Kúria;bírók;Országos Bírósági Hivatal;Varga Zs. András;Senyei György Barna;

Nem lelkesednek a bírók, amiért rájuk bíznák a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal elnökének sorsát

Úgy vélik, a bírák kétharmada nem állna bele egy ilyen eljárásba.

Nem tartják jó ötletnek a megkérdezett bírók, hogy rájuk lőcsölné az új kormány a kúriai elnök, Varga Zs. András, valamint az Országos Bírói Hivatalt (OBH) vezető Senyei György eltávolítását – írja a 24.hu.

A portálnak egy büntetőbíró úgy fogalmazott:

„berakhatják az Alaptörvénybe a visszahívás intézményét, de az nem fog funkcionálni még Varga Zs. András esetében sem, pedig nála utáltabb ember talán nincs a bírók körében”.

Közölte, biztos benne, hogy a Kúria elnökét ezzel a módszerrel nem tudják visszahívni, mert a bírók kétharmada nem állna bele egy ilyen eljárásba.

Egy másik bíró arra hívta fel a figyelmet, hogy 2700 bíró van, így legalább 1800-nak az aláírására lenne szükség ahhoz, hogy leváltsák Varga Zs. Andrást. Hozzátette, esélytelen egy ilyen akció összehozása, és arra figyelmeztetett, hogy a két vezető rendkívül széles jogkörrel rendelkezik, ezért kétszer is meggondolja minden bíró, hogy csatlakozzon-e egy visszahívásos kezdeményezéshez, mert ha az sikertelen, annak súlyos következményei lehetnek rájuk nézve.

– Mi van, ha csak ötszáz kolléga neve van az íven? Kirúgni ugyan nem fognak, de egy életre elvágom magam

– jegyezte meg. Szerinte az a gond, hogy miközben az új kormány máshol végigviszi a rendszerváltást, addig az igazságszolgáltatásban cserben hagyják őket, hogy oldják meg a két vezető eltávolítását. – Láthatóan nem veszik figyelembe, hogy milyen függelmi viszonyban vagyunk – állapította meg.

Egy harmadik bíró a hosszú távú következményeket hangsúlyozta. – Mutasson még egy olyan rendszert, ahol a beosztottak megválaszthatják a saját főnöküket, majd, ha nem tetszik nekik, el is mozdíthatják! Ez a rendszer nem hatékony. A társadalomnak joga van az elhivatott, szorgalmas és képzett bírókhoz. De a bíró mint munkavállaló ebben ellenérdekelt. Úgyis megkapja a fizetését, neki ne mondják meg, hogy többet meg jobban is lehetne és kellene teljesíteni – fogalmazott. Ő a maga részéről mihamarabb leváltaná a Kúria elnökét, de nem ezzel a módszerrel.

Tucatnyi elveszített bírósági per és eltitkolt költségvetési adatok jelzik, hogyan próbálta meg a veszprémi hatóság a jogszabályokat kijátszva átnyomni a civilek által támadott tóparti gigaberuházásokat – tudtuk meg.