelelő, minden fantáziát nélkülöző irodaházak, a gigászi kapun ki- és behömpölygő tömeg műszakváltáskor. Ez a része valóban csak a fantázia szüleménye, hiszen a martfűi cipőgyár sem a régi: az épületeknek csak kis hányadát lakják, a csarnokok üresen árválkodnak, az ablakok betörve szomorkodnak. A kémények még dacolnak az idővel, a járda repedései között itt-ott vadvirág igyekszik arra emlékeztetni, hogy a sokhektáros területen valaha élet volt. És halál. A gyárhoz és a környékéhez fűződik ugyanis az egyik hazai sorozatgyilkosság és egy kierőszakolt, téves bírói ítélet szomorú története.
Megöltek egy nőt 1957-ben. A hatóság, talán el tudjuk képzelni, milyen módszerekkel, addig vallatott egy férfit, amíg az azt nem mondta: ő volt a gyilkos. Börtönbe csukták, ott is maradt egészen addig, amíg tíz év elteltével újabb gyilkosságok nem történtek. A valódi tettest, Kovács Pétert 1968-ban felakasztották. Éppen tíz éve mutatták be az ezt a szörnyűséget feldolgozó filmet A martfűi rém címmel, a jubileum alkalmával pedig rendhagyó vetítést és egész estés programot szerveztek az üzem területére.
Gyerünk a moziba ki!
Gyűlik a tömeg, jóval túlszárnyalja a létszámot, mint amire látatlanban számítottunk, helybeliek, egykori statiszták, alkotók érkeznek. És persze maga a film. Az egyik üzemépület előtt, mintha eleve színpadnak szánták volna, rámpa terül el, ennek tetején rúgja ki magát pillanatok alatt egy felfújható filmvászon. A máskor oly elhagyatott tér a szemünk láttára lényegül át kertmozivá. A rutin látszik a technikai elemek körül tüsténkedőkön, ki tudja, hány tucatszor gyakorolták el a mozdulatokat. Próbálgatják a hangot is, valódi moziélmény, állapítjuk meg magunkban. Nem csoda, öt év tapasztalata van mögöttük, tudjuk meg nemsokára.
– Gyakran jöttem haza Tiszaföldvárra, és sokat gondolkodtam azon: nem nagyon van program fiataloknak, kellene csinálni valami olyat, ami ahhoz kapcsolódik, amit tanulok. A kertmozi viszonylag egyszerűen megvalósíthatónak tűnt.
A Mozizug – Közösségi kertmozi ötlete és neve a Tiszazug névből ered, ahol felnőttem. Mozgóképalkotás szakra jártam Egerbe, a mai eseményen is jelen lévő Szabó Gábor operatőr volt az egyik tanárom.
Pályázat segítségével fogtam hozzá, az első felvonás egy tízalkalmas sorozat volt 2021-ben, klasszikus magyar filmeket vetítettünk. A következő évben még voltak vetítések, de akkor egy kissé megtorpant a lendületünk. Majd tavaly érkezett el a fordulópont. Egy külföldi önkénteskedés után hazajöttem, és ekkor már biztos voltam abban, hogy ezt szeretném csinálni vállalkozásként – részletezi lapunknak Szabó Balázs Mihály, a martfűi eseményt szervező egyik csapat, a Mozizug alapítója.
Összeálltak néhányan, akkor inkább még baráti társaságként. Mára alakult ki egy stabil háromfős csapat. Elmennek olyan vidéki helyszínekre, ahol régen volt mozi, és vetítéseket tartanak. Főleg a kisebb településeket szeretnék megcélozni. Tavaly tizenhét előadás volt, az idén több mint harminc. A részletekre nagyon figyelnek; évek alatt alakult ki például az, milyen hangtechnika szállítható a legkönnyebben, ugyanakkor kiváló minőségben dolgozzon. Ők a kreatív irányból érkeztek, így az üzleti oldalt az elmúlt években kezdték el kitanulni, jövőre a marketinget szeretnék előtérbe helyezni. Hiszen ha már egy ilyen király programot találtak ki, fontos lenne, hogy halljanak róla minél többen. Egy filmvetítésnél sosem lehet biztosan tudni, mi az a konstelláció, ami biztosan vonzza a nézőket. A telt házas martfűi eseményt Balázs mindenképpen a pozitív példák közé sorolja.
Megkeresik a legjobb helyszíneket
A martfűi vetítés az egyik állomása az Itt forgatták filmtúrasorozatnak. Ez tavaly indult az útjára, apránként alakult ki a koncepció – magyarázza Balázs. A kiindulópont az volt, hogy nagyon nehéz a nézőket kimozdítani, mert úgy vannak vele az emberek, hogy inkább otthon filmeznek. Ő viszont szeret távlatokban gondolkodni, nem egyszeri eseményeket szervezni, hanem olyanokat, melyekről úgy véli, sorozat lehet belőlük.
A helyszínek felkutatását saját maguk intézik: beülnek egy kisbuszba, megkeresik azokat a helyeket az országban, ahol forgatás volt. Az eseményre meghívják az alkotókat, a stábot, beszélgetést szerveznek velük.
