Világkupa;vízilabda;Sydney;női vízilabda-válogatott;cseh sörök;férfi vízilabda-válogatott;

Alaksza Kinga és a holland Nikki Mejier a Magyarország - Hollandia felkészülési mérkőzésen a margitszigeti Hajós Alfréd uszodában

Az olimpiai bajnok spanyolok ellen kezd a női vízilabda-válogatott a világkupadöntőben

Szerdán Sydneyben megkezdődik a vízilabdázók világkupadöntője, amelyben a magyar női és férfi válogatott is harcba indul a győzelemért. Előbbi a negyeddöntőben – magyar idő szerint – 12:15-től (tv: M4 Sport) az olimpiai bajnok spanyolokkal csap össze. A férfiakra csütörtökön Horvátország vár majd.

Cseh Sándor, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a 2024-es párizsi olimpián még Mihók Attilával közösen irányította az együttest, ezt követően egyedül kapta meg a feladatot és tanítványaival az azóta rendezett három világverseny mindegyikén döntőt játszott. A sorozat a tavalyi világkupán szerzett ezüstéremmel kezdődött, majd a szingapúri világbajnokságon, illetve januárban a funchali Európa-bajnokságon is második lett a válogatott, amelybe több fiatal játékost is beépített a szakember.

A spanyolok ellen hosszú éveken keresztül eredménytelenül próbálkozott a csapat, a negatív sorozat azonban a szingapúri világbajnokságon megszakadt, majd a portugáliai kontinensviadalon is a magyarok diadalmaskodtak. A két együttes legutóbb májusban a vk selejtezőtornáján találkozott egymással, akkor viszont a spanyolok nyertek. Utóbbi összecsapáson nem volt ott a vízben térdsérülés miatt Keszthelyi Rita. A csapatkapitány most újra rendelkezésre áll, ő éppen Ausztráliában, a felkészülés során játszotta pályafutása 381. meccsét a válogatottban, amivel az örökrangsor élére került.

A magyar csapat emlékezetes összecsapásokat vívott a vk helyszínén, múlt csütörtökön 40 (!) ötméteres után nyert a házigazda ausztrálok ellen, majd szintén szétlövés után győzte le a világkupában címvédő amerikai csapatot.

Cseh Sándor a szövetség honlapján hangsúlyozta: a nemzeti csapat nyári programját két részre kell bontani. Ennek első felében a többhetes edzőtábor során élcsapatok, a hollandok, amerikaiak és ausztrálok ellen tudtak játszani, márpedig ez nagyon fontos volt a csapat fejlődése szempontjából.

„Az pedig külön öröm, hogy a négy hivatalos mérkőzésből hármat meg tudtunk nyerni” – hangsúlyozta a szövetségi kapitány hozzáfűzve, ez szerdán semmit nem fog számítani.

„A világkupa egyébként nem is igazi világverseny, inkább egy minitorna, ahol az első nap eldől, mennyire tekinthető sikeresnek a szereplés.

A spanyolok ellen bármi lehet, nagyon jó játékkal sem feltétlenül biztos a győzelem, de a cél egyértelmű, hogy nyerjünk, aztán lenne 24 óránk felkészülni a következő összecsapásra.”

„Ez egy nagyon jó csapat, nagyon jó klubokból összeválogatott játékosokkal. Amikor arról beszélnek, hogy a spanyolok nem olyan jók, arra én mindig azt mondom: a többiek ellen rendre nagyon jó mérkőzéseket játszanak, csak eddig úgy alakult, hogy pont mi vertük őket ki mindhárom világversenyen” – beszélt a riválisról Cseh. Kiemelte: ennek most nem lesz jelentősége, annak sokkal inkább, hogy a két erős centerüket miként tudják semlegesíteni taktikailag.

„Meg kell oldanunk a visszazárást, hiszen rendkívül gyorsak, elöl pedig sok múlik azon, mennyire tudjuk agresszíven támadni a labdával a mozgékony, de elsősorban biztonságra törekvő védekezésüket” – mondta a szövetségi kapitány.

A vk-t 1979-ben indították el, ez lesz a 20. kiírása a sorozatnak, amelynek a nőknél a hollandok az egyeduralkodói, ugyanis nyolc arany-, négy ezüst- és két bronzérem a mérlegük. A magyar válogatott eddig egyszer, 2002-ben diadalmaskodott, ezen kívül két második és három harmadik helyezése van.

Visszatérnek az oroszok

A torna érdekessége, hogy visszatérnek a legjobbak közé az oroszok is, ők a hollandok ellen mutathatják meg magukat újra a sportág élmezőnyében. Ennek a párharcnak a továbbjutója lesz majd a magyar vagy a spanyol csapat ellenfele az elődöntőben. A párviadalok két vesztese az alsó ágon az 5-8. helyért játszhat tovább.

A magyar vk-keret

Kapusok: Neszmély Boglárka, Golopencza Szonja

Mezőnyjátékosok: Alaksza Kinga, Dömsödi Dalma, Faragó Kamilla, Garda Krisztina, Hajdú Kata, Horváth Zsófi, Keszthelyi Rita, Kovács-Csatlósné Szilágyi Dorottya, Lendvay Zoé, Sümegi Nóra, Tiba Panna, Vályi Vanda, Varró Eszter

A La Liga vezetője, Javier Tebas úgy véli, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) tönkreteszi a futballipart. A La Gazzetta dello Sportnak adott interjúban bírálta a világbajnokság ivószüneteit, a döntő hosszú félidei szünetét, Folarin Balogun, az Egyesült Államok csatárának eltiltásának elhalasztását, valamint a 64 csapatos nyári torna jövőbeli lehetőségét is.