A rendezvény az ukrán főváros közelében, a zsitomiri autópálya mentén található magán kiképzőtéren zajlott. Míg Volodimir Zelenszkij elnök először legalább hat halottról és "több tucatnyi" sebesültről beszélt, Ruszlan Kravcsenko főügyész később legalább tíz halottra és "több mint 100 sérültre" módosította az áldozatok számát. Az Ukrán Védelmi Ipari Tanács megerősítette, hogy "ellenséges rakétatámadás történt a kijevi régióban, egy olyan helyszínen, ahol az ukrán védelmi ipar képviselői jelen voltak".
Kijevben 11:20 körül szólaltak a légvédelmi szirénák, a légierő az ukrán főváros felé tartó orosz rakéták támadására figyelmeztetett, s néhány perccel később Vitalij Klicsko polgármester már robbanásokról számolt be. A megtámadott kiállítás helyszínén még délután is tartottak a mentési munkálatok. Beszkresztnov elnöki tanácsadó és haditechnikai szakértő, aki ott volt a kiállításon, a kíséretével sértetlenül úszta meg a támadást. „Jól vagyok. A csapat él” – írta.
Az ukrán közösségi médiát elárasztották az esemény biztonságával kapcsolatos felháborodott kérdések. Keringtek a rendezvényt hirdető szórólapok képei, valamint a meghívók, amelyeknek regisztrációs linkjei révén bárki helymeghatározási információkat szerezhetett.
A megszólalók az esemény megtartását különösen felelőtlennek tartják, miután Oroszország az elmúlt időszakban az ukrán fővárosra összpontosította tömeges rakétatámadásait. Múlt vasárnap például az orosz erők egyetlen éjszaka alatt 25 ballisztikus rakétával támadták Kijevet.
Az Ukrán Védelmi Ipari Tanács mindenkit arra kért közleményében, hogy „tartózkodjon a helyszínről készült fényképek vagy videók, a geolokációs adatok, az áldozatokkal, a részt vevő vállalatokkal kapcsolatos információk vagy bármilyen más olyan részlet megosztásától, amely veszélyeztetheti az embereket, a Védelmi Erők munkáját, vagy zavarhatja a nyomozást”.
A háború eseményeit monitorozó, egyik legolvasottabb ukrán Telegram-csatorna, a Nyikolajevszkij Vanyok párhuzamot vont a Csernyihivi Dráma Színházat három éve, az ott tartott haditechnikai kiállítás idején ért orosz rakétatámadással. „Feltételezem, hogy 2023 augusztusa Csernyihivben senkit sem tanított meg semmire?” – írták. A csatorna azzal érvelt, hogy az ilyen eseményeket egyáltalán nem szabadna az orosz ballisztikus rakéták hatótávolságán belül megrendezni.
„Nem lehet online regisztrációt indítani egy kiállításra, és elvárni, hogy az információk 100%-a ne jusson el az oroszokhoz” – áll a bejegyzésükben, amely arra is emlékeztetett, hogy az utóbbi időben Kijev és a környező régió az orosz ballisztikus rakétatámadások elsődleges célpontjává vált.
A széles körben követett Exilenova+ Telegram-csatorna is a Nyikolajevszkij Vanyok kritikáját visszhangozta. „Az ilyen információkat a nyílt forrásokból dolgozó (OSINT) és geolokációval foglalkozó (GEOINT) elemzők percek alatt feldolgozhatják. Az esemény sorsa már a kezdete előtt eldőlt. Döbbenetes, hogy senki sem figyelt oda” – írta a csatorna. „Ismét emberek életével játszanak egy olyan területen, amelyet egy terrorista állam (értsd: Oroszország) folyamatosan megfigyel. A háború ötödik évében” – tette hozzá a csatorna.
Jurij Ihnat, a légierő szóvivője a nemzeti hírcsatornán azt mondta, hogy Oroszország három ballisztikus rakétát indított a nappali támadás során. Az egyiket az ukrán légvédelem elfogta, míg a másik kettő a kijevi régiót érte.
„Úgy vélem, a bűnüldöző szervek és az illetékes hatóságok fogják megállapítani a körülményeket” – mondta Ihnat, aki szerint az Ukrán Fegyveres Erők régóta tiltják nagyszabású nyilvános összejövetelek megtartását éppen az orosz rakétatámadások folyamatos fenyegetése miatt.
Ruszlan Kravcsenko legfőbb ügyész közölte, hogy hivatala büntetőeljárást indított „a rendezvény szervezésével és lebonyolításával kapcsolatos hivatalos feladatok feltehetően nem megfelelő ellátása miatt, amely haláleseteket és más súlyos következményeket okozott”. Elmondása szerint a nyomozók meg fogják állapítani, ki engedélyezte a rendezvényt, ki hagyta jóvá annak helyszínét, időzítését, milyen biztonsági intézkedéseket hoztak, és megfelelően felmérték-e a hadiállapot miatti kockázatokat.

