Ahogyan ma mondják: ezt még én sem láttam jönni. Pedig kezdettől fogva ádáz ellenfele voltam a VAR-nak, s anélkül, hogy elégedettséget éreznék – sőt –, évek óta egyre-másra tapasztalom, hogy szinte minden aggályomat megerősíti a valóság. A döntések nem lettek megnyugtatóbbak, éppen ellenkezőleg, nyilvánvaló és a tévémonitorozás nyomán felfoghatatlan tévedések borzolják újra és újra az idegeket, cserébe rendszeresen áll a játék alkalmanként három, négy, öt percig legalább.
A világcsúcs – nem időben, hanem elnézésben – a francia–paraguayi vb-nyolcaddöntő volt. Nem azért, amit a tévészoba jelzése után megítélt a VAR-hoz illően követhetetlen Ilgiz Tantasev üzbég játékvezető. (Világos, hogy onnan választ a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség, hiszen a híres taskenti iskolát méltán emlegetik a futball megalapozói között.) Bár a Désiré Doué elleni szabálytalanságot senki nem vette volna észre, ha nem hívják ki videózni a FIFA zavart emberét, az kétségtelen, hogy a francia cserecsatárral szemben szabálytalanságot követtek el.
Az ezután következő tizenegyessel döntötte el Kylian Mbappé, az ezúttal szürke kékeknek a hőségtől, lassúságtól egyaránt bágyasztó Philadelphiában is meg-megmozduló vezéralakja az „egygólos meccset”, ami napjaink szofisztikált kifejezése a dögunalmas találkozóra.
De nem ez a szégyen.
Hanem az, hogy a meccs kétharmadáig hibátlanul védekező paraguayiak az ítélettől, majd a bekapott góltól idegileg teljességgel kikészültek, és olyasmikre vetemedtek, amik ócska kocsmai verekedők elfajzásait idézték. Az még semmi, hogy sunyin és durván vádlin taposták a franciákat, amikor ott sem volt a labda, mert Juan Cáceres a földről dühből visszarúgott az őt ellökő Mbappénak, majd Matias Galarza egyszerűen bemosott egyet Dayot Upamecanónak.
Mondanám, hogy az ilyesmi Tantasevnél csak nüansszal jobb játékvezetőnek is kiszúrja a szemét. Ha nem tudnám, hogy például 1962-ben Santiagóban ezeknél is súlyosabb incidensek zajlottak a Chile–Olaszország meccsen (2-0), amelyet a fair play állítólagos hazájából érkező angol Ken Aston vezetett el. Ám ott még nem volt képernyős kontroll.
Pardon, itt sem volt.
Hiszen még a VAR-őrség sem látta, mi történt. Vagy nem akarta látni. Abból a szempontból érthetően, hogy az ilyesmi nem futballpályára való. De nem akarom elviccelni az ügyet, mert a helyzet egyre nyomasztóbb, a futball e tekintetben is sok sebből vérzik.
A feldühödött dél-amerikaiak szerint a meccset így kell rögzíteni: VAR–Paraguay 1-0. Ez fokozza a romboló hatást. Mindenkire nézve.
A legpusztítóbb benyomás azonban az: a VAR ott áll a padlóra küldött labdarúgás fölött, és már csak arra vár, hogy a bíró elszámoljon tízig.
