Andy Burnham, Manchester volt polgármestere az Egyesült Királyság új miniszterelnöke, miután III. Károly király hétfőn megbízta az új brit kormány megalakításával.
Előzőleg benyújtotta lemondását a brit miniszterelnöki tisztségről Keir Starmer III. Károly királynak. A Buckingham-palota bejelentése szerint az uralkodó elfogadta a kormányfő lemondását. Keir Starmer, aki alig több mint két évig állt a munkáspárti brit kormány élén, a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal előtt elmondott utolsó miniszterelnöki beszédében úgy fogalmazott, hogy munkája befejeződött, de kormányfőként eltöltött időszakában sikerült az Egyesült Királyságot és a Munkáspártot is megerősítenie.
Beszéde után hajtatott felesége társaságában a Buckingham-palotába, ahol az uralkodó audiencián fogadta a házaspárt. Keir Starmer az audiencia során ajánlotta fel lemondását a kormányfői posztról, és kérését a palota hivatalos beszámolója szerint III. Károly elfogadta. Starmer ezután a Munkáspárt kormányzati tisztség nélküli alsóházi képviselőjeként távozott a palotából.
Eldőlt, Andy Burnham lesz a következő brit miniszterelnökLemond Keir Starmer brit miniszterelnökÉszak királya a csúcsra tör, avagy így buktass kormányfőt
