Mikor és hogyan találkozott először az adaptív divat fogalmával, és miért ragadta meg ez a terület? Volt esetleg személyes érintettsége?
Őszinte leszek: először maga a modularitás fogott meg, még az egyetemi tanulmányaim elején. Az adaptivitás már később, a mesterképzésem alatt, éppen a Covid-időszakban kezdett foglalkoztatni. Gyakorlatilag abból a gondolatból, hogyan építhető fel egy tárgy a felhasználó igényei szerint, váltottam arra, hogy miként alkalmazkodhat egy tárgy a felhasználójához. Tehát számomra először egy gondolatkísérlet volt maga az adaptivitás, hogyan lehetne tárgyakat és ruházatot úgy létrehozni, hogy nem a viselője alkalmazkodik hozzá, hanem maga a ruha/tárgy alakul a viselőjéhez.
Azt tartjuk: mindig az társadalom, faj marad fenn, amely jobban képes alkalmazkodni a változásokhoz. Mindez a divatra, öltözködésre és fenntarthatóságra lefordítva azt jelenti, hogy azt a tárgyat tudjuk legtovább használni, amit a legsokoldalúbban tudunk használni, alkalmazható több kontextusban, testalkaton, méreten és formán. Maga ez a kísérleti elképzelés is megragadt a gondolataimban. Éppen ekkor kijutottam Erasmus-ösztöndíjjal Helsinkibe, az Aalto Egyetemre, ahol Wearable Technologyt és Innovative Fashiont tanulhattam. Olyan témákkal foglalkozhattam, mint a szélsőséges körülményekhez való alkalmazkodás, testmonitorozás úgynevezett soft interface-ekkel, amelyek textilalapú áramkörök, illetve alternatív szabászati módszerekkel, mint egy darabból kialakítani egy ruhadarabot vagy varratok nélkül összeállítani azt.
Személyes érintettségem nem volt a területtel, viszont mindig is szociálisan érzékeny voltam. Bár ha tágan értelmezzük, valójában mindenki érintett, hiszen hol kisebb, hol nagyobb mértékekben, de állandóan változik az ember teste: növünk, fogyunk és hízunk, balesetek érnek minket. Nem tudhatjuk előre, mi fog velünk történni. Ráadásul a konfekcióruhák és a mérettáblázatok idealizált arányokhoz és méretekhez készülnek, de valójában sokkal változatosabbak vagyunk.
Hogyan, miben kell másként megtervezni az adaptív ruhákat, mint a hagyományos darabokat? Honnan szerzi az inspirációt?
Talán a legfontosabb, hogy ezen a területen maga a probléma az inspiráció. Először megoldási lehetőségeket kell találni, utána azokat funkcionálisan felhasználni. Az esztétika ezek után kap szerepet. Számomra az építészet, a természet és a népi kultúrák tárgyhasználata a leginspirálóbb. Sokszor a leegyszerűsített megoldások a legjobbak. Az tart sokáig, amíg egy bonyolult témára/problémára leegyszerűsödik a válasz. Ha ez megvan, egyértelművé válik a megoldás.
Rengetegen mesélnek nekem arról, éppen milyen nehézségeik vannak az öltözködésben. Persze nekem is megvan a magam gondja: mindig túl vékonynak, túl kicsinek számítottam. A mérettáblázatok változásai miatt sokszor a számozás szerint kisebb ruhát kell vennem, mint tizenévesen. De érintett lehet mindenki, aki súlyingadozással, puffadással, vizesedéssel küzd, vagy éppen eltörte a karját vagy lábát. Az igazi kihívás ezekben a szituációkban öltözködni. De nem lenne jobb, ha nem kellene ilyen esetben lecserélnünk a ruhatárunkat?
Honnan értesült a Zalando pályázatáról, amelyen aztán nagy sikert ért el?
