Hogy mekkora a hazai mezőgazdaság? Az 1950. évi területi adatokat 100-nak véve alapul, ma – azaz 2026 januárjában – a mezőgazdasági terület 68 százalékra csökkent. A szántó 74 százalékon, a gyümölcs 145 százalékon, a konyhakert 2 százalékon, a szőlő 25 százalékon, a gyep 5 pedig százalékon áll. A gyümölcs kivételével jelentős tehát a területi csökkenés.
De külön-külön is érdemes egy kicsit részletesebben megvizsgálni az egyes kultúrák betakarított területi adatainak változásait. Itt az 1995-ös adatsort tekintettem 100-nak, a viszonyítható teljes adatállomány megléte miatt.
Ezek szerint 1995-höz képest a vöröshagyma 22,5 százalékon, a fokhagyma 28,4, a sárgarépa 26, a petrezselyem 30,3, a paradicsom 13, az uborka 11,3, a zöldborsó 103,5, a zöldbab 33,2, a fejes káposzta 20,6, a zöldpaprika 15,2, a görögdinnye 55, a sárgadinnye 104,8, a csemegekukorica 230,4, a fűszerpaprika 15,6 százalékon áll, pontosabban ennyire esett vissza. Ez a zöldségágazat elmúlt harmincévi területi teljesítménye.
Nézzük a gyümölcsöket! Itt a 2005-ös adatsort vettem kiindulásnak. Ehhez képest a betakarított területek alakulása a következőképpen nézett ki 2024-ben: a termő szőlő 67,9 százalék, ami esetleg még csökkenhet. Az egyik ok a most kegyetlenül pusztító járvány, ami sok esetben az ültetvények kivágásával, megsemmisítésével jár, és az újratelepítésről ma még nem tudni semmit; de változnak a piaci, borfogyasztási szokások is. Ma a piac a könnyedebb, gyümölcsösebb, jellemzően fehér, „borozgatós” borok felé kezd elmenni. Kevesebb lesz az új bor, jelentős lehet a pincekészlet, lehet értékesíteni.
A cseresznye betakarított területe 2005-höz képest 137 százalékon állt 2024-ben, a szamóca 154,2 százalékon, az alma 53,7, a körte 74,5, a meggy 70,4, a szilva és a ringló együtt 76,1, a kajszi 94,5, az őszibarack 40,3, a málna pedig 10,6 százalékon. Ezekből a kultúrákból egykor új utcákat nyitottak, gyönyörű házak épültek. Ma többnyire üresek.
Kicsit vizsgálódjunk a klasszikus szántóföldi kultúrák környékén is. Itt a rendszerváltáskori (1990) adatsort tekintettem bázisnak. Ezek alapján
három és fél évtized után a következő a helyzet: a búza 75,5 százalékon áll, a takarmánykukorica 81,6, az árpa összesen 95,9, a rozs 25,3 százaléka a rendszerváltás idején betakarított területnek. Talán újra lehetne gondolni a szerkezetváltást.
Nem mehetünk el szó nélkül az olajos magvak termesztése mellett sem. Nem könnyű kultúrák, termesztésük nagy odafigyelést, gondoskodást, komoly szaktudást igényel. Tehát a rendszerváltáskori betakarított területekhez képest a dolog így fest: a szója 266,6 százalék, a napraforgómag 194,2, a repce pedig 286,6 százalékot teljesített. Egyértelmű az olajos magvak előretörése. A cukorrépa 12,2 és a burgonya 18,2 százalékra való területi visszaesése önmagáért beszél.
Tallózzunk kicsit az állattenyésztés körül is, ahol szintén 1990-et vettem bázisévnek a KSH adataiból. Eszerint 2024 végén a szarvasmarha-állomány 54,8 százalék volt, a sertés 35, a juh 45,4 százalékon állt. A tejtermelés 73,8, a tojás 51,4 százalék lett. A méztermelés 2025-ben gyötrelmes nehézségekkel küzdött: az aszály és a méhbetegségek nagyban visszavetették a mennyiséget, a gyanús importtermékek pedig komoly konkurenciát jelentenek.
