Most, hogy az áprilisi kormányrendszerváltással megnyílt az út a NER-ben felszámolt demokratikus intézmények helyreállítása előtt, egyre nagyobb érdeklődés övezi egy új alkotmány létrehozását. A felfokozott várakozások közepette talán érdemes alaposabban is átböngészni a fideszes alaptörvény életgörbéjét, a sűrűn alkalmazott módosítások legfontosabb elemeit – de nem árt áttekinteni a Tisza-kormány első alkotmányos lépéseit sem.
Annak, hogy a 2011-es jogi fundamentum alkotmány helyett alaptörvény lett, semmiféle tartalmi oka nem volt: csak azt kívánták jelezni, hogy gyökeresen új rend alakul Magyarországon. Ami az Alaptörvény tartalmi elemeit illeti, a NER tákolmánya kirekesztő, nem is próbál egyfajta nemzeti egységet megjeleníteni. Az elfogadását nem előzte meg széles körű egyeztetés, ráadásul a szövegezése is alacsony színvonalú, alkotmányhoz méltatlan.
A sokáig gránitszilárdságúnak tervezett és hirdetett jogi silányság egyike lett a leggyakrabban változó magyar törvényeknek, hiszen a NER kormánya 2012 óta, tehát 14 év alatt tizenötször változtatta meg a saját alkotmányát.
Ehhez képest figyelemre méltó, hogy az USA 1787-ben elfogadott alkotmányát napjainkig, tehát 239 év alatt csupán 27-szer kellett módosítani. Közelebbi példákat nézve: a cseh alkotmány 1993 óta (33 év alatt) 8-szor módosult, a lengyel pedig 1997 óta (29 év alatt) mindössze 2 alkalommal.
A fideszes módosítások (a legtöbbször kiegészítések) jellemzően azt szolgálták, hogy az aktuálpolitikai igényeknek megfelelő jogszabályi előírások alkotmányi szintre emelve változtathatatlanok legyenek, továbbá (2013-tól) az Alkotmánybíróság se köthessen beléjük. A következőkben a jogi és erkölcsi szempontból legvitathatóbb módosítások lényegét idézem fel, a változások mellett néhol jelezve a mögöttes szándékokat is.
A harmadik módosítás 2012 decemberében a természeti erőforrások, különösen a termőföld, az erdők, a vízkészlet, stb. védelmét és fenntartását, megőrzését tette az állam és mindenki más kötelességévé, továbbá sarkalatossá minősítették a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló földtörvényt. Ez utóbbi intézkedés – amint később kiderült – lehetővé tette, hogy a termőföld és az erdők tulajdonjogának megszerzése, továbbá a mezőgazdasági termelésszervezésre és a mezőgazdasági üzemekre vonatkozó szabályok a parlamenti kétharmaddal bármikor változtathatók, ugyanakkor bebetonozhatók lehessenek, előkészítve a későbbi „földrablásokat”.
A negyedik módosítás 2013 márciusában az előzőknél jóval kövérebbre duzzadt, összesen 22 cikkben változtatta az Alaptörvényt. A törvénycsomag óriási hazai tiltakozást és nemzetközi visszhangot váltott ki. Egy sor olyan változtatás került be a jogszabályba, amelyek egyértelműen ideológiai megfontolásból, a Fidesz egyre erősödő „nép-nemzeti” világképének megtámogatása céljából születtek.
A módosítások szinte kivétel nélkül jogokat korlátoznak, rongálják a demokráciát, gyakran embertelenek és szegényellenesek.
Ebbe a csomagba került az Alkotmánybíróság hatáskörének korlátozása, ami szerint 2013-tól az alaptörvénynek csak eljárásjogi, nem pedig érdemi felülvizsgálata lehetséges; az Alkotmánybíróság tevékenysége nyilvánosságának korlátozása; a család csak házasságon, és kizárólag férfi-nő viszonyon alapulhat; európai uniós törvény megsértéséért az országra kiszabott bírság kifizetésére különadó vethető ki az állampolgárokra; az egyházak állami elismerése szabályainak megalapozása; hatályon kívül kerülnek az Alaptörvény hatálybalépése előtt meghozott alkotmánybírósági határozatok; a hajléktalanok kitiltása a közterületekről; az MSZP mint „kommunista utódpárt” megbélyegzése, stb.
