Nem fogadta el az Országgyűlés Oktatási Bizottsága a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) arra vonatkozó javaslatát, hogy az iskolai sztrájk alatt egyáltalán ne legyen tanítás – olvasható az érdekképviselet beszámolójában. Bár a Tisza-kormány több pontban is lazítana az iskolai sztrájk szabályain (amiket az Orbán-kormány szigorított azzal a céllal, hogy ellehetetlenítsék a pedagógussztrájkot mint tiltakozási formát), ám azt a szabályt megtartanák, hogy sztrájk alatt is tanítani kelljen az érettségire felkészítő bizonyos tantárgyakat.
– Ez meglehetősen egyedi Európában, és valószínűleg megdöbbenést is kelt, ilyen szabályozás máshol nincs, és teljesen indokolatlan is, valamint szembemegy az ILO- (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet – a szerk.) egyezménnyel is. Úgyhogy jó lenne ezen elgondolkodniuk, mert ez a kormány reputációját a nemzetközi szakszervezeti szervezeteknél nem fogja növelni – olvasható a PDSZ beszámolójában.
Nincs költségvetési fedezet a nevelést-oktatást segítő iskolai és óvodai dolgozók bérrendezésére, a PDSZ megkezdi a sztrájk előkészítésétNem támogatta a bizottság a szakszervezet azon javaslatát sem, amelyben azt kérték, sztrájk közben – amennyiben erre lehetőség van – a gyermekek felügyeletét másik intézményben, illetve másik iskolában kelljen megszervezni. Emellett a bizottság nem tárgyalta azt a javaslatot, mely szerint ne annak az igazolása legyen szükséges, hogy a szülő a tanítási idő vége, vagyis 16 óra előtt kívánja elvinni gyermekét, hanem forduljon meg a szabályozás: annak kelljen kérelmet benyújtania, aki a tanítási idő után szeretné igénybe venni a felügyeletet.
– Összességében tehát részleges eredményekkel zárult a folyamat. Fontos módosítások bekerültek a törvényjavaslatba: így például elmarad a 2 százalékos reprezentativitási küszöb bevezetése, valamint nem jön létre a köznevelési foglalkoztatotti tanács – közölte a szakszervezet.
Mint arról írtunk, a Tisza-kormány a jelenlegi 10-ről 2 százalékra csökkentette volna az országos érdekegyeztetésben részt vevő szakszervezetek reprezentativitási küszöbét (vagyis azok a szakszervezetek lettek volna jogosultak egyeztetésre, amelyek taglétszáma eléri a köznevelésben foglalkoztatottak 2 százalékát), ám végül úgy döntöttek, teljesen eltörlik ezt a korlátozást. Köznevelési foglalkoztatotti tanácsok létrehozását is tervezték, de az érdekvédők javaslatára erről is letettek, mert ez úgy gyengítette volna a szakszervezeti rendszert, hogy közben nem erősíti érdemben a munkavállalói érdekérvényesítést.
Elfogadta a javaslatot Lannert Judit tárcája, mégsem állítanak képviseleti küszöböt a szakszervezeteknek„Ez a pofátlanság teteje” – Kiakadt a szakszervezet a Nemzeti Pedagógus KarraA PDSZ beszámolója szerint szó volt a nevelést-oktatást közvetlenül segítő (noks) valamint az egyéb munkakörökben dolgozó iskolai és óvodai alkalmazottak béremeléséről is. Ezzel kapcsolatban Szűcs Dóra, az oktatási bizottság tiszás elnöke azt mondta, a kormány már dolgozik ezen, és igyekeznek ősszel (a beszámoló szerint szeptembertől) megoldani a helyzetet, akár visszamenőleges kifizetéssel is. A pedagógusok elmaradt jubileumi jutalmaival kapcsolatban is azt a tájékoztatást kapta a szakszervezet, hogy a kormány dolgozik a megoldáson.
Szabadabban sztrájkolhatnak majd a tanárok, de még mindig vannak vitás kérdések a szakszervezetek és a minisztérium között Sok pedagógus továbbra sem meri elmondani a véleményét a munkahelyén, mert tart a következményektől
