rendőrség;BRFK;kábítószer;nyomozás;Sziget Fesztivál;

Nyomoz a rendőrség Sebestyén Balázs, alias DJ Oti Sziget-buliján történt droggyanús ügyben

Tanúkihallgatás is történt.

Nyomozást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Sziget Fesztiválon történt drogügyben – tudta meg a 24.

A portál felidézi, Sebestyén Balázs, alias DJ Oti bulija után többen is arra panaszkodtak, hogy kábítószert csempészhettek az italukba, közülük pedig volt, aki megfogalmazta azt is, hogy méltatlanul bántak vele a mentők, amikor panaszával hozzájuk fordult. Állítása szerint hiába kereste az ügyben a helyszínen lévő biztonságiakat, ők azt mondták neki, hogy keresse a rendőrséget. Elmondása alapján a 112-t is felhívta az eset után, de ők azt közölték vele, hogy keresse a kihelyezett biztonságiakat, s hogy menjen be feljelentést, illetve panaszt tenni a III. kerületi kapitányságra.

A 24 megkeresésére Csécsi Soma, a BRFK szóvivője közölte:

„A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozást rendelt el az esettel kapcsolatban, amelynek célja a történtek teljes körű tisztázása. A szükséges nyomozati cselekmények folyamatban vannak, és tanúkihallgatás is történt”

Korábban a Sziget szervezői tudatták, mélyen felháborították őket a közösségi médiában megjelent beszámolók, és mindenkit, aki ilyen esettel érintett, arra bátorítanak, hogy forduljon a rendőrséghez. „A magunk részéről minden lehető módon segíteni fogjuk a nyomozó hatóság munkáját” – hangsúlyozták.

A szervezők leszögezték, minden lehető módon segíteni fogják a nyomozó hatóság munkáját.