Találtak eddig legalább húsz potenciális helyszínt. Tavaly és az idén is háromra szervezték meg az eseményt. Számára mindebben az az egyik legizgalmasabb, hogy bár van egy tág keret, az adott térben a világítástól kezdve a pontos lebonyolításig mindig egészen specifikus az adott filmhez illően.
A rendezvénnyel, melynek szervezésében a Martfű Mozi is oroszlánrészt vállalt, egyúttal Sopsits Árpádra, a film tavaly elhunyt rendezőjére is emlékeznek. Az akkori stábból jelen van az operatőr, Szabó Gábor, aki lapunknak azt mondja: nagyon jó érzés ennyi év után visszatérni, de maga a forgatás is több szempontból különleges élmény volt. Egyrészt a hagyományos film iránti tiszteletből, művészi okból, a korhűség miatt visszatértek a szélesvásznú cinemascope technikára, amellyel a nagy klasszikus mozifilmek készülnek. Másrészt bár manapság Budapest a filmgyártás központja, Sopsits Árpád az eredeti helyen szerette volna A martfűi rémet leforgatni. A gyilkost alakító Hajduk Károly is 11 éve járt utoljára a városban, ezen az esten a gyár, a gesztenyesor nagyon sok emléket felidéz benne. Kemény, jó forgatás, maradandó élmény volt.
„Ha jól meg van írva egy történet, nem kell, hogy különbség legyen egy elképzelt és egy valós bűncselekmény eljátszása között. Sopsits Árpád pedig ezt nagyon jól megírta”
– összegez a színész.
Rendes embernek gondolták
A nap közelít a horizont felé, de amíg kihuny a természetes fény és beköszönt a valódi mozihangulat, a szervezők gondoskodnak arról, hogy ne unatkozzunk. Eiler Zita, a Martfűi Hely- és Ipartörténeti Gyűjtemény muzeológusa irigylésre méltó energiával vezeti a gyár területén a múltat és emlékeket idéző sétát, épületekről mesél, korabeli fotókat mutat, válaszol, magyaráz. „Óh, ha ezt látná az édesanyám!” – szomorodik el egy középkorú férfi, miközben lábujjhegyre állva bekukkant egy egykori raktárba, melynek ma már hiányos a teteje, odabent bokrok nőttek. „Itt voltam szakmai gyakorlaton 35 éve” – érzékenyül el egy nő egy másik épület láttán.
– Nem nagyon beszélnek már a sorozatgyilkosságról a martfűiek, őszintén szólva, amíg el nem készült a film, nem is nagyon hallottam róla. Nem azt mondom, hogy elfelejtettük, csak hát elmúltak az évek – harapja el a mondatot egy Anikó néven bemutatkozó helybeli nő. Azt mondja, látta a filmet tíz éve, most is szívesen megnézi, meg a többi programra is kíváncsi. Az édesanyja, aki a gyárban dolgozott, ismerte a gyilkost, és amíg ki nem derült róla, milyen aljas, mindenki rendes embernek gondolta, még egy családtag építkezésénél is segédkezett – idézi fel a nő.
„De hát mindig így szokott ez lenni, hogy olyan ember csinál ilyeneket, akiről nem is gondolnánk”
– foglalja össze.
Sorozatgyilkos márpedig nincs
Váratlan fordulat: a gyár egykori légópincéjébe invitál bennünket a Légó CQB Martfű csapata. Elámulunk annak naivitásán, hogy miként képzelték el a szocializmus éveiben mondjuk az atomtámadás elleni védekezést, elmélázunk azon, mégis ki gondolhatta komolyan egy apokalipszis közepette az átalakított bringával való szellőztetést. Majd elérkezünk az est tematikailag legfontosabb helyiségébe, a szobába, melyet úgy rendeztek be, hogy az felidézze a martfűi bűntetteket. „Ebben az országban nincsenek sorozatgyilkosok!” „Márpedig ebben az országban rend van!” – olvasgatjuk a falakra festett egykori idézeteket, és megértjük, miért akarták szinte kapkodva, bármi áron az ártatlanul elítélt és szabadulása után sem egy bocsánatkérést, sem kártérítést nem érdemlő Kirják Jánosra kenni az ügyet.
Leszáll az éj Martfűre, a széksorok megtelnek. Ahogy egy klasszikus moziban, pattogatott kukorica is kerül a kezekbe, peregni kezdenek a filmkockák. Úgy általában a Mozizug vetítései is és az Itt forgatták sorozat is biztosan folytatódik jövőre – vetíti előre Szabó Balázs Mihály. Ezek az események nekik is nagy élményt jelentenek. Jó szívvel felidézi az üveggolyózást a vácrátóti botanikus kertben, ahol A Pál utcai fiúk bizonyos jeleneteit felvették. A tavalyi sorozatból az volt a kiemelt esemény, az ideiből A martfűi rém. A jövő évi sorozatról még csak nagy vonalakban tud beszélni. Szeretnének Szarvaskőn megjelenni az Isten hozta, őrnagy úr! filmmel, vagy stílszerűen az év leghosszabb napján a Fehér éjszakák amerikai–svéd folkhorrorral a Pilis egyik sziklájánál. Utóbbi téren még sok egyeztetnivaló vár rájuk. De ahogy Martfűn tapasztaltuk: nincs számukra lehetetlen.