Éppen készültem megvédeni a mester diplomamunkámat, amely egy adaptív kiegészítő kollekció volt, olyan táskákat akartam létrehozni, amelyek ráalakulnak a belehelyezett tárgyra. Lézerperforált felületeket alkalmaztam, amely hálószerűen vesz fel különböző méreteket és formákat. Ezáltal szinte lapos tárgyak hozhatók létre, minimális anyagfelhasználással, mégis pakolhatóak ezek a táskák. A diplomakollekcióm tervezése kapcsán sokáig tervben volt, hogyan lehetne a végeredmény öltözék- és kiegészítőkollekció egyaránt. Az öltözéket végül akkor félreraktuk a konzulenseimmel, de ekkor egy MOME-csoportban olvastam a Zalando Design Academy Adapt pályázatáról, amelynek a kiírásába viszont teljes mértékben megfelelt a koncepcióm. Olyan terveket és ötleteket vártak, amelyek ép és nehézséggel élők számára is használhatók, illetve fenntarthatósági szempontokat is figyelembe vesznek a tervezés során. A terveim lézerperforált ruhadarabok voltak, amelyek zero-waste szabászati módszerekkel létrehozhatók.
Különböző nyúlási mértékekkel rendelkező mintákat helyeztem el a négyzet alapú szabásmintákba annak megfelelően, hol milyen tágulékonyság szükséges.
Mindez XS-től L-es méretig felvehető ruhadarabokat eredményez.
Milyen ötletek jelentek még meg a pályázaton?
Alapvetően minden pályázó másként közelítette meg a témát, és más-más problémákra reflektált, de többen foglalkoztunk a méretváltás, méretre igazíthatóság lehetőségével. Voltak projektek arra is, hogy kerekesszékesek, akiknek megváltozott az idegrendszeri állapotuk – például a kéz fogó- és nyomóereje csökkent, mozgástartománya leszűkült –, miként tudnak egyedül felöltözni, de közben a testük legyen könnyen elérhető az orvosi vizsgálatoknál. Az is érdekes szempont, hogy milyen más szerkesztési módokat és szempontokat kell figyelembe venni ülő testhelyzetre való tervezésnél. Voltak olyan projektek is, amelyek végtagprotézissel élők öltözködésével foglalkoztak, például hogyan vehető fel egy műlábra egy hétköznapinak tűnő ruhadarab, mint a farmernadrág. A legfontosabb, hogy mindenki azon dolgozott, hogyan érezheti magát bármilyen nehézséggel élő „normális”-nak, egyenértékűnek, vagy igazából ez legyen az új normál.
Honnan tudták, mire van szükségük az érintetteknek?
A pályázat egy 1,5 hónapos online oktató résszel indult, amelyben protézis- és kerekesszékgyártók, parasportolók, inkluzív modellek, illetve az adaptív és inkluzív dizájn területén már dolgozó szakemberek tartottak előadást a saját területeikről, nézőpontjaikról. Így sok különböző aspektust lehetett megismerni. Ennek konklúziójaként készítették el a pályázók tervkoncepcióikat. Mindezt egy 10-tagú zsűri bírálta, amelyben a Zalando és a VORN munkatársai mellett független szakemberek is ültek. Úgy gondolom, az én munkámban annak univerzális, de innovatív megoldását értékelték.
Hogyan látja azoknak az embereknek a helyzetét, akiknek tervez? Miért fontos számukra a praktikus, ugyanakkor divatos ruházat? És a társadalom mennyire fogadja el azt, hogy például egy kerekesszékes ember is szeretne csinosan felöltözni?
Összességében azt mondanám, Magyarországon bizonyos szempontból érzékenyek vagyunk a mozgáskorlátozottak nehézségeire. Számos helyen van a tömegközlekedésben közvetlen lift a peronra, rámpák középületeknél, egyre több az alacsony padlós villamos, vonat és busz is. Kontrasztként Berlinben számos metróállomás a felszínnél magasabban helyezkedik el, csak lépcsőn megközelíthető a peron, illetve sokszor a vonatok padlómagassága és a peron magassága sincs összehangolva. Ilyen szempontból itthon sokan önállóbb és szabadabb életet élhetnek a mozgáskorlátozottak a nehézségeik ellenére. Öltözködésben pedig úgy gondolom, mindenki megérdemli, hogy jól érezze magát a bőrében, nehézségtől, kortól, nemtől függetlenül. Mindenki megérdemli, hogy a legtöbbet hozhassa ki magából, hiszen mindannyian ugyanolyan értékesek vagyunk.
Az, hogy valakinek testi vagy mozgásnehézsége van, nem jelenti azt, hogy ne lehetne valami másban jó.
Ugyanúgy lehetnek jogászok, marketingszakemberek, divattervezők, sportolók, és még lehetne bőven sorolni. Csinosnak lenni pedig soha sem bűn.
