Szerbiában az alacsony dunai vízállás következményei már jóval messzebb érnek annál, hogy hajók fennakadnak a sekély szakaszokon. A Vajdaság vízgazdálkodásának egyik alapja, a Duna–Tisza–Duna-csatornarendszer került veszélybe: a Duna annyira leapadt, hogy a Bezdánnál működő, Észak-Bácska vízpótlásában kulcsszerepet játszó szivattyúállomás július 29-én leállt. A tartományi hatóságok rendkívüli helyzetet hirdettek Zombor, Kúla és Verbász térségében, és 270 millió dinárt különítettek el az azonnali beavatkozásokra.
A Duna szerbiai felső szakaszán már július végén történelmi minimum közelébe süllyedt a vízállás. Bezdánnál a szerb hidrometeorológiai szolgálat július 28-án mínusz 122 centimétert mért, a korábbi abszolút minimum mínusz 143 centiméter volt. A számok a vízmérce nullpontjához viszonyítanak, a gyakorlati következmény azonban egyértelmű: a folyó vízfelszíne már a Bezdán II. szivattyútelep eredeti tervezési tartománya alá került.
Ár állott, most kőhalom – Galéria a Duna magyarországi apadásárólA Vode Vojvodine szakemberei a leállás előtt kotrással próbálták mélyíteni a vízbevezető szakaszokat, iszapot és homokot távolítottak el, a csatornákban pedig vízi növényzetet vágtak, hogy javítsák az áramlást. Most sürgősen a Baračka-csatorna medrét mélyítik, ezen keresztül érkezik a Duna vize a bezdáni szivattyútelephez. A beavatkozás néhány kritikus centimétert nyerhet, a Duna vízhozamát azonban nem növeli.
Vízért versenyez a mezőgazdaság és az élővilág
Dél-Bácska egyelőre kedvezőbb helyzetben van. A Bogojevónál működő szivattyútelep még képes vizet emelni a Dunából, de a Vode Vojvodine közlése szerint már csak mintegy húsz centiméteres tartaléka maradt. Ha a folyó tovább apad, ott is elérhetik azt a szintet, amely alatt a szivattyúk működése ellehetetlenül. Ha mindkét dunai vízkivétel beszűkül, a bácskai csatornarendszer belső vízkészletét kell beosztani.
A Duna–Tisza–Duna nem egyetlen csatorna, hanem Bácskát és Bánátot átszövő hálózat. Teljes hossza mintegy 900 kilométer, fő hajózható része körülbelül 660 kilométer. A rendszer egyszerre szolgál vízelvezetésre, öntözésre, árvízvédelemre, ipari és halastavi vízellátásra, hajózásra, valamint az élővilág számára is vízi élőhelyet teremt.
Több európai folyón is rekordalacsony a vízállás EurópábanRendkívüli aszályban ezek az igények egymással versenyezni kezdenek. Ha túl sok vizet engednek ki öntözésre, egyes csatornaszakaszok olyan alacsonyra süllyedhetnek, hogy károsodik az élővilág és megszűnik a hajózhatóság. Ha viszont a víz megőrzése érdekében leállítják az öntözést, közvetlenül a gazdák viselik a következményeket. Ez a pont július 24-én elérkezett: a Vode Vojvodine egyes szakaszokon ideiglenesen felfüggesztette az öntözést, és takarékos vízhasználatra szólított fel.
Az aszály végképp kinyírta a gyümölcstermesztést, a tavalyinál is rosszabb betakarítás várhatóA mezőgazdaság számára különösen rossz az időzítés. Július második felében és augusztus elején a kukorica, a szója, a zöldségfélék és a gyümölcsösök vízigénye még jelentős. A korlátozás olyan időszakban érkezik, amikor az utolsó öntözések sok helyen érdemben befolyásolhatnák a termés mennyiségét. Ha a csatornarendszer hosszabb szakaszokon képtelen vizet biztosítani, a veszteség az őszi betakarításkor válik igazán láthatóvá.
A halgazdaságok számára is nő a kockázat. A vízpótlás korlátozása csökkentheti a tavak vízszintjét és ronthatja a vízminőséget.
Magas hőmérséklet mellett kevesebb oxigén oldódik a vízben, a sekélyebb tavak pedig gyorsabban melegszenek fel. A csatornákban ugyanez fenyegeti a halakat, a kétéltűeket, a vízimadarakat és a vízi növényzetet.
Nem az ivóvíz tűnik el először
A DTD vízhiánya súlyos, de nem jelenti azt, hogy a vajdasági települések csapjai közvetlenül kiszáradnának. A közüzemi ivóvízellátás jelentős része felszín alatti vízadó rétegekre, kutakra és parti szűrésű készletekre épül. Közvetett nyomás azonban kialakulhat, ha az öntözés kiesését a gazdaságok kutak intenzívebb használatával próbálják pótolni. Ez hosszabb távon felgyorsíthatja a lassan utánpótlódó felszín alatti készletek apadását.
A hajózásnál már most közvetlenek a következmények. A szerb hidrometeorológiai szolgálat a Dunán, a Száván és a Tiszán is kisvízi állapotokra figyelmeztetett. A teherhajók ilyenkor csak kisebb merüléssel közlekedhetnek, vagyis kevesebb árut vihetnek magukkal. Ugyanazt a rakományt több hajóval vagy más szállítási móddal kell eljuttatni, ami növeli a költségeket.
A DTD hajózhatósága még érzékenyebb a belső vízszintre. A zsilipek, hajókamrák és vízszintszabályozó műtárgyak csak meghatározott tartományban működnek megfelelően. Ha a vízgazdálkodóknak minden rendelkezésre álló köbmétert az ökológiai minimum és a mezőgazdaság között kell elosztaniuk, a hajózás könnyen háttérbe szorul.
A mostani válság a Duna–Tisza–Duna történelmi szerepét is új megvilágításba helyezi. A hálózat elődjeinek építése a 18. század végén kezdődött, amikor a Duna és a Tisza közötti mocsaras területek vízrendezése, lecsapolása és hajózható összeköttetése volt a fő cél.
Sokáig a fölös víz elvezetése jelentette az egyik legfontosabb feladatot. A klímaváltozás egyre gyakrabban fordítja meg a problémát: most már az válik kérdésessé, hogyan lehet elegendő vizet bejuttatni ugyanabba a hálózatba.
A hatóságok rövid távon kotrással, szivattyúzással, a vízi növényzet eltávolításával és a felhasználás korlátozásával próbálnak időt nyerni. A legsúlyosabb forgatókönyv az volna, ha Bogojevónál is megszűnne a vízemelés, miközben Bezdán nem indul újra. Ekkor a bácskai csatornahálózat jelentős részén tovább kellene korlátozni a vízkivételeket. A bezdáni szivattyú leállása ezért nem pusztán technikai esemény: azt jelzi, hogy a klímaváltozás már a Vajdaság legnagyobb vízgazdálkodási infrastruktúrájának tervezési határait teszteli.
