Vasárnap a berlini rendőrségi kommandó, a SEK egyik egysége végzett Abdul Ballouttal, azzal az iszlamista merénylővel, aki szombat este egy fehér furgonnal a tömegbe hajtott a Berlin Pride egyik helyszínén – derül ki a Berliner Morgenpost élő hírfolyamából. A konfrontációról szóló rendőrségi bejelentés szerint a 21 éves férfit vasárnap este 6 óra körül találták meg, amint éppen próbált elbújni egy kertben a német főváros Spandau nevű kerületében. Amikor felszólították, hogy adja meg magát, egy szúrófegyverrel elkezdett rohanni a kommandósok felé, akik válaszul inkább lelőtték. Próbálták újraéleszteni, de ez nem járt sikerrel.
Mint ismert, Abdul Ballout szombat este tíz körül hajtott a Berlin Pride-ot ünneplő tömegbe a Tiergarten egyik sétányán, az Ahornsteigen. Azután, hogy több embert elgázolt, az autójával egy fába rohant, kiszállt, válogatás nélkül szúrni kezdett, aztán gyalog menekült a helyszínről. A merényletben egy ember a helyszínen életét vesztette, 29 másik pedig megsebesült. Három áldozatot életveszélyes, nyolcat súlyos sebekkel vittek kórházba. A Berlin Pride-ot – a Brandenburgi kapunál zajló bulit – a szervezők azonnal félbeszakították.
Abdul Balloutról egyelőre annyit tudni, hogy a családjával Berlinben élt, nemrég, 2026 májusában engedték ki a javítóintézetből, ahova súlyos testi sértés és kényszerítés miatt került be. Bár a hatóságok leírták róla, hogy ismert volt az iszlamista közegben, indítékról hivatalosan egyelőre nem tettek bejelentést.
Friedrich Merz német kancellár vasárnap a merénylet helyszínén rótta le kegyeletét a halálos áldozat emléke előtt.

Mint megírtuk, a merénylet nagy hullámokat vethet a német politikában is a közelgő három tartományi választás előtt. A szász-anhalti és a mecklenburg-előpomerániai mellett a harmadik éppen egy berlini megméretés lesz.
Megnevezték a Berlin Pride elleni halálos merénylet elkövetőjét, nagy erőkkel folyik a hajtóvadászat
