Nem történt hatósági razzia a szegedi BYD-gyár építkezésén, és a munkavállalókat sem ellenőrizték ilyen módon - közölte a vállalat a Világgazdasággal.
Korábban a South China Morning Post híre alapján beszámoltunk róla, hogy kedden magyar hatósági ellenőrök jelentek meg az épülő üzemben. A lap forrása azt állította, hogy a munkások tartózkodási engedélyeit, társadalombiztosítási kártyáit, munkaszerződéseit és más jogi dokumentumait vizsgálták.
Hatósági ellenőrzés volt a BYD szegedi gyárábanHivatalos tájékoztatás nem jelent meg arról, hogy történt-e helyszíni ellenőrzés, illetve hogy egy ilyen eljárás kapcsolódott-e a kormány által bejelentett szélesebb körű vizsgálathoz. A vállalat ugyanakkor egyértelműen valótlannak nevezte az ellenőrzésről szóló értesülést.
Magyar Péter hétfőn a parlamentben azt mondta, hogy megvizsgálják a szegedi beruházáshoz kötődő valamennyi olyan döntést, tárgyalást és állami kötelezettségvállalást, amelyben Szijjártó Péter korábbi külgazdasági és külügyminiszter részt vett.
Több tíz milliárd forintos magyar állami támogatást hálált meg a BYD a Szijjártó Péternek adott vezetői állássalSzijjártó Péter a BYD-hez igazolt, a Tisza-kormány szigorítani akar a szabályokon