Az ötödik módosítás alapján 2013 szeptemberében a vallási közösségekre vonatkozó alapvető szabályok is bekerültek az Alaptörvénybe. Megszületett a „bevett” egyház fogalma, ami lényegében azt jelenti, hogy politikai (parlamenti) döntés alapján válik el, melyik vallási közösség „egyenlőbb” a többinél, és élvezhet kedvezményeket. Létrejött egy olyan elképesztő állapot, amelyben egyház és egyház között elfogadhatatlan különbséget tesznek. A transzcendens dolgok létét hívő emberek közössége tehát egyszer csupán átlagos egyesület, de ha a hatalomnak tetsző közösségről van szó, máris támogatandó egyház.
A hatodik módosítás 2016 júniusában egyetlen kérdésre terjedt ki. Bővítette a különleges jogrendre vonatkozó szabályozást, és megteremtette a terrorveszélyhelyzet kategóriáját. Az új szabályozás nyilvánvalóan a migránsokkal riogató, idegenellenes gyűlöletkampánnyal operáló fideszes stratégiához kapcsolódott.
A hetedik módosítás 2018 júniusában kiegészítette a „nemzeti hitvallást” azzal, hogy a jövőben az állam minden szervének kötelessége „a történeti alkotmányunkban gyökerező önazonosságunk és keresztény kultúránk védelmezése”. Ez a zavaros, ködös, nép-nemzeti blabla, a szimbolikus jelentőségén túl, „keresztény kultúránk” hangsúlyozásával azt is jelenti, hogy a Fidesz tovább erősítette az állam és az egyház újraegyesítésének folyamatát.
További fontos elem volt, hogy az Alaptörvény kimondta: Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be, amivel fokozták a menekültellenességet és az idegengyűlöletet.
A kilencedik módosítás 2020 decemberében kimondta, hogy „az anya nő, az apa férfi”, valamint hogy „az állam garantálja a Magyarország keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést”, ezzel újfent megsértve az állam és az egyház szétválasztásának egyébként deklarált elvét. Még inkább aggályos volt az a másik rendelkezés, amely „garantálja a gyermek születésétől fogva megváltoztathatatlanul fennálló önazonosságának megőrzését, illetve megóvását”. A zagyva szöveg semmiben nem felel meg sem a tudomány mai állásának, sem a modern társadalmak szerkezetének, hanem egyfajta biblikus-vallásos elgondolást, fundamentalizmust tükröz, és megpróbálja kizárni a társadalomból transznemű honfitársainkat.
A tizenegyedik módosítás 2022 júliusában nyilvánvalóan vélt politikai érdekből összevonta az európai parlamenti és a helyi önkormányzati választásokat, így azokat egyetlen napon tartották meg.
A tizenkettedik módosítás 2023 decemberében lefektette a szuverenitásvédelem alkotmányos alapjait, és rögzítette egy független szuverenitásvédelmi szerv létrehozását.
A tizenötödik módosítás 2025 áprilisában alkotmányos szinten megtiltotta a születési nem jogi megváltoztatását.
És ezzel el is jutottunk napjainkhoz, amikor is
a Tisza-kormány hatalomra kerülése merőben új helyzetet teremtett. Már a választások előtt kifejezett ígéretek hangzottak el arra nézvést, hogy a NER Alaptörvényét teljesen el kell vetni, és a közeljövőben meg kell indítani egy széles társadalmi bázisú alkotmányozási folyamatot.
Másfelől az is világossá vált, hogy az érdemi kormányzáshoz már a kezdetektől szükség lesz azonnali alkotmányos korrekciókra. Ez utóbbiak közül egyelőre kettő született meg.