Az adatsorokat lezárandó 1990-hez képest a csontos hús termelése szarvasmarha esetében 16,8 százalékra, s sertésnél 50,7, míg a baromfinál 125,8 százalékra változott.
A fenti, kicsit száraz adathalmaz után érdemes elgondolkozni azon, hogy mi történt az elmúlt 25–35 évben, mire lehet az ország vezetése büszke, és mire nem, mi valósult meg, és mit szalasztottak el.
A ’90-es évektől óriási vita kíséri a GMO-kérdést. Sokan ellene, sokan mellette érvelnek, ám egy mondat azóta sem, vagy csak nagyon ritkán hangzott el: mindent lehet jóra és rosszra is használni. Én hajlamos vagyok visszafelé nézni a kérdést: mi a rossz oldala? Miután ingyenebéd nincs, és míg 1950-ben ca. 2,6 milliárdan voltunk a Földön, ma már 8,2 milliárdan élünk itt, ezt a létszámot el kell látni egészséges élelmiszerrel és tiszta vízzel. Az ilyen mértékben növekvő népességet meglátásom szerint nem lehet a hagyományos, évtizedig tartó nemesítési eljárással előállított élelmiszer-alapanyagokkal ellátni. A világ túllépett a lassú módszereken.
Egészségügyi oldalról tekintve a kérdést, eddig nem találkoztam olyan – hangsúlyozom: – hiteles tanulmányokkal, akkreditált eredményekkel, amelyek valós ok-okozati összefüggést állapítottak meg a klasszikus GMO-takarmányok, az azokkal előállított húsok és egyéb termékek, valamint a humán betegségek között. Ezért nem vetek el semmit, amíg a kutatás nem bizonyít.
A termőterület világszerte csökken, a fenti számok alapján sajnos hazánk ebben is az élen jár. Ráadásul ahol a világban regionálisan valamit is növekszik, ott ez (ős)erdőirtással történik, aminek a következményeit már kezdjük látni és érezni.
Lenne mit tenni itthon is, de inkább engedtük kivinni a pénzt, tálcán kínáltuk a piacunkat. Az EU által ideiglenesen hatályba léptetett, a dél-amerikai országokkal kötött Mercosur egyezményt is aggodalom övezi: vajon miért olcsóbb sok esetben idehajóztatni az árut, mint itthon megtermelni? Régóta érik a szerkezetváltás igénye is, amit sajnos sürget az éghajlat változása.
Az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején még érthető módon szitokszó volt a szövetkezés, de ez
a szövetkezeti rendszer hozzáértő vezetés mellett a nyomorúságból híresen hatékonnyá tette a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart. Aztán újra szitokszó lett.
Erőnek erejével egyenlőségjelet tettek a kolhoz és a szövetkezés közé, mintha például Dániában nem ez a módszer lenne eredményes.
Harmincöt éve képtelenség volt kialakítani egy olyan érdekeltségen alapuló, koordináló gazdasági környezetet, amely miatt megérte volna az akkugyárak és az autó-összeszerelő üzemek helyett a termelésbe és a legkorszerűbb élelmiszer-feldolgozásba invesztálni. Kritizáljuk és tiltjuk az USA klórozott csirkehúsát, ahelyett, hogy komoly márkaneveket, állandó kiváló minőséget (brand) építenénk; néhány kolbásztöltő, füstölőüzem mellett hangsúlyt helyeznénk az egészségesen feldolgozott élelmiszerek előállítására, a hazai ellátásra és az exportra. Ez valamikor nagyon jól működött!
Már csak azért is, mert ez az év nagy lecke: az aszály miatt csökkent a gabonatermés, a választások után erősödött a forint, és az olajháború miatt drágult az üzemanyag. Magyarán: ma a drága üzemanyaggal előállított és betakarított kevesebb termést olcsóbban veszik meg a termelőtől.
Kemény az örökség, van dolog.
A szerző agrármérnök.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.