Fidesz;KDNP;Semjén Zsolt;Tusványos;

Semjén Zsolt (jobbra) a Merre vigyük végzetünk? című nemzetpolitikai kerekasztal panelbeszélgetésen Tusványoson július 24-én

Semjén Zsolt: Világpolitikai okokból jobbszélre csúszik a Fidesz-KDNP

Szólt arról is, hogy önállóbb arculatra és saját programokra van szüksége pártjának.

Világpolitikai okokból jobbszélre csúszik a Fidesz-KDNP, ahol nincs több szavazó, és ezáltal a jobbközép kiürült - mondta Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke Tusványoson újságíróknak nyilatkozva.

Mint a 444 videójából kiderül, Semjén Zsolt szerint a választási vereség után a Kereszténydemokrata Néppártnak (KDNP) erősebben kell megmutatnia saját karakterét, és minden lehetséges választási rendszerre fel kell készülnie. Arról is beszélt, hogy a pártszövetségen belül korábban is voltak hangsúlybeli különbségek, de Orbán Viktorral minden kérdést meg tudtak beszélni. Konfliktusok nem voltak, ugyanakkor úgy fogalmazott: a kétharmados választási vereség új helyzetet teremtett, amelyet értékelni kell.

A volt miniszterelnök-helyettes szerint a KDNP önállósodását sürgető vitaanyag célja nem a Fidesszel kötött szövetség feladása, hanem a kereszténydemokrata párt saját arculatának megerősítése. Azt mondta, nem tudják, milyen választási törvényt fogad el a kétharmados Tisza-kormány, ezért arra az eshetőségre is készülniük kell, hogy arányos választási rendszer esetén a különböző jobbközép pártok szükség esetén önállóan is el tudjanak indulni.

Az ellenzéki politikus úgy vélte, mindig azt a konstrukciót kell választaniuk, amely az adott helyzetben a „keresztény nemzeti tábor” számára a leghasznosabb. Hangsúlyozta ugyanakkor a Fidesszel való együttműködés eredményeit: felidézte, hogy a pártszövetség négyszer szerzett kétharmados parlamenti többséget, és közel két évtizeden keresztül az abszolút többség környékén vagy afölött maradt.

A vereség okai között említette a 16 évnyi kormányzást és azt, hogy egy százalék alatti növekedés mellett nehéz választást nyerni. Emellett úgy értékelt, hogy a Fidesz-KDNP jobbra tolódásával a jobbközép, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Demokratikus Koalíció (DK) visszaszorulásával pedig a balközép is üresen maradt. Szerinte a Tisza ebbe a két politikai térbe tudott bemenni.

Ebből Semjén Zsolt azt a következtetést vonta le, hogy meg kell találni az Európai Unióval való együttélés módját, és közelebb kell húzódni a politikai középhez. Úgy fogalmazott, ez a KDNP kereszténydemokrata értékrendjéből is következik.

A párt önállóbb arculatát elsősorban a keresztényszociális és világnézeti kérdésekben mutatná meg. Példaként a magzati élet védelmét és a szívhang melletti kiállást említette. A Fideszt széles gyűjtőpártnak, a KDNP-t pedig világnézeti pártnak nevezte, amelynek szerinte több saját programot és politikai szempontot kell megfogalmaznia, miközben törvényjavaslatokat eddig is minden alkalommal benyújtottak és felszólaltak.

Semjén Zsolt a párt megújulásáról is beszélt. Kiemelte a KDNP parlamenti frakcióját, Rétvári Bence frakcióvezetőt, valamint Juhász Hajnalkát és Máthé Zsuzsát. Azt mondta, a frontvonalban lévő képviselőik negyven év körüliek, és a párt saját arculattal a jövőben is be fogja tölteni a kereszténydemokrácia szerepét a magyar politikában.

Bár az akkor Szalay-Bobrovniczky Kristóf vezette Honvédelmi Minisztérium 2025 novemberében még összesen 27 milliárd forintot készült költeni az Orbán Gáspár mániájának számító küldetésre, az ötletet végül jegelték.