Nem meggyőző magyarázat, hogy portfólió-átalakítás zajlik. Az odáig rendben van, hogy bizonyos szennylapok kukába kerülnek, ahogyan az is, hogy a megyei lapoknál átszervezések történnek. Az viszont nincs rendben, ha a Népszabadság bezárását követően egy másik baloldali érzelmű embereket kiszolgáló lap is lekerül a sajtópalettáról.
Azt eddig is tudtam, hogy nagy a baj, de ahogy a lap főszerkesztője és munkatársai, úgy én is – akinek rendszeresen jelentek meg írásai, kezdetben a Véleményrovatban, később a Szép Szó mellékletben – reménykedtem abban, hogy ha az eddigi tulajdonos nem is, de akad majd valaki, vagy valakik, aki/akik mentőövet dobnak, hogy egy kulturális, írhatnám azt is, nemzeti érték ne kerüljön a süllyesztőbe. A legfrissebb hírek már nemcsak arról szóltak, hogy a nyomtatott lap digitális mását, a PDF-verziót 2026. július 3-án készítik el utoljára, hanem arról is, hogy a felhalmozott tartozások miatt a weboldal túlélése is bizonytalan. Hol vannak a baloldali kormányok alatt meggazdagodott emberek, miért nem lépnek a baloldali pártokhoz köthető alapítványok?
Németh Péter: OlvasóinkhozAzokkal értek egyet, akik azt állítják, hogy egy országos napilap megszűnése egyes társadalmi csoportok körében információs vákuumot teremthet. Abban az esetben pedig, ha a print mellett a digitális formátum is akadályoztatva van, akkor demokratikus deficit is keletkezhet. Tanulmányok mutatnak rá, hogy a sajtó elengedhetetlen a hatalom ellenőrzéséhez. Éppen az országos terjesztésű napilapok azok, amelyek oknyomozó munkájuknak köszönhetően megismerhetőek a hivatali visszaélések, törvénytelenségek. Ilyen lap a Népszava is, ahová nagy tudású újságírók szegődtek. Ezeknek az elvárásoknak a lap mindenkor eleget tett.
Ismereteim szerint a hazai reklámpiac folyamatos növekedést mutat, megközelíti a 760 milliárd forintot. Látom azt is, hogy a printpiac részesedése a reklámköltésekből drasztikusan lecsökkent. A mentőöv éppen az ún. digitális láb lenne, a Telex, vagy a Magyar Hang mintájára.
Megtörténik, ami az elmúlt 180 évben elképzelhetetlennek tűnt, megszűnik a nyomtatott napi politikai sajtó Magyarországon