Az új parlamenti többség által 2026 júniusában elfogadott tizenhatodik módosítás legfontosabb eleme, hogy maximálta a miniszterelnöki hatalom időtartamát, és kimondta, hogy Magyarországon ugyanaz a személy legfeljebb nyolc évig (két parlamenti ciklusig) töltheti be a miniszterelnöki tisztséget. A Tisza Párt által benyújtott módosítás az indoklás szerint a hatalomgyakorlás időbeli korlátozását és a demokrácia védelmét célozta, amivel meggátolnák a kormányfői pozíció tartós bebetonozását.
A fideszes reakciók főként arra fókuszáltak, hogy a módosítás antidemokratikus és visszamenőleges hatályú, bár ez a kritika sántít, hiszen csupán a jövőbeni kormányfőválasztásokra nézve született új szabály, visszamenőlegességről tehát nem lehet beszélni. Fontos döntés volt az is, hogy a közérdekű vagyonkezelő alapítványok megszűnésekor a kapott vagyon ingyenesen az államra szálljon vissza.
A tizenhetedik módosítással 2026 júliusában a Tisza-kormány megszüntette Sulyok Tamás köztársasági elnöki mandátumát, ami totális ellenzéki tiltakozáshoz és nyilatkozatháborúhoz vezetett. Maga a módosítás amúgy jogilag nem támadható, akkor sem, ha nyilvánvaló a személyre szabottsága, a politikai cél pedig világos: a NER felszámolásához a lehető legnagyobb mértékben el kell távolítani a kompromittálódott közjogi méltóságokat.
A képviselői mandátum időkorlátja véleményem szerint szintén indokolható, mivel az biztosan nem tesz jót a parlamentarizmusnak, ha évtizedes képviselői „életpályák” betonozódnak be. Ugyancsak egyet lehet érteni az alkotmánybírók 70 éves felső korhatárának visszaállításával, valamint azzal, hogy az Alkotmánybíróság tagjai ismét maguk közül választhatnak elnököt.
A módosítás szerint a Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal mint új intézmény elvben segítené a közvagyon védelmét és a jogellenesen felhasznált közpénzek visszaszerzését. A cél önmagában támogatandó, de azoknak a kritikáknak is van valós alapjuk, amelyek szerint a ma meglévő bűnüldöző és igazságszolgáltatási szervek is képesek lennének a jelzett célok elérésére. Ezt támasztja alá, hogy az elmúlt hetekben váratlanul új erőre kapott a rendőrség és az ügyészség is, és sorra indultak meg a közvagyon eltüntetésével kapcsolatos eljárások. Az új hivatal ezért talán inkább szimbolikus jelentőséggel bírhat majd.
Tizennégy év alatt tehát 17 módosítás. Persze lehetne még tovább faragni a fideszes Alaptörvényt, elég, ha csak a fentiekben kiemelt, többnyire elfogadhatatlan szabályokra vagy akár a törvény legelejére biggyesztett katyvaszra, a „Nemzeti Hitvallás”-ra gondolunk.
De talán hasznosabb lesz most már az új, nagybetűs Alkotmányra összpontosítani, valóban nagy alapossággal, széles körű társadalmi egyeztetéssel és néhány, más országokban már bevált módszer adaptálásával. Ezek közül csak néhányra hívom fel a figyelmet. Fontos volna előírni az alkotmány népszavazással történő megerősítését, vagy néhány kiemelt alapérték vonatkozásában – német mintára – bevezetni az „örökkévalóság-klauzulát”.
Ugyancsak megfontolandó alkotmányozási moratórium alkalmazása, ami szerint különleges jogrend idején nem kezdeményezhető alkotmánymódosítás. Sokat javíthatna az alkotmányozás minőségén az is, ha a módosítást két egymást követő Országgyűlésnek kellene elfogadnia, de persze egyéb garanciák is elképzelhetők.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.