Hétfőn ismét előkerült a brit kormányfők londoni hivatali rezidenciája előtt az utóbbi években túl sokat látott szónoki emelvény, amit később, az új prime minister megérkezésével két „egyszerű” mikrofon váltott fel. Előbb Sir Keir Starmer rövid búcsú-, majd Andy Burnham hasonlóan kurta programbeszédével forgószélszerű tíz hét fejeződött be a Munkáspárt és ezzel a szigetország történetében.
Mint arról több ízben beszámoltunk, az események a május 7-i részleges helyhatósági, valamint skóciai és walesi autonóm nemzetgyűlési választások után gyorsultak fel, melyeken a kormánypárt katasztrofális eredményeket ért el.
Az ezt követő lemondások – köztük legsúlyosabban Wes Streeting egészségügyi, majd a katonai költségvetés mértéke miatt távozott John Healey védelmi miniszteré – megpecsételték Starmer sorsát, hiába hozta vissza a hatalomba a 2019-es kilátástalan helyzet után 2024 júliusában történelmi jelentőségű fölénnyel a Labourt.
A kormányfőre fokozódó nyomás nehezedett a parlamenti frakció részéről is, amiért a saját jövőjük miatt is aggódó honatyák egyre kevésbé látták biztosítva, hogy a legkésőbb három év múlva esedékes következő parlamenti vokson képes lesz legyőzni a közvélemény-kutatásokban folyamatosan vezető, Nigel Farage irányította populista, szélsőjobboldali Reform UK pártot.
Sir Keir eleinte ragaszkodott tisztségéhez, illetve indulni kívánt egy esetleges vezetőválasztási küzdelemben, de végül jobbnak látta, hogy június 22-én, négy nappal azután, hogy Andy Burnham a kormányfői pozícióhoz elengedhetetlen képviselőséget a Manchesterhez közeli Makerfield választókörzetben megszerezte, bedobta a törülközőt.
Elmaradt az időigényes és csak újabb feszültségeket a felszínre hozó utódlási folyamat is, és miután a frakció 403 tagja közül 379 ajánlotta a volt nagy-manchesteri főpolgármestert a Labour első emberének a pozíciójára, múlt pénteken megtörtént az „Észak királyaként” emlegetett 56 éves politikus „megkoronázása”.
A leköszönő kormányfő az egy hónappal ezelőttihez képest sokkal kevésbé érzelmes hangon szólalt meg helyi idő szerint röviddel 11 óra után. A szűk Downing Street két oldala zsúfolásig megtelt tudósítókkal, illetve Sir Keir legközelebbi munkatársaival, szövetségeseivel és barátaival, akik dübörgő tapssal fogadták, majd búcsúztatták.
Sir Keirnek ezúttal nem csuklott el a hangja, ahogy bejelentette: befejeződik életének kormányfői fejezete, elvégezte a munkáját, arcán mosollyal és emelt fővel távozik. Hangsúlyozta, mekkora megtiszteltetés volt az országot szolgálnia, mely irányítása alatt „erősebbé vált, és a társadalmi igazságosság is jobban működik”.
Szellemi hagyatékából, vívmányai közül a gazdaság és a közszolgáltatások javuló tendenciáját hangsúlyozta, majd következett a gyermekek kiemelése a szegénységből, a bevándorlás csökkentése és az Egyesült Királyság nemzetközi tekintélyének növelése. Sir Keirt gyakran érte az a vád, hogy túl sok időt szentel a külpolitikának, utazásoknak, de ténylegesen a La Manche csatorna másik oldalán érte el legnagyobb sikereit.
A múlt hét végén mind a nagyrészt általa kezdeményezett, Ukrajna támogatására létrehozott „tettre készek szövetsége” Párizsban, mind Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kijevben a legnagyobb elismeréssel méltatta a szerepét. Beszéde végén a lehető legjobbakat kívánta Andy Burnhamnek, akit minden lehetséges támogatásáról is biztosított.
Még nem hangzott el a déli harangszó, amikor III. Károly a Buckingham-palotában a hagyományoknak megfelelően audiencián fogadta Sir Keirt, és tudomásul vette nem egészen négyéves uralkodása harmadik kormányfőjének lemondását. A formális találkozáshoz később Lady Victoria Starmer is csatlakozott, majd távozásuk után felesége, a holland származású Marie-France van Heel társaságában Andy Burnham is megérkezett, hogy nem sokkal később az immár 59. brit kormányfőként hagyja el a már csak hivatalos eseményekre használt királyi rezidenciát.
Ha lehet, a Downing Street még jobban megtelt a szigetország első katolikus kormányfőjének üdvözlésére. Stábján és tanácsadóin kívül feltűnően sok fiatal és még több gyermek sorakozott fel köszöntésére. Több részletében már előre kiszivárogtatott programhirdetése meglepően szűkre szabott volt, noha a közvélemény nagyon keveset tud céljairól, prioritásairól, hiszen sem parlamenti, sem párton belüli „tesztelésnek” nem volt kitéve, manchesteri eredményeitől eltekintve tiszta lappal indul.
Főleg általánosságokat tartalmazó felszólalásában többször is visszatért a nemzedéke által elkövetett hibákra, a „reflexió és új elhatározások” szükségességére. A legfontosabb kihívásnak a stabilitás visszanyerését nevezte. A cél „a régi rossz gyakorlattal való felhagyás és egy új politikai modell kidolgozása”, melyekkel korrigálhatók lesznek a 80-as évek „helytelen lépései, beleértve a privatizációt és az ipari termelés visszafogását”.
A tőle szokatlanul, de az alkalomhoz illően sötét öltönyt, fehér inget és nyakkendőt viselő fiatalos, dinamikus politikus az év második felében egy 10 évre szóló megújulási tervet terjeszt az ország elé. Azonnal belevág azonban abba, hogy az emberek „levegőhöz jussanak, csökkenjenek megélhetési költségeik”. Ígérete szerint első lépése egy a hajléktalanság megszüntetésére vonatkozó rendelet kiadása, a folytatás pedig egy oktatási reform és a mentálhigiénés támogatás kiterjesztése. Andy Burnham végezetül ünnepélyes ígéretet tett arra, hogy tevékenységét a helyes értékek és normák középpontba állítása határozza meg. „Eljött az a pillanat – tette hozzá –, amikor az Egyesült Királyság elkezdhet újra hinni, hiszen visszatér a remény.”
Észak királya a csúcsra tör, avagy így buktass kormányfőt