Sulyok Tamás elnöki tisztsége megszűnésének másnapján a legfőbb ügyész ellen indítandó hivatalvesztési eljárásról szóló javaslati kérelmet nyújtottak be Forsthoffer Ágnesnek, az Országgyűlés elnökének, aki a köztársasági elnök jogköreit gyakorolja az új köztársasági elnök megválasztásáig.
A z ukrán pénzszállítók jogi képviselőjeként ismert Horváth Lóránt ügyvédi Iroda ezzel kapcsolatos, lapunknak is elküldött közleményéből kiderül: Horváth Lóránt és Laczó Adrienn ügyvédként, sértetti képviselőként és közéleti szereplőként arra kérte a házelnököt, hogy fontolja meg intézkedést, hogy a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés kimondja a legfőbb ügyész hivatalvesztését, ha a legfőbb ügyész neki felróható okból nem tesz eleget megbízatásából eredő feladatainak, illetve jogerős ügydöntő határozatban megállapított bűntettet követett el vagy más módon tisztségére méltatlanná vált.
Forsthoffer Ágnes: Minden erőmmel azon leszek, hogy a rám ruházott feladatokat pártatlanul és az ország érdekeit szolgálva végezzemJavaslatuk indoklásaként a kérelmezők öt olyan tényállást tártak Forsthoffer Ágnes elé, amelyek szerintük önmagukban és összességükben alkalmasak lehetnek megbízatásból eredő feladatok felróható elmulasztásának, illetve a méltatlanná válás alátámasztására:
az „aranykonvojügyben” ismertetett körülmények arra utalnak, hogy a Legfőbb Ügyészség vezetése egy előre meghatározott időpontban végrehajtandó rendészeti és politikai célú művelet büntetőeljárási feltételeinek megteremtésében közreműködhetett. Ezzel párhuzamosan a legfőbb ügyész elmulasztotta az ügyészi törvényességi felügyelet körében szükséges intézkedéseket a Terrorelhárítási Központ eljárásával, az érintettek fogvatartásával, sanyargatásával, a kényszerítő eszközök alkalmazásával és az anyagi javak lefoglalásával összefüggésben.
a Semjén Zsolt, valamint Gulyás Gergely sérelmére állítólagosan elkövetett rágalmazási ügyekben a vádképviselet ügyészség általi átvétele olyan kivételes, a korábbi ügyészségi gyakorlattól eltérő intézkedéseket jelentett, amelyek hivatalban lévő kormánypárti politikusok részére indokolatlan eljárási előnyt biztosíthattak. Az intézkedések választásokat követő visszavonása tovább erősítette azt a látszatot, hogy azok meghozatalakor nem a szakmai és a törvényességi szempontok érvényesültek.
a Terrorelhárítási Központ külföldi személyvédelmi szolgáltatásainak igénybevétele kapcsán ismertetett adatok azt vetik fel, hogy Nagy Gábor Bálint olyan védelemben részesült, amelyre a vonatkozó kormányrendelet alapján nem volt jogosult, és amelynek költségeit a Legfőbb Ügyészség közpénzből térítette meg. E magatartás jogszerűsége, indokoltsága és a közpénzek felhasználásának törvényessége aggályos.
a büntetőjogi legfőbb ügyész-helyettesi tisztség tartós betöltetlensége azt mutatja, hogy a legfőbb ügyész közel egy éven keresztül nem tett eleget az ügyészi szervezet törvényes működéséhez szükséges személyi feltételek biztosítására irányuló feladatának.

