kánikula;hőségriasztás;

A kánikulában a legnagyobb kincs a hűsítő víz, ugyanakkor már 110 településen volt vagy van vízkorlátozás

Tombol a kánikula, csúcson minden szinten a védekezés

Egyre több településen van érvényben vízkorlátozás, és szüntelenül járnak a klímaberendezések – már ahol vannak – a szokatlan június végi melegben.

Az országos tiszti főorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján a június 27-én 00.00 órától elrendelt legmagasabb, harmadfokú hőségriasztást július 1-jén (szerda) 24.00 óráig az ország egész területére meghosszabbítja. A hőség elleni védekezés egész hétvégén folyamatos volt: országszerte több mint 400 helyen osztottak ivóvizet, 130 ezer liternél is többet juttattak el az emberekhez, 722 helyszínen működött párakapu, 110 településen volt vagy van érvényben valamilyen szintű vízkorlátozás. A tűzoltóknak pedig már több mint 350 szabadtéri tűzhöz kellett kivonulniuk – közölte a miniszterelnök hétfőn a Facebook-oldalán. Magyar Péter a videóban azt is elmondta: az Országos Kórházi Főigazgatóság jelentése szerint szombaton és vasárnap egyetlen tervezett műtét sem maradt el, ugyanakkor öt intenzív osztályon hibásodott meg a klímaberendezés, amelyek javítását azonnal megkezdték. 

Több kórházban, így az Országos Onkológiai Intézetben is vannak fennakadások a klímarendszerek korábbi karbantartásának, javításának elmaradása miatt – tette hozzá, jelezve, hogy Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter folyamatosan kapcsolatban áll a kórházakkal, és a kormány minden lehetséges támogatást megad a meghibásodások mielőbbi elhárításához.

A miniszterelnök közölte, hogy a MÁV hálózatán 25 vasútvonalon volt érvényben sebességkorlátozás a rendkívüli hőség miatt; az M1-es és M7-es autópályán kialakult torlódásokban több ezer palack ásványvizet osztottak ki az autósoknak. Arról is beszélt: a hétvégén több tízezer ember vett részt szabadtéri rendezvényeken, és a Magyar Honvédség a tiszaújvárosi triatlonversenyre, az orfűi fesztiválra és a zalacsányi Örvényes Völgy Fesztiválra is ivóvizet szállított. Budapesten a Pride szervezőivel történt egyeztetés nyomán a honvédség 14 ezer zacskózott ivóvizet biztosított a résztvevők számára.

Bár vasárnap már megdőlt a napi melegrekord, hiszen Budakalászon 40,7 fokot mértek, a rendkívüli meleg még nem ért véget, ezért a közszférában a lehetőségekhez mérten otthoni munkavégzést rendeltek el. Továbbá arra kérnek minden munkáltatót, hogy ahol erre lehetőség van, biztosítsák a távmunkát vagy a rövidített munkavégzést, ahol pedig ez nem lehetséges, gondoskodjanak megfelelő védőitalról, pihenőidőről és klimatizált munkakörnyezetről – emelte ki a miniszterelnök, hozzátéve: azt is kérik, a tervezett kültéri munkavégzéseket ütemezzék át későbbi időpontokra.

Magyar Péter arra kérte a vendéglátóhelyeket, hogy a következő napokban biztosítsanak egy pohár ivóvizet és szükség esetén mosdóhasználatot minden arra rászorulónak, és kérte a templomok, közintézmények, hűtött helyiségek megnyitását a következő napokban.

Az Országos Mentőszolgálat a hőségriadó idején is a várható ellátási igényekhez igazodva biztosítja a folyamatos és biztonságos sürgősségi betegellátást – tudta meg a Népszava. „Az extrém hőség jelentősen növeli az egészségügyi segítséget igénylő esetek számát, ezért bajtársaink fokozott terhelés mellett végzik munkájukat: június 28-án országszerte 4061 esetben nyújtottunk ellátást” – közölte kérdésünkre a kommunikációs osztály. Hozzátették: a hőség következtében leggyakrabban kiszáradás, napszúrás, hőguta, keringési rosszullétek, valamint a szív- és érrendszeri, illetve egyéb krónikus betegségek állapotromlása miatt kérnek segítséget. Kiemelten veszélyeztetettek az idősek, a krónikus betegek, a kisgyermekek, valamint a tartósan a szabadban dolgozók. Számos hőség okozta rosszullét megelőzhető a megfelelő folyadékfogyasztással, a tűző nap és a fokozott fizikai megterhelés kerülésével, valamint a veszélyeztetett személyek fokozott odafigyelésével.

A kánikulában a vízimentőkre fokozott mentális és pszichés teher nehezedik

Azt is megtudtuk, hogy a mentőszolgálat folyamatosan figyelemmel kíséri az ország különböző térségeiben jelentkező ellátási igényeket, és szükség esetén átszervezi kapacitásait annak érdekében, hogy mindenhol biztosítani tudja a gyors és szakszerű betegellátást. Kérdésünkre, hogy a mentők hogyan bírják ezt a megnövekedett terhelést, arról tájékoztattak, hogy a bajtársak védelme érdekében számos intézkedést tettek. „Minden mentési és ügyeleti gépjárművünk klimatizált a vezetőfülkében és a betegtérben egyaránt, a klímaberendezések jelenleg 97,76 százaléka üzemképes (06. 26-i adat). A fennmaradó 24 jármű esetében a javítás folyamatos, a meghibásodásokat soron kívül elhárítjuk. A 256 mentőállomás mintegy 95 százalékán klimatizált pihenő- és tartózkodóhelyiségek állnak rendelkezésre, a fennmaradó 12 állomáson pedig a klímaberendezések telepítése vagy javítása zajlik. A rendkívüli hőség idején kiemelt figyelmet fordítunk bajtársaink megfelelő folyadékellátására is. A védőitalok kiosztása országosan több ütemben történik, összesen több tízezer liter ásványvíz biztosításával. Emellett a szolgálatszervezés során a szükséges pihenőidőket és hűtési lehetőségeket is biztosítjuk. A rendkívüli időjárási körülmények ellenére bajtársaink felkészülten és elhivatottan végzik munkájukat, a hőség miatt egészségügyi ellátásra közülük senki nem szorult” – közölték.

A Vízimentők ­Magyarországi Szakszolgálata munkatársai számára a rendkívüli forróság nem a pihenésről, hanem a legmagasabb szintű fizikai és mentális megterhelésről szól – írták meg a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményükben. Amíg a strandolók a „hűsítő” vizet élvezik, a vízimentők órákon át a tűző napon dolgoznak, ahol a hibázásnak súlyos következményei lehetnek.

Kifejtették: rendkívüli fizikai kihívásokkal szembesülnek, főleg ezekben a napokban. A közvetlen napsugárzás és a homok vagy beton által visszavert hő miatt a szolgálati helyeken a hőmérséklet gyakran a 40 Celsius-fokot is meghaladja. 

A folyamatos koncentráció mellett saját magukat is védeniük kell a kiszáradástól, a napszúrástól és a le­égéstől. A hőség ellenére több felszereléssel, bármelyik másodpercben készen kell állniuk arra, hogy a vízbe ugorjanak és maximális intenzitással életet mentsenek.

A vízimentőkre mentális és pszichés teher nehezedik. A kánikulában a strandok zsúfolásig megtelnek, ami radikálisan növeli a potenciális veszélyhelyzetek számát. A csillogó víztükör és a tömeg monitorozása órákon át rendkívüli módon elfárasztja a szemet és az agyat. A másodpercek alatt kialakuló fulladásos helyzetek felismerése teljes és lankadatlan éberséget követel meg tőlük.

A vízimentők felhívták a figyelmet a kánikulában jelentkező legfontosabb veszélyforrásokra. Felhevült testtel tilos vízbe ugrani, mivel a hirtelen hidegsokk reflexszerű szívmegállást vagy eszméletvesztést okozhat. Ne fogyasszunk alkoholt, mert az tompítja a veszélyérzetet, rontja a koordinációt és növeli a görcshajlamot. Ügyeljünk a viharjelzésre, mivel a hirtelen lecsapó viharok és a felerősödő hullámzás miatt ilyenkor a partra jutás szinte lehetetlenné válhat. 

Ezekben a napokban extrém az UV-sugárzás is, a vízen tartózkodva a reflexió miatt a leégés és a fejfájással, szédüléssel járó napszúrás sokkal gyorsabban kialakul.

A vízimentők arra is figyelmeztettek, hogy a matracok és úszógumik könnyen elsodródhatnak, ha a szárazföld felől fúj a szél, így a gyanútlan fürdőzők egyszer csak a mély vízben találhatják magukat.

A tartós hőség egyébként nemcsak a levegőt, hanem élővizeinket is felmelegítette, így már nem igazán nyújtanak enyhülést a strandolóknak. A Velencei-tó vízhőfoka Agárdnál meghaladta a 30 Celsius-fokot, a part közelében kihelyezett vízmérő pedig 37 fokot mutatott. Ez nemcsak a fürdőzők számára kellemetlen, hanem jelentősen növeli az algásodás kockázatát is, ami a vízminőség romlásához vezethet. A Balaton 28-30, a Duna Budapestnél 27, a Tisza Szegednél 28 fokos.

A csendes gyilkosAz X-en közzétett bejegyzésében Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója azt nyilatkozta, hogy június 21. óta több mint 1300 többlethalálesetet regisztráltak, amelyek az európai magas hőmérséklethez köthetők. „A hőstresszt gyakran nevezik csendes gyilkosnak, és az európai otthonokat, munkahelyeket és iskolákat nem ezekre a hőmérsékletekre építették” – mondta.

Az előrejelzések szerint kedden, helyenként 42 fok fölött tetőzik a forróság, és szinte biztos, hogy megdől az abszolút melegrekord.