Újabb, az ország légterét megsértő drónt lőtt le a román légierő egyik F-16-os harci repülőgépe a Fekete-tenger fölött, Sulina térségében – jelentette be vasárnap Nicușor Dan román államfő. Facebook-bejegyzésében az elnök kiemelte: a legfőbb ügyészség vizsgálata szerint az első, péntek reggel lelőtt drón olyan Shahed típusú eszköz volt, amelyet Oroszország használ az Ukrajna elleni agressziós háborújában.
Elfogadhatatlan és tűrhetetlen, hogy Oroszország továbbra is megsérti Románia légterét, amely egyben a NATO és az Európai Unió légtere is. Az ilyen cselekedetek elfogadhatatlanok, és szövetségeseinkkel együtt a legnagyobb komolysággal kezeljük őket – szögezte le a román elnök.
Újabb drónt lőtt le Románia légterében a légierőA pénteken és szombaton lelőtt drón után a mostani már a harmadik volt, amelyet az utóbbi 48 órában lelőttek Románia légterében. Amint arról mi is beszámoltunk, a ploiesti-i ügyészség hivatalból indított vizsgálatot az ügyben. Az ügyészek légi jármű tiltott övezetben történő működtetésének gyanúja miatt folytatnak büntetőeljárást.
Drónt lőtt le Románia felett a légierő